Fontos részlet, hogy az adóalapba nemcsak a bankszámlán lévő pénz és a befektetések, hanem az ingatlanok és a céges részesedések, illetve bizonyos értékes ingóságok is beleszámítanának. Tehát nem kizárólag a készpénzt vagy a könnyen hozzáférhető pénzügyi vagyont adóztatnák. Mindez 2027-től lépne életbe, bár Magyar Péter szerint ezt még „társadalmi egyeztetés” előzi meg. De ezt hagyjuk is, mert annyira lesz komoly tétje, mint a kommunizmusban egy választásnak. Egyébként azt is fűzzük hozzá, hogy a vagyonadó a társadalom nagyon-nagyon piciny szegmensét fogja érinteni, tehát bizonyos szempontból nézve ez nem valódi vagyonadó.

De nem is ez a lényeg most, hanem az, vajon mit szolgál az intézkedés? Az igazságosabb közteherviselést? Az igazságosabb társadalmi viszonyokat? Erről nem esik szó, pedig erről kellene beszélnünk.

Az az elv, miszerint akinek több van, arányaiban többet fizessen be a „közösbe”, önmagában persze méltányolható, de nem ez a fő kérdés. Hanem az, hogy mindettől több lesz-e az átlagemberek zsebében. Mert nem. S ha nem, akkor a mostani tervezet nem szolgálja az igazságosabb társadalmi viszonyokat. Persze politikai termékként kiválóan eladható, de azért nézzünk a dolgok mögé is. Ezt tette például Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu – A modern szakszervezet elnöke is.

A szakszervezeti vezető szerint bár indokolt lehet a jelentős magánvagyonok tulajdonosainak nagyobb társadalmi szerepvállalása, önmagában a gazdagok megadóztatása nem garantálja a munkavállalók életkörülményeinek javulását. Erről írt az Economx is.

Bubenkó megfordítja a kérdést, s – nagyon helyesen – abból indul ki, mi jó, mi szolgálja a magyar dolgozók érdekét. Elmondja, hogy az elsődleges szempont a munkahelyek megőrzése és a fizetések emelése kell legyen. Ezen nem segít, ha „megbüntetik” a milliárdosokat (nem sajnálom őket persze, ezt már én teszem hozzá). Kiemeli, hogy különbséget kell tenni a magánvagyon és a vállalkozásokba visszaforgatott tőke között. Egy cég magas értéke nem feltétlenül jelent szabadon elkölthető pénzt. Ha az adó a termelésbe, a fejlesztésbe és a munkahelyteremtésbe fektetett vagyont is aránytalanul terheli, az visszafoghatja a beruházásokat. Azt is elmondja azonban, hogy az állami megrendelésekből meggazdagodottak vagyonadóztatása indokolható lehet. Külön megemlítette azokat, akik közbeszerzésekből, túlárazott állami szerződésekből vagy támogatásokból jutottak jelentős vagyonhoz.

A kérdés lényegét akkor ragadja meg igazán, amikor úgy fogalmaz, hogy a dolgozók bére a gazdaság egyik hajtóereje, s éppen ezért az sem igazságos, ha egy vállalkozás jelentős nyereséget termel, miközben az alkalmazottai a mindennapi megélhetésért küzdenek. Olyan adó- és gazdaságpolitikát tartana szükségesnek, amely ösztönzi a béremeléseket és a munkahelyek bővítését.

A fentiekből kifolyólag az Egyenlő.hu azt szeretné, hogy a vagyonadó tervezetéről a kormány érdemben egyeztessen a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletekkel, és előzetes hatásvizsgálat készüljön arról, hogyan befolyásolhatja az adó a foglalkoztatást.

Azt gondolom, mindezek komolyan megfontolandók, mert a társadalmi igazságosságot nem pusztán az méri, hogy mennyit vesznek el a gazdagabbaktól, hanem az is, hogy a dolgozó embereknek mennyi pénzük marad, biztos-e a munkahelyük, és javul-e a megélhetésük.

Azzal kapcsolatban már meglehetősen szkeptikus vagyok, hogy ezek a kérdések egyáltalán felmerülnek-e Magyar Péter vagy éppen Kapitány István fejében, mert a vagyonadó is csak az „abszolút filmszínház” része, annak az érzetnek az elhitetése, hogy „neked jobb lesz attól, ha másnak rosszabb”. Nos, ez önmagában nem több, mint „prolihergelés”, akárhonnan is nézzük.

És mondom, a vagyonadó, illetve az az elképzelés, hogy akinek több van, nagyobb mértékben járuljon hozzá a közöshöz, igazságos lehet és támogatandó. De amikor ez az egész csak egy Facebook-poszt, egy „látványpékség”, akkor nem nagyon szól többről. Főleg úgy nem, ismétlem, hogy ez a vagyonadó igazándiból nagyon keveseket fog érinteni.

Akik viszont értékteremtő, -közvetítő és -megőrző munkát végeznek ebben az országban, nincsenek kevesen, több millióan vannak. Számukra pedig nincs ajánlat. Ha csak az nem, amit például a karvalykapitalista „kávéfőzési miniszter” vetett oda a tönk szélén lévő magyar kisbenzinkutasoknak: „oldják meg”, illetve majd a „piac rendezi”...

Mert szögezzük le és nyomatékosítjuk, a valódi társadalmi igazságosabb eszméje úgy egész, ha mindazok, akiknek több van arányaiban többet fizetnek be, de emellett pedig a dolgozó emberek is előre tudnak lépni. Alapvető világnézeti különbség van a kommunista jellegű „fizessenek a gazdagok”, miközben a szegényeknek nem lesz jobb, s az organikus, szociális társadalomeszmény között, hogy a javak igazságosan és az érdemeknek megfelelően legyenek szétosztva, és aki szorgalmas, dolgozni akar, az tudjon is előre jutni. Mert ma nem tud, ez kétségtelen.

Lantos János – Kuruc.info