Az immáron vasárnapi rutinná vált Heti progresszióba ezúttal olyan szinten szelektálnom kellett a hírek közül, hogy egy-egy közülük még a legnagyobb sajnálatomra sem fért be a listába. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy ismét megköszönjem olvasóink leveleit, lehetőség szerint innen is igyekszem minden héten beválogatni híreket (amelyeket természetesen továbbra is várok a hetiprogresszio@protonmail.com címre). Most pedig lássuk a heti termést!
3. Kezdjünk is mindjárt "Bezzeg Romániával", ahol Robert de Niro pillangó- és mackóalakú ecstasytablettákat árult. Mint kiderült, "Robert de Niro" egy 53 éves jászvásári férfi, akinél házkutatás során találták a bizarr termékeket. Egyébként nem ez volt az illető első bűncselekménye, korábban a hamis igazolvánnyal több banktól is hiteleket vett fel egy társával (amiért meg is kapták a büntetésüket). A dolog azért érdekes, mert a pórul járt bankok közül egyetlen ügyintéző sem vette észre az egyértelműen hamis személyazonosságot, pedig az egész igazolványon látható, hogy ócska hamisítványról van szó. Úgy látszik, Romániában elég könnyű egy kis extra bevételhez jutni. S hogy miért maci- és pillangóalakú tablettákat árult? Nyilván úgy gondolta, hogy a fiatalok szívesebben fogyasztják el, ha egy kicsit "kedvesebb kinézetű" az a bizonyos tabletta.
Zoom
Micsoda hiteles igazolvány! Romániában sokan bedőltek neki... (forrás: foter.ro)
2. Ahhoz már hozzászokhattunk, hogy a virtuális világ – annak minden előnyével és hátrányával együtt – egyre inkább a mindennapi életünk része. Az Egyesült Államokat sújtó négerlázadás nyomán természetesen az online térben is szervezkedések kezdődtek, ahogy az borítékolható volt. Ha esetleg valakinek ismerős a hosszú múltra visszatekintő Sims játéksorozat, akkor az rögtön érteni fogja a most következő hírt, aki meg nem, az majd eztán megérti. Ebben a játékban – dióhéjban – saját világot hozhatunk létre, általunk létrehozott karakterekkel, családokkal, úgy, hogy mindegyiknek "mi írjuk meg" az egész életét. Így történt, hogy egy Ebonix névre hallgató játékos és modder a Sims világában rendezett virtuális "Black Lives Matter-tüntetést", ami a visszajelzések alapján sajnos nagy népszerűségnek örvend. A "szervezéshez" az említett személy a saját kiegészítőit használta, így a Sims világán belül a saját munkája nyomán emelhetik a magasba a "Black Lives Matter"-táblákat, ahogy az a Twitter-oldalán is látszódik.
Zoom
Kis ízelítő Ebonix munkájából. Aki szeretné magát kínozni, az a Twitter-oldalán talál még több képet is (forrás: Twitter)
Igen, ez valóban több, mint szánalomra méltó, de nézzük a jó oldalát: itt legalább nem égetik fel a városokat a néger hordák és antifasiszta szövetségeseik, valamint ártatlanokat sem tudnak megölni, megverni. Mondjuk arra kíváncsi lennék, hogy a virtuális térben követik-e az eredeti példát, és hasonlóakat cselekszenek-e? A kérdés persze költői, nyilván a játék ezt nem teszi lehetővé, pedig a négerbarát Ebonix akkor teremtett volna igazán élethű világot, ha ezeket is lemodellezi.
1. J. K. Rowling brit írónővel már többször foglalkoztam portálunk hasábjain, és sajnos nem pozitív kontextusban, annak ellenére, hogy gyerekként nagyon szerettem a Harry Potter-könyveket. Mivel azonban Rowling többször eltérő véleményt fogalmazott meg az LMBTQ-propagandával szemben, ő is felkerült a halállistára tavaly év vége óta. Természetesen az egész cirkuszt én még mindig "házon belüli összezörrenésnek" aposztrofálom, hiszen az írónő véleménye még így is messze elmarad a normálistól, de egy fokkal még mindig jobb, mint a keményvonalas hívők agymenései.

Kreatív mém terjeng a neten Rowlinggal kapcsolatban. A rajongók összeomlanak, mikor szembesülnek a "transzfób" írónővel. Ellenben a Lovecraft műveit kedvelőket egyáltalán nem zavarja, hogy az író "keményen rasszista" volt (forrás: Facebook)
Ennek a cirkusznak a második felvonásával találkozhattunk az elmúlt napokban, amely abból pattant ki, hogy Rowling feltételezni merte: aki menstruál, az nő, valamint a születési nem fogalmát is górcső alá vette. Az ügy annyira kigyűrűzött, hogy még a filmvásznon Harry Pottert alakító Daniel Radcliffe is beszólt neki, ki tudja, lehet, hogy magára vette a dolgot, és ő maga is menstruál. Azóta már az írónő is reagált az őt ért "vádakra", és kiállt amellett, amit eredetileg mondott. Rowling bírálta a korai nemváltást is (vigyázat, ez nem egyenlő azzal, hogy elítéli a transzmozgalmat!), de már ez is elég volt egy ellene indított kisebb hadjárathoz.
Sokan "elvesztették a hitüket" a Harry Potter-könyvekben az írónő "rossz magatartása" miatt. Ám én csak ismételni tudom magam: a forradalom végül saját híveit, gyermekeit is felfalja. Unalomig ismételt mondat ez, de sokszor fogunk még találkozni vele. Véssük az eszünkbe!
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info