Már nem csak Gyurcsányt és jogsegélykéregető bűnbandáját, de a cionista zsidókkal, egykori ügynökökkel, MSZMP-sekkel és MSZP-sekkel, csintalanokkal teli Fideszt - amely Gyurcsánnyal, Horváth Áládárral és Horn "picsás" Gáborral tüntetett a magyarok ellen - is nagyon idegesíti hírportálunk. Nem csoda. Függetlenek vagyunk és megírjuk mindkét oldal gazemberségeit.

Kövér László, az egyik főzsideszes ellencsapásként nemrégiben „csodafegyvert” dolgozott ki. Kiadta narancsos csicskáinak, hogy fülbesúgással terjesszék: a Kuruc.infót zsidógyerekek készítik.

Az MSZMP KB egyik háttérintézetének egykori munkatársa, későbbi titokminiszter most dörzsölgeti a kezét. Kövért persze már ismerjük. Amikor a nyomógombra bolsizó Kövér még titokminiszter volt, a legundorítóbb komcsi, a Kékfényes Szabó László fiát tette kabinetfőnökének. Ezzel adta, mi lényege: sunyiságát. Őt nem az érdekli ugyanis, hogy mivel használ a nemzetének, hanem az, hogy mivel használ a komcsiknak és zsidóknak.

Kövér egyik legjobb barátja a csontzsidó Schmidt Mária, holokauszttudor, az összes héber egyetem díszelőadója. A Terror Háza igazgatónője, aki Bajnai Gordon barátja révén épp most nyalt fel 1,2 milliárd forint uniós pénzt, Kövér feleségét hosszú éveken át foglalkoztatta. Kövér volt az is, aki rávette Orbán Viktort, hogy a Schmidt Mária szoros baráti köréhez tartozó mocskos zsidót, Such Györgyöt a rádió élére tegyék. Az azóta eltelt időszak a rádiónál magáért beszél.


A Fidesznél különben is hagyomány, hogy cionistákkal veszik körbe magukat. Említsük a Magyar Gárda-ellenes Deutschot? Aki gyerekeit Schmidt Mária gyerekeivel együtt járatta a Lauder Javne zsidóképzőbe?
Említsük Orbánt, aki még a tömeggyilkos Saron miniszterelnöksége idején szövetségesének nevezte a cionrasszista, fajüldöző izraeli Likud pártot? Említsük az izraeli állampolgár, nyíltan ultracionista 13. kerületi Szabó Györgyöt, aki Gyurcsányékkal és Deutsch-al kozösen tüntet a magyarok ellen? Említsük Fónagyot? A hollókosztsiránkozások és pumpolások egyik hazai bajnokát, Pokornit? Vagy a mocskos cionisták legmocskosabbjainak egyikét, Gyarmati Lászlót? Ő Judapesten az Izraelbe igyekvő orosz zsidókat kísérgette a rendszerváltás hajnalán, majd vagy tizenöt éven át Ádár János titkára lett. Utána betették a Magyar Távirati Iroda tulajdonosi testületébe kurátornak. Legutóbb ismét Schreiber főrabbi vejére, a cionisták prototípusára, Vince Mátyásra szavazott, kiemelve ennek a hírhamisító kajmánnak a szakmai „erényeit” az MTI élén. Gyarmati ma nem csak az MTI-től kap nagy pénzt, de az izraeli Teva gyógyszergyártól is, ahol a píár osztályon tevékenykedik. És bennünket is olvas.

Szóval, Kövér, zsidózik a Zsidesz? Fitymaterelő hadmozdulat?

Vigyázz, mert ráqúrsz!


Firpó Károly - Kuruc.info