Ezredszerre is megmutatta farkasfogát a narancsseggű média. Az Orbán Viktor szócsövének számító Magyartalan Nemzet internetes kiadásában nem sokkal éjfél után megjelent jegyzetében, egy bizonyos Kulcsár Anna fejtegeti, hogy milyen nehéz dolga is volt ebben a jogi káoszban az ÁVH vezetőjének, Bencze Józsefnek. Hogy oda ne rohanjunk...
A kaotikus helyzettől Bencze elvtárs félt, nyomasztotta a felelősség, ezért adott parancsot a békés gárdisták agyba-főbe való verésére. Legalábbis Kulcsár Anna szerint, s emígy rögtön meg is sajnálhatnánk szegényt, a felelősség súlya alatt összeroppanó, pékarcú Józsi elvtársat.
Bencze kijelentését, mely szerint egy olyan tüntetést sem engedélyez mely a bíróság ítéletét kritizálja, a polgári- liberális értékrendet követő narancsmajom „vitathatónak” tartja. Ugyan már, egy demokráciában ilyen nem fordulhatna elő, ezt mindannyian tudjuk. Mindenesetre aggasztó jel a Zsidesz demokráciafelfogását illetően, hisz a jelek szerint Orbán, Kövér, Deutsch, Lázár, Rogán pártja elfogadhatónak tartja, hogy ha valamiről összparlamenti konszenzus születik, azaz a tolvajelit uralmát fenyegeti, akkor a bírói ítéletnek álcázott védelmi intézkedéseket ne lehessen kritizálni. Senkinek sem, még akkor se, ha a társadalom többsége az ellenkező állásponton van.
És akkor következzen egy bicskanyitogató idézet: „a határozott fellépés szándéka dicsérendő lenne, ha a hatóság emberei nem gabalyodtak volna bele már az események kezdetén az állítólagos jogi ellentmondásokba.” Ennyi. Csupán a jogi ellentmondások zavarják a narancstetűt, vélhetően ezt is hamar tisztázni fogja egy bíróság, kimondva majd, hogy a gárdisták nyilvános, tömeges kivégzése a demokrácia érdekében meghozott intézkedés, s mint ilyen üdvös sőt, kötelező az ÁVH-ra nézve. Ekkor majd Kulcsár Anna is kényelmesen hátradőlhet.
Komolyra fordítva a szót: miként lehet az, hogy a Zsidesz véleményét megjelenítő lapban ilyen megjelenik? Úgy, hogy Orbán Viktor szerint szombaton a pribéksereg dicséretes tettet hajtott végre, a droidok nem hibásak, maximum a vezetés egy picit, úgy formálisan, mert a jogszabályok... Na, ja.
Erősíthetik e véleményünket Orbánnak a szavai is, ő mondta, hogy gárdistákkal szemben úgy kell eljárni, hogy felpofozzuk és hazazavarjuk őket. Likud Viktor pedig kapott az alkalmon és Cion Tóni segítségével előbb elvették előlünk a békés tüntetés lehetőségét, majd a szocionistákkal közösen a szombati napba belekódolták a balhét. A gárdistákat felpofozták (megrugdosták, lefújták könnygázzal, feltépték a földről őket, előállították, eljárást indítottak ellenük, stb.) és hazazavarták, az alig egy évvel ezelőtt elsuttogott viktori recept szerint.
Van ám megoldás is bajainkra, idézem: „a helyzetet a polgárok mértéktartó viselkedése mentheti meg. ”
A jó viktorista kurva anyádat, te Kulcsár Anna!
Florian Geyer – Kuruc.info