Ami Izraelnek és a világon a zsidóságnak az 1948-as Függetlenségi Nap, azaz a „függetlenségi háború” és annak megünneplése, az – 1948. május 15 – a palesztinoknak a Nakba, a katasztrófa napja. 1948. május 15-én, egy nappal azután, hogy a Palesztina fölötti brit mandátum megszűnt, a cionista militarista agresszorok idilli, bukolikus palesztin falvak ezreit tették a földdel egyenlővé, és menekült el több százezer palesztin ősi földjéről. Május 15-én palesztinok indulnak gyászmenetre, amely elpusztított falvakon keresztül viszi őket.
 
Most Aleksz Miller, a Kneszet, az izraeli törvényhozás egyik tagja (a szélsőségesek szélsőségeseinek egyike) törvénytervezetet nyújtott be, amelynek célja, hogy letöltendő börtönnel sújtsák azokat, akik a „függetlenség” napján gyászolnak. Az izraeli alkotmányügyi minisztérium már jóvá is hagyta a törvénytervezetet, amelynek értelmében a menetek megtartása is törvénybe ütköző cselekedet lesz.
 
A Kuruc.info olvasóinak a törvényhatározat elfogadása pillanatától kezdve figyelmeztetnie kell minden barátját és ismerősét, hogy ne vásároljon, de ne is érintsen semmiféle izraeli terméket, legyen az légkondicionáló vagy avokádó, szoftvercsomag vagy narancs.
 
Ezt az országot minden jóérzésű embernek ki kell rekesztenie a demokratikus nemzetek közösségéből. Én pedig külön fogadalmat tettem. Azt, hogy kutatómunkám burkát áttörve, ezentúl a Kuruc.infónak is írni fogok. Álnéven persze, mert a zsidó hatalom keze ma már mindenhová elér. Mert engedtük. Hát ne engedjük tovább nyúlni.

Alitea Guzmán – Kuruc.info