Fiala Ferenc
A Szálasi-kormánynak a Sándor-palota sárga termében tartott utolsó minisztertanácsai már nyomasztó légkörben folytak le. A város szélén ott állt az ellenséges, politrukoktól agyontűzdelt Vörös Hadsereg, és közben fenn a Várban minisztertanácsot tartottak. Az ablakok néha megremegtek a közelben lecsapódó bombák dörejétől, és félő volt, hogy egy éjszaka az egész kormány az ellenség kezei közé kerül. De mindegyik miniszter beszámolt, ha rákerült a sor. Szakváry Emil részletesen referált a gyárak kitelepítéséről, és becsületes katonai pontossággal részletezte a nyugatra kiszállítandó anyagok értékét és mennyiségét. Reményi-Schneller pénzügyminiszter elmondotta a Nemzeti Bank aranykészletének Veszprémbe való szállítását, s a többiek is mind valamennyien úgy referáltak, mintha még messze volna a vég, ami pedig már ott ólálkodott az ódon palota sok vihart látott falai előtt.
1944. november 22-én ismét minisztertanács volt a sárga teremben. Közelben és távolban vészjósló bombarobbanások zavarták meg a lélegzetvisszafojtva figyelő város csendjét. Fél tíz előtt néhány perccel Incze Péter miniszterelnökségi titkár a telefonhoz hívta Vajna Gábor belügyminisztert, aki pár perc múlva visszatért és engedélyt kért, hogy rendkívül fontos ügyben eltávozhasson. Az oroszok alig pár kilométerre álltak Budapesttől, és mindenki a legrosszabbtól tartott. De a tárgyalások tovább folytak. Nem sokkal éjfél előtt Vajna Gábor visszatért, és röviden csak annyit közölt, hogy rendkívüli intézkedésekre volt szükség, mert a nyomozó hatóságok összeesküvést lepleztek le. Nevet nem mondott, de másnap már mindannyian tudtuk, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrét és társait tartóztatták le a Nádor utcai Nitrokémia irodáiban.
Bajcsy-Zsilinszky Endre a háború elvesztése után mint a magyarság nagy mártírja került be a magyar Pantheonba, nevéről utcát neveztek el, és mint követendő példát állították az ifjúság elé. Egyéni sorsa valóban tragikus, de ha politikai pályafutását nézzük ennek a bővérű, zilált lelkületű embernek, akkor történelmi szempontból vizsgálva az eseményeket, mondhatjuk, hogy ez az út nem vezethetett máshova, csak oda, ahova vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endre eljutott az erőszakos halálig, ami ugyanez év december 24-ének hajnalán a sopronkőhidai fegyház udvarán vetett véget ennek a tehetséges, de lobbanékony természetű és kordában nem tartható ember életének.
De kövessük sorjában az eseményeket. Pontosan a kormányzói fegyverszünetet kérő proklamáció napján, 1944. október 15-én a magyarországi Kommunista Párt sztrájkra és szabotázsakciókra szólította fel a nemzetet és a Vörös Hadsereg ellen küzdő katonaságot „Nyílt levél a nemzethez” c. röpiratában. A már régebben megalakult Ellenálló Mozgalom vezetőjéül a kommunista Párt jóváhagyásával vitéz Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Nagy Ferencet, Antall Józsefet (a későbbi miniszterelnök édesapja! – a szerk.) és ifjabb Tildy Zoltánt jelölték. Bajcsy-Zsilinszky volt a tulajdonképpeni vezető, hiszen neve nemcsak a bal-, de a jobboldali tömegek előtt is ismert volt, bár politikai pályafutásának változatos fordulatai a komolyan gondolkozó embereket távol tartották attól, hogy komoly politikai letéteményest lássanak benne.
Az első világháború befejezését követő években Gömbös Gyula mellől indult el politikai pályafutása. Főszerkesztője volt a legszigorúbb fajvédelmi alapon álló Szózat c. reggeli napilapnak, belső munkatársa volt a Népnek, parlamenti és publicisztikai működése során messze túlhaladta a zsidókérdés higgadt szemléletét. Hónapokat töltött Berlinben, és onnan küldött cikkeiben a legélesebb kritikát gyakorolta nemcsak az európai zsidóság, hanem az európai marxizmus és a weimari Németország politikai beállítottsága felett is. Egymás után jelentek meg türelmetlen hangú röpiratai, és Gömbös Gyulával, Eckhardt Tiborral együtt ők hárman jelentették az akkori Magyarország szélsőjobboldalát.
Mindvégig szemben állott Bethlen István keresztény konszolidációjával, míg azután a fajvédő párt feloszlása után Gömbös Gyula fejet hajtott az akkori kormánypárt előtt, és mint honvédelmi államtitkár tevékenyen is részt vett az uralkodó rendszer munkájában. Eckhardt megalakította a Független Kisgazda Pártot, Zsilinszky Endre azonban, mint a magyar politikai mezők szabad farkasa, egyelőre eltűnt a közéletből.
Ahogyan változtak az idők, úgy változtak a politikusok is. A volt fajvédő tarpai kuruc, a véres antiszemita Miklós Andor hármas lapkonszernjének lapjaiba kezdte írni cikkeit. Vezércikkírója lett a pesti zsidó polgárság három napilapjának, az Estnek, a Pestnek és a Magyarországnak, s múltbeli hitvallásából csak az ellenzékiséget tartotta meg. De ez az ellenzékiség már nem Bethlen István reakciós vonalvezetése, hanem Gömbös Gyula megfontolt és érett nacionalista politikája ellen irányult. A baloldal túlzott tisztelettel hódolt a „megtért” Zsilinszky Endre előtt, aki, mint megsértett kuruc vezér, mint a huszadik század magyar politikai harcainak új Ocskay brigadérosa mindjobban eltolódott nemcsak a bal-, hanem a szélsőbaloldal felé, egészen a kommunistákkal való kézszorításig. Politikájához természetesen hozzá kellett hogy tartozzon a legnagyobb fokú németgyűlölet is.
Zászló lett, és a budapesti Lipótváros nemcsak lobogtatta és kihasználta, de vissza is élt ezzel a zászlóval. Hiszen Zsilinszky Endre, a szatmári kurucivadék valóban jó eszköz volt arra, hogy bizonyos németellenes körök ősmagyar származású lengyellel kevert alibije legyen. Tömjénezték, dicsőítették, és ez az őszintétlen, ravasz hódolat nem is tévesztette el hatását. Ő lett a faltörő kos, és az ő nacionalista vezércikkszólamaival takaróztak azok, akiknek végeredményben csak a magyarországi nagytőke egyeduralmának a megtartása volt a céljuk. Bajcsy-Zsilinszky Endre nem volt szocialista, sőt olyan nacionalizmust képviselt, amely bizonyos pontokon súrolta a sovinizmus határát. De ha Gömbös Gyulából miniszterelnök lehetett, Eckhardt Tiborból a Teleki-kormány Amerikába küldött nem hivatalos követe, ez olyan sérelmet jelentett Zsilinszky számára, amelyből nem volt más kivezető út, csak a politikai öngyilkosság.
Ez az öngyilkosság tulajdonképpen egy gyilkossággal kezdődött. Akkor, mikor 1911. május 14-én a két fiatalkorú Zsilinszky fivér politikai túlfűtöttségből, öltözködés közben agyonlőtte a magyar parasztság egyik legkomolyabb politikai letéteményesét és vezérét, Áchim Andrást. Ez a véres cselekedet, illetve ennek s cselekedetnek az árnyéka végigkísérte Zsilinszkyt egész politikai pályafutásán, és lehet, hogy a siralomházban eltöltött pár óra alatt megjelent előtte a hátulról lelőtt parasztvezér véres árnyéka...
Az előbb említett ellenállási mozgalom a baloldaltól kezdve a közösségi szervezetekig mindenkit magába foglalt. A mozgalom vezetői úgy látták, hogy Németország elvesztette a háborút, tehát nyitva áll az érvényesülési pálya mindazok számára, akik, megbirkózva lelkiismeretükkel, a legszélsőségesebb németellenes politikát folytatják. Ebben a mozgalomban a Kommunista Párt játszotta az irányító szerepet, de ott volt Nagy Ferenc vezetésével a Független Kisgazda Párt egy része, a földalatti „Szovjetunió Barátai” nevű társaság, a Teleki Pál közösség és mindazon többi pártok és egyesületek, amelyek az 1939-es választások során a magyar nép akaratából egyetlen képviselőt sem tudtak beküldeni a parlamentbe.
