Azt gondolom, több százezer, de akár több millió ember üzenetével fogalmazok meg azonos gondolatokat akkor, mikor azt mondom, vérlázító, undorítóan felháborító, hogy a Csenyétére kiérkező mentősöket rabosították, amiről mi is beszámoltunk.
Az eset ugyebár még januárban történt, amikor egy szinte kizárólag színtiszta cigány településre hívták a mentőt. Nem volt előzmény nélküli, hogy halálosan fenyegették a mentősöket, ezért tapasztalati úton arra a döntésre jutottak, csak rendőri kísérettel hajlandók bemenni a putriba. Hogy aztán ez számított-e vagy sem, abban magam nem volnék biztos, de tény, a beteg meghalt. Ha ugyan már korábban nem volt az, ilyen történeteket is hallottam mentős ismerőseimtől, hogy egy hete halott cigányhoz hívták ki őket, majd életveszélyesen fenyegetőztek, oda is rendőri segítséget kellett hívniuk, csak kevésen múlik ilyenkor egy-egy tragédia.
Nyilván sehogyan sem lehet azt mondani, ne lenne szomorú a történet, elvégre mégis meghalt valaki, de a mentősöknek nem volt kötelességük bemenni egy olyan helyre, ahol őket életveszélyesen fenyegetik. Nagyon is jól tették, hogy rendőröket hívtak. Ha felelősöket akarunk keresni, akkor keressék a cigányok egymás között, mert ezzel az agresszív, emberalatti őrjöngéssel pont maguk okozták a tragédiát.
Az viszont döbbenetes, hogy még a mentős dolgozókat rabosítják, mint közönséges bűnözőket, és, ismerve Magyarország bírói gyakorlatát, könnyen elképzelhető, hogy el is ítélik őket. Igazság szerint még ők tehetnének feljelentést, ugyanis a Btk. szerint a halálos fenyegetés is kimeríti a törvénysértés fogalmát, és hát nem ők fenyegették a cigányokat, hanem fordítva.
Nem szabad annyiban hagynunk ezt az ügyet, ki kell állnunk az ártatlanul meghurcolt mentősök mellett. Minden lehetséges fórumon mondjuk el, igazságot akarunk, és nem azt, hogy az elmebeteg liberális joggyakorlat érvényesüljön újfent, ami a bűnözők jogait helyezi előtérbe, s nem a tisztességes emberekét. A liberális világőrület korában, ahol a néger bűnözőket emelnek piedesztálra, gyújtogatnak, rabolnak és fosztogatnak, s ezt hazug módon a „Black Lives Matter” jelszó köntösébe csomagolják, nekünk is hallatnunk kell a hangunkat.
Bár apró és szimbolikus lépés, de arra kérek minden olvasót, próbáljuk meg átvinni a köztudatba a „mentősök élete is számít” jelszót, és aki fent van közösségi oldalakon, ossza meg az alábbi képet:
Zoom
Nem vagytok egyedül, bízunk benne, hogy az igazság fog győzni, nem a fehér- és magyarellenes liberális hazugság. Igazságot a mentősöknek!
Lantos János – Kuruc.info