Joseph Klein
Nem szeretnék hamis látszatot kelteni, ezért semmi esetre sem állítom, hogy a beteg elméjű tömeggyilkos, Anders Behring Breivik tettének bármi köze lenne a holokauszt tagadásához. Viszont tény, ami tény: a Norvég Munkáspárt egyes képviselőinek nem csupán a palesztinok melletti kiállást rótták fel a cionisták. Ennél nagyobb bűnt is elkövetett az egyik munkáspárti honatya: tagadta a holokausztot. Támogatni a palesztinokat és tagadni a holokausztot: így együtt a kettő pedig már mégiscsak „sok”.
Az egyik bűnös pedig nem más, mint Anders Mathiesen, akinek égbekiáltó tettéről annak idején hírportálunk is beszámolt. Ez év márciusában Mathiesen a Finnmarken című lapnak nyilatkozva a következőképpen keltett gyűlöletet és tiporta sárba a túlélők érzékenységét: „Nincs bizonyíték sem a gázkamrák, sem pedig a hatalmas tömegsírok létére vonatkozóan... Még a neves holokauszt-történészek is elismerik, hogy állításaikat nem tudják bizonyítékokkal alátámasztani”. Az interjúban Mathiesen rámutatott arra is, hogy a holokauszt „túlélői” felnagyítják szenvedéseiket, beszámolóik tele vannak túlzásokkal, és a Schindler-listájához hasonló hazug propaganda-filmekről is volt egy-két keresetlen szava. A norvég honatya állítása szerint a német koncentrációs táborok történetének alapos tanulmányozása nyomán vonta le következtetéseit.
Miután a felháborító nyilatkozat elhangzott, zsidó szervezetek rögvest Anders Mathiesen fejét kezdték követelni. Az Amerikai Holokauszt-túlélők és Leszármazottaik Szövetségének elnökhelyettese közleményében rámutatott: Norvégia az 1990-es évekig „nem nézett szembe azzal a ténnyel, hogy a náci megszállás idején segédkezet nyújtott a zsidók deportálásához és javaik elrablásához.”. Az eretnekség bűnébe esett munkáspárti képviselő azonban kijelentette: a támadások ellenére sem hajlandó lemondani mandátumáról.
Természetesen egy „megtévedt” képviselő holokauszt-eretneksége fölött napirendre lehetne térni. Csakhogy Norvégia számos más okból is egyre nagyobb szálka a cionisták szemében. Egy nappal a szörnyű mészárlás előtt egy bizonyos Joseph Klein cikket jelentetett meg a Frontpagemag.com elnevezésű cionista honlapon. A szerző éles támadást intéz a norvég kormány ellen, amiért Osló hajlandónak mutatkozik a független palesztin állam elismerésére. Nem véletlenül, ugyanis a „bűnös” jelen a „bűnös” múltból következik:
“Norvégia náci megszállása alatt a zsidókat vagy haláltáborokba deportálták, vagy pedig kénytelenek voltak Svédországba, vagy még távolabbi országokba menekülni. Napjainkban pedig Norvégia lényegében antiszemita baloldaliak és radikális muzulmánok megszállása alatt áll, és késznek mutatkozik közreműködni a zsidó állam elpusztításában”
– olvasható a cikkben. A továbbiakban a szerző szóba hozza a „holokauszt-tagadás” ügyét is:
„ A Norvég Munkáspárt képviselője, Anders Mathisen még tovább ment, és nyilvánosan tagadta a holokausztot… És noha a norvég politikai és a véleményformáló elit egyelőre nem jutott el ilyen őrültségek elfogadásáig, mégis hajlamos a muzulmánokra, mint az izraeli elnyomás áldozataira tekinteni – mintha napjaink muzulmánjai a holokauszt zsidó áldozataira, az izraeliek pedig a nácikra emlékeztetnék őket.”
A cikkben Joseph Klein éles támadást intéz Kristin Halvorsen munkáspárti vezető ellen, mivel szerepet vállalt a zsidó állam elleni bojkottmozgalom szervezésében. Sőt, gazdasági miniszterként olyan tüntetéseken is részt vett, melyeken az „USA és Izrael gonosz tengelye” feliratú táblát emeltek a magasba, sőt elhangzott a „Halál Izraelre!” felszólítás is – szörnyülködik Klein, majd felhívja a figyelmet arra, hogy a norvég kormány gazdasági téren is tett ellenlépéseket izraeli cégekkel szemben.
“Az antiszemitizmus egyik oka, hogy az utóbbi évtizedekben muszlim tömegek érkeztek Norvégiába Pakisztánból, Irakból, Szomáliából és más országokból. A multikulturalizmus arra tanította a norvég kulturális elitet, hogy kritikátlan, már-már alázatos álláspontot foglaljon el az iszlám hit és kultúra minden vonatkozásával kapcsolatban. Amikor egy muzulmán vezető kirohanást intéz Izrael és a zsidók ellen, a multikulturális elit ösztönösen csatlakozik hozzá. Ezt nevezik ők szolidaritásnak”
– fejtegeti Joseph Klein a Frontpagemag.com cionista honlapon megjelent cikkében.
Szinte bizonyosra vehetjük, hogy a tömeggyilkos Breivik nem a holokauszt-tagadás „bűnét” akarta megtorolni, amikor borzalmas tettét megtervezte és elkövette. Azonban a fentebb ismertetett cikkben kifejtett gondolatok alighanem hatottak rá. Sőt, nincsen kizárva az sem, hogy olvasta Joseph Klein írását, amely a merénylet elkövetése előtti napon jelent meg. Hogyan is állunk hát azzal a bizonyos gyűlöletbeszéddel?
Perge Ottó – Kuruc.info