Ez a felszabadító társaság – ahogyan magát nevezte – azonban elfelejtette, hogy háború alatt, különösen mikor az ellenség már az ország szíve előtt állott, a polgári törvények helyett a háborús törvények szerint mérik a cselekedeteket. Amíg csak politizáltak, addig semmi bántódásuk nem történt. 1944. március 19-én a Magyarországot megszálló német erők őrizetbe vették Zsilinszkyt, de pár hónap múlva szabadlábra helyezték, és senki sem gátolta szabad mozgásában sem őt, sem társait. És ekkor, szabadságuk teljes birtokában követték el nemcsak a legnagyobb baklövést, hanem a legnagyobb bűnt is a nemzet az oroszok ellen fegyverben álló nemzet ellen.
Bajcsy-Zsilinszky Endre Kiss János vezérőrnaggyal, Nagy Jenő őrnaggyal és Tarcsay Vilmos századossal együtt katonai programot dolgozott ki. A magyar honvédség részéről a Kommunista Párthoz való összeköttetést Pálffy-Österreicher György vállalta, aki biztosította Zsilinszkyéket, hogy tízezer katonát tud rendelkezésükre bocsátani. (Szükséges megjegyeznünk, hogy Pálffy Györgyöt, a katonai AVO volt parancsnokát nem Szálasiék, hanem Rákosi Mátyásék végezték ki Rajk Lászlóval egyetemben.) A szükséges muníciót Makkay Miklós, a fűzfői nitrogéngyár vezérigazgatója adta volna az akcióhoz. A terv szerint ennek a tízezer embernek kellett volna biztosítani azt a korridort, amelyen át a Budapesten levő magyar és német csapatok között a szovjet hadsereg benyomult volna a főváros szívébe, és átkaroló mozdulattal a védő csapatokat hátba támadta volna. Az akciót részletesen megbeszélték Malinovszky marsall Budapesten tartózkodó ágenseivel. November 19-én Bajcsy-Zsilinszky Endre aláírásával az alábbi levelet juttatták el Malinovszkyhoz, a II. Ukrajnai Hadsereg vezetőjéhez és Molotov szovjet-orosz külügyminiszterhez:
Molotov őexcellenciájának,
a Szovjet-Unió Külügyi Népbiztosának
Kegyelmes Uram!
Magyarországnak 1944 márciusában történt megszállása után, azonnal megkezdődött a demokratikus pártok és erők tömörülése, s megalakult a Magyar Front, amelynek magvát a Független Kisgazda Párt, Földmunkás és Polgári Párt és a Szociáldemokrata Párt régi parlamenti szövetsége alkotta. Ez a szövetség kiegészült a Magyar Frontban a Kommunista Párttal, a Nemzeti Paraszt Párttal, a katolikus szervezetek szövetségével, illetve az utóbb alakult Keresztény Demokrata Nép-Párttal, a legitimisták szervezeteivel és a református szervezetek együtteseivel. Ez a Magyar Front megteremtette a maga kapcsolatát és bizalmas együttműködését Horthy Miklóssal, Magyarország kormányzójával. Ez a bizalmas együttműködés volt politikai alapja a magyar kormányzó október 15-i kiáltványának, melyben bejelentette, hogy fegyverszünetet kér a szövetségesektől, és ugyanakkor hadparancsban utasította a honvédséget a további parancsainak végrehajtására. A kormányzói kiáltvány a német-nyilas puccs előrehaladott előkészülete miatt és ifjú Horthy Miklósnak a Gestapo részéről való tőrbecsalása és megsebesítése – talán megölése – miatt, hamarabb hangzott el, mintsem magyar részről a kellő katonai előkészületek megtörténhettek volna. Így a német katonai túlerő a testőrség ellenállásának leverésével aránylag könnyen felülkerekedett, Horthy Miklós német fogságba került.
A Magyar Front a kormányzó személyének kikapcsolásával új elhatározás elé került, mint a nemzet nagy demokratikus többségének képviselője ezekben a válságos időkben. A másik alkotmányos tényezőnek a cselekvésