Nemrégiben Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom alapító tagja és a párt frissen megválasztott EP-képviselője egy beszélgetés során azon nevetgélt, hogy beszélgetőpartnere a műtéti abortuszt egy botmixerhez hasonlította.
Egy korábbi hangfelvétel során Papp Réka Kinga feminista újságíróval a Klubrádióban érintették az abortusz témáját, ahol a következő párbeszéd hangzott el:
Cseh Katalin: Aki abortuszra kerül, az választhat – általában a nők választanak, nyilván van pár olyan orvosi eset, amikor az orvos választ, de általában a nő választ –, hogy ő hogyan szeretné megszakíttatni a terhességet. Tehát van ennek az a klasszikus sebészi módja, amit Magyarországon is végeznek, illetve van emellett…
Papp Réka Kinga: Köznyelvi nevén botmixer.
Cseh Katalin: (nevet)
Papp Réka Kinga: Igen, elég brutális.
Cseh Katalin: Hát igen, ezt még nem hallottam.
Papp Réka Kinga: Komolyan? Közszájon forog.
Cseh Katalin: (nevet) Majd elterjesztem én is a kis körömben…
Ahogy olvasható, Papp a műtéti abortuszt egy botmixerhez hasonlította, amin a szülész-nőgyógyász (!) végzettségű Cseh hangosan nevetett, vállalva azt, hogy elterjeszti ezt a megnevezést a környezetében.
A napvilágra került beszélgetés óriási felháborodást váltott ki nemcsak az életvédők körében, hanem általánosságban is a jóérzésű emberek hatalmas táborában. Még petíció is indult azért, hogy a politikus azonnal mondjon le. Téma volt tévében, rádióban, még Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos heti kormányinfóján is szóba került.
Nagyon jó az, hogy végre elérte a közvélemény ingerküszöbét is az a jelenség, hogy naponta mészároljuk halálra a megfogant magzatgyermekeket.
Azonban nézzünk egy kicsit ennek az egész eseménynek a mélyére!

Cseh Katalin és Papp Réka Kinga kijelentésén sajnos nincs mit csodálkozni. Megkockáztatom, ha nem kapta volna fel így a sajtó, az átlagemberek semmi kivetni valót nem találtak volna benne, nem is gondoltak volna bele. Kijelenthetjük, hogy ma az úgynevezett fejlett világban és Magyarországon is a lehető legteljesebb közöny kíséri azoknak a meg nem született gyermekeknek a szenvedéseit és halálát, akiket nap mint nap irgalom nélkül, indok nélkül, a lehető legkegyetlenebb módon kiszakítanak az édesanyjuk méhéből.
Miért kellene Cseh Katalinnak azt gondolni, hogy ez nem helyes, amikor erre képezték ki az orvosi egyetemen? Miért kellene ezen megütközni Papp Réka Kingának, mikor nagyon valószínű, hogy még soha senki nem mondta el neki, nem világosították fel, hogy egy emberi életről döntenek ebben a helyzetben és nem egy sejtcsomóról. Számonkérhetjük-e honfitársainkon azt, amit semmilyen oktatási intézményben nem tanítanak, amiről nem illik beszélni és ami a társadalom napi rutinjában gond nélkül szerepel?
Nem farizeusi magatartás-e a kormányinfón fejet csóválni, hogy ejnye-bejnye, mit nem mondanak? – és az Alaptörvényre hivatkozni, miszerint az állam az emberi életet a fogantatás pillanatától védi, amikor minden különösebb indok nélkül elvégzik bemondásra bárkinek a terhességmegszakítást?
Nagy baj, hogy gyermekeinket nem tanítjuk meg az élet tiszteletére, hiszen már minket sem tanítottak meg rá. Hogy néma csönd kíséri ezeknek a lányoknak, asszonyoknak a tragédiáit, magzatok tízezreinek a halálát, szemben azzal, hogy majdnem széttépik azt a kisgyereket, aki földhöz mert vágni egy szurikátát, vagy agyoncsap egy teknőst.

Óriási felelősségünk és adósságunk, hogy megálljt parancsoljunk végre ennek a kontinenseket átívelő nemzeti öngyilkosságnak, hogy ne legyen a jövőben ember, aki nincs tisztában ennek a nagyon is kockázatos, a gyermek és a szülei számára is tragikus, embertelen és visszafordíthatatlan eljárásnak a lényegével, legfőképpen pedig ne legyenek olyan képviselőink és vezetőink, akik a lehető legalaposabb életvédelemmel kapcsolatos kiképzésben nem részesültek mielőtt a közéleti porondra lépnek, hogy aztán közös erővel véget vessünk ennek a korszaknak, amikor bűnben éltünk, amikor milliókat pusztítottunk el évente, és amit biztos vagyok benne, hogy egyszer az emberiség legsötétebb korszakának neveznek majd.
Ezúton meghívjuk Cseh Katalint és minden hazai és EP-képviselőt a szeptemberben újrainduló életvédelmi tanácsadásunkra, amelynek részleteiről időben tájékoztatást fogunk küldeni.
Budaházy Edda
Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom
Kapcsolódó: