Október különösen forró és mozgalmas hónapja a magyar történelemnek, gondoljunk csak az aradi vértanúk tragikus sorsára, vagy az 1956-os antibolsevista népfelkelésünkre. Van azonban egy másik, rendkívül jelentőségteljes eseménye is ősz kellős közepének. Olyan jeles nap ez, melyet a rengeteg rárakódott hazugság és ferdítés miatt sokan elfelednének, sőt, többen az ún. „nemzeti oldalon” is megvetnek és teljességgel félremagyaráznak, sutba dobva minden „kritikai érzéket”, melyről ugyanezek az emberek más kontextusban ódákat zengenek. Feltételezem, nem sokan emlékeznek már, de tavaly ilyenkor Csonka Emilt, „Szálasi íródeákját” hívtam segítségül, hogy korabeli, a mainstream felfogástól eltérő nézőpontú ábrázolást kaphassunk 1944. október 15-ről.
 Báró Kemény Gábor, a Nemzeti Összefogás Kormányának külügyminisztere (forrás: omnia.ie) |
Idén – ha már úgyis forrong a világ – úgy gondoltam, hogy dr. báró Kemény Gábornak (ennyit arról, hogy a nyilasok egytől egyig iskolázatlan lumpenek, zöld ingbe bújt kommunisták voltak), a Szálasi Ferenc vezette kormány külügyminiszterének sorait hozom el a hungarista külpolitikáról. A magyar külpolitika hungarista útja eredetileg egy 1944-ben kiadott kiskönyv, amely Kemény Gábor elképzeléseit, gondolatait, rádióelőadását tartalmazza a magyarságról, a hungarizmusról, a Kárpát-medence életteréről, háborúról stb. Természetesen külön bemutatót érdemel a Könyvbemutató rovatban – mely a tervek szerint még az idén valósággá manifesztálódik –, de addig is álljon itt egy részlet A külügyminisztérium a nemzet szolgálatában című fejezetből. A választás természetesen a legmesszemenőbb módon szándékos. Egyrészt érdekes (vagy inkább kiábrándító) látni, merre is fordult a világ azóta, másrészt érdemes összehasonlítani a mai magyar külpolitikát báró Kemény Gábor felfogásával. Bónusz pont, hogy az összevetés különösen aktuális és sokatmondó a zsidó-palesztin háború árnyékában, mely hazai viszonylatban a szélsőségesen Izrael-barát külpolitikánk meggondolatlanságában csúcsosodott ki. Így tehát a részlet:
„A m. kir. külügyminisztérium a mai nappal megszűnik az úgynevezett szalondiplomácia – gyakran a Nemzet érdekeit veszélyeztető eszköze lenni. Hungarista államvezetésünk gondoskodik arról, hogy a nemzet külügyi szolgálata kizárólagosan és maradéktalanul töltse be feladatát: a magyarság és a körülötte lévő világ között az erkölcsi, szellemi és anyagi életösszhangnak politikai, társadalmi és gazdasági való megteremtését és biztosítását.
Szálasi Ferenc kormányának külpolitikai programja: a harc – a nacionalista és szocialista élet győzelméért.
Szálasi Ferenc ezt a feladatát, mint a nemzeti akarat kizárólagos letéteményese fogja megoldani, totális erővel és totális felelősséggel.
E program szolgálatában a következő külpolitikai feladataink vannak:1. Felszámolni a magyar diplomácia nemzetközi jellegét és helyébe nemzetiszocialista világnézetünknek és hungarista életgyakorlatunknak megfelelő nemzetközösségi szolgálat eszmei, tárgyi és személyi megteremtése.
2. Beállítani külügyi szolgálatunkat nagy nemzeti célunk vonalába: A Háromhatalmi egyezmény új világot rendező keretei között az Antikomintern Paktum világnézeti irányelvei szerint, fegyvertársainkkal tántoríthatatlan szövetségi hűségben, elsősorban az Új Európa megteremtéséért folyó szabadságharcot vezető Német Birodalom oldalán győzelmesen megnyerni a háborút.
3. Nemzetiszocialista elkötelezettségben, hungarista becsülettel és magyar elhivatottsággal hozzájárulni az új világrendezésben kialakuló európai nagytér erkölcsi, szellemi és anyagi békéjének előkészítéséhez, felépítéséhez és megtartásához.
4. Döntően hozzájárulni a délkelet-európai élettér nacionalista és szocialista rendjének a megvalósulásához a benne élő népek politikai, társadalmi és gazdasági életösszhangja jegyében. Bennünket a Pax Hungarica irányító eszméinek áldozatos szolgálata vezet.
5. A világ magyarsága hatalmas életszövetségének a megteremtése.”
Ha létezik totális antitézise a jelenkor megalkuvó, kirakat-küpolitikájának, akkor az a Kemény Gábor szavait rejtő kis füzetecske. Persze nemcsak magyar vonatkozásban érezhetjük úgy, hogy idegen hatalmak sodrásában próbálunk némi fogódzkodót keresni és közben hozzádörgölőzni olyanokhoz, akikhez nem kellene. A szövegben emlegetett Német Birodalom kevesebb mint 80 évvel később már teljesen és abban a formájában valószínűleg végérvényesen a múlté, a Brandeburgi kapu – ha éppen nem LMBTQ-s színekbe öltözik – kék-fehérben „pompázik”, hogy ezzel is állást foglaljon egy olyan háborúban, ahol oldalt sem kellene választania, főleg nem ilyen egyértelmű módon. De, hogy még jobban éreztessem az idő múlását, Antikomintern Paktum sem létezik, a kultúrmarxizmus rátette kézjegyét a nyugati világra, s ennél már csak sokszor azok a kóserkonzervatívok rosszabbak, akik papíron ellenük harcolnak.
Természetesen mindezzel nem az volt a célom, hogy búslakodásra invitáljak bárkit is ezen a borongós, őszi vasárnap délután. Épp ellenkezőleg! Ha pár nemes gondolatot átemelünk a magyar októberek bármelyik eseményéből – így az 1944-es hősök tetteiből, életfelfogásából is – már nem cselekedtek hiába. Ha ez megtörténik és nem hagyjuk a feledés homályába veszni a háború utolsó felvonásában helytállást tanúsító magyarok emlékét, sőt, abból átörökítünk a 21. század sodrásába is, sosem veszik el a remény egy modern, a kor kihívásaival dacolni képes, ugyanakkor a múltat nem feledő és azt bölcsen felhasználó nacionalista és szocialista Európa reménye.
„Ezer esztendő kínos-szent akarása után kitárult a magyarság előtt Európa kapuja”.Dr. báró Kemény Gábor
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
