Mivel a valódi játszmák a háttérben zajlanak, szinte lehetetlen megmondani, mennyire komoly valójában

„Az elkeseredett” Walter Ballhause fotója 1930 körül

a helyzet. Egy azonban biztos: ilyen már volt egyszer. Hogyan nézett ki ez 1929-ben? Németország példáján keresztül betekintést kaphatunk ebbe is.

Nincs új a nap alatt: jellemző módon Németország, pontosabban a Weimari Köztársaság, hatalmas összegű hiteleket vett fel 1924-től kezdve a "Dawes-terv" keretein belül. Ez egy évben jócskán 1 milliárd Birodalmi Márka fölötti hitelt jelentett. 1929 októberében aztán a válság következtében nem jött több hitel és a mesterségesen, nem önerőre építkező német gazdaság katasztrofális állapotba került. Világviszonylatban a kereskedelem az 1932-es mélypont idején mintegy 25%-kal esett vissza. Ez idő alatt a német áruexport 13,5-ről 5,7 milliárd Birodalmi Márkára esett. A német gazdaság teljesítménye 40%-kal csökkent.

Cégek mentek tönkre, bankokat zártak be, amit tömeges munkanélküliség kísért. 1929 és 1933 között

„Munka és fedél nélkül” - W.B. - 1930

a munkanélküliek száma 1,3-ról 6 millióra ugrott. A reáljövedelem harmadával csökkent. A szegénység és a bűnözés kiugróan magas lett.

Az emberek arcán reménytelenség tükröződött, az öngyilkosságok száma is nagy volt. Idősebb embereknek esélyük sem volt munkát találni, de a fiataloknak is meg kellett minden esélyt ragadniuk, mert az anyagi ellehetetlenülés és a hajléktalanság állandóan a fejük felett lebegett.

Sokan kezdtek el házalni, cserekereskedelmet űzni. Egyesek házról házra jártak koldulni. Minden nap újabb küzdelmet jelentett a megélhetésért. A közhangulat katasztrofális volt.

Bár az abortuszokat még a Weimari Köztársaság is büntette, egyre több ilyen eset fordult elő. Néhányan,

„Rezignáltság és vita” - W. B. -1930

mint például a kommunista párt is, az ide vonatkozó 218-as paragrafus eltörlését követelték. A törvényt 1927-ben ugyan nem törölték el, csak tompították a büntetés mértékét, de ez így is katasztrofális következményekkel járt: 1929 végére már az 1 milliót is elérte az évente végrehajtott abortuszokban elpusztított magzatok száma.

A kormány tehetetlenül sodródott az eseményekkel. A háború során meggazdagodottak ráadásul még ezekben az időkben is arcpirító módon mutogatták gazdagságukat. Az ügyeskedő spekulánsok az általános nyomor ellenére lubickoltak a pénzben. Az emberek demokráciába vetett bizalma megrendült és a figyelmük a nemzeti, és egyben szocialista megoldást kínáló szervezetek, elsősorban az NSDAP felé terelődött. A fordulópont 1933-ban az NSDAP végleges előretörésével következett be.

„Vásároljatok német terméket, ezzel munkát és kenyeret teremtetek” - korabeli reklámplakát 1934-ből

A súlyos gazdasági válság közepette az NSDAP tömegpárttá vált, és 1933-ban megmutathatta, hogyan képzeli el Németország jövőjét. Lázas munka vette kezdetét. Út- és lakásépítéseket kezdtek el, adócsökkentést, továbbképzéseket, sőt, újfajta foglalkozástípusokat vezettek be, mint például a mezőgazdasági- és betakarítósegéd foglalkozásokat. Emellett számos kampányt indítottak, melyek az embereket hazai termékek vásárlására ösztönözték. Ennek megfelelően alakult a külföldi termékek behozatala is.

1933 szeptemberében megalakult a 'Téli Segélyezés' (Winterhilfswerk - WHW) nevű jótékonysági szervezet, amin keresztül a legszegényebbeknek igyekeztek gyors segítséget nyújtani. A kezdeményezés

„Téli Segélyezés – Egy nép segít magának!” - a Winterhilfswerk reklámplakátja 1933 körül

csakhamar óriási támogatottságra tett szert. Különféle kitűzőket, jelvényeket árusítottak például, amik sokszor eseményekhez, rendezvényekhez kötődtek. 1943 márciusáig mintegy 8000 különféle jelvényt adtak ki, millió számban.

1933. május 10-én alapították meg a Német Munkafrontot (Deutsche Arbeitsfront - DAF). A szervezet 1942-ben 25 millió tagot számlált, a legnagyobb taglétszámú szervezet volt a Birodalomban. A DAF a "népközösség" gondolatának aktív támogatója volt és gyakorlatilag a Birodalom egész területét lefedte.

A kormány óriási erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a munkások tömegei ne szoruljanak a

DAF-ünnepség

társadalom peremére, hanem saját magukat is a kultúrtársadalom részeseinek érezzék. Megemelték a szabadnapok számát. Az addig csak polgári privilégiumnak számító üdülés, utazás az egyszerű dolgozó számára is elérhető lett kedvezményes üdülésekkel, sőt, saját személygépkocsi vásárlása is lehetséges lett. Azt persze senki sem állítja, hogy még a kerítés is kolbászból volt, de a munka becsületét visszaállították és megpróbálták az egyszerű, de keményen dolgozó munkásembernek is kifejezni, milyen fontos része a társadalomnak.

Nagyon hamar elkezdődött az első német autópálya-vonalak megépítése. (A legeslegelső, Bonnt Kölnnel összekötő autópályaszakaszt még korábban, 1932-ben adták át, de ez csak egy kis szakasz volt.) A munkálatokat a Birodalmi Munkaközvetítő és Munkanélkülieket Biztosító Intézet (Reichsanstalt für Arbeitsvermittlung und Arbeitslosenversicherung) finanszírozta. Már 1934 őszén mintegy 1500 km-en folytak az építési munkálatok. A tervezett 6900km-ből 1945-ig 3800km-nyi épült meg ténylegesen.
1935-ben a 18 és 25 év közötti fiatal férfiak részére bevezették a Birodalmi Munkaszolgálatot (Reichsarbeitsdienst - RAD), amit 1939-től a nőkre is kiterjesztettek.

„Férfi munkás” (korabeli képeslap) - Anton Hackenbroich rajza, Berlin 1944

A RAD-ban több százezren dolgoztak, mottójuk az "Ásóval és kalásszal" (Mit Spaten und Ähre) volt. A hat hónapos szolgálat alatt mocsarakat csapoltak le, új szántóföldeket hoztak megművelhető állapotba. A munkaszolgálatosok tömegei folyamatosan járták az országot. A bérük nem sokkal volt több, mint a munkanélküli segély, de így is megérte dolgozni a Birodalmi Munkaszolgálatban.

A fiatal családokat - nem utolsósorban a nagycsaládokat - adókedvezményekkel, sőt, közvetlenül anyagilag is támogatta a kormány. Ha egy édesanya a főállású anyaságot választotta, szintén kedvezményekhez jutott a családja. A következetes munkaügyi és szociális politika olyan gazdasági fellendülést hozott, hogy hihetetlen dolog történt: bizonyos ipari ágazatokban 1936-tól kezdve jelentős munkaerőhiány lépett fel. Az ilyen munkáltatók szó szoros értelmében vadásztak a munkavállalókra. Nem volt ritka, hogy az átlagkereset duplájával(!) próbálták csalogatni a dolgozókat. A munkanélküliség csökkenésére lásd még alább a statisztikákat.

A munkáltatókat keményen ellenőrizték, és csak a megfelelő kérdésekben dönthettek szabadon. A munkavállalók kihasználását például kartell-ellenes intézkedésekkel is megakadályozták. A nagyiparosok (például Fritz Thyssen, Robert Bosch, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach) nemhogy rosszul jártak, hanem kifejezetten nagyobb profitra tehettek szert az új keretek között.

Íme, a gazdasági csoda: igaz, hogy 1932-33-ra a gazdasági világválság is megszűnőben volt már, de a külföldi tőke áramlása is ekkor szűnt meg teljesen. Németország pusztán a saját erejére és tudására támaszkodva a szinte teljes csőd széléről Európa éllovasává küzdötte fel magát a szó legszorosabb értelmében. Hitelek és kompromisszumok nélkül, csupán a Hitre és az Akaratra támaszkodva. A napjainkban újabb több milliós munkanélküliséggel küszködő Németországban biztosan mindenki örülne, ha csak megközelítőleg lenne olyan kevés a munkanélküliek száma, mint a Harmadik Birodalomban volt. Ehelyett Németország újra a hitelek és a nemzetközi pénzügyi körök diktatúrájában él megint, velünk együtt.

(Krisz - kitartás.hu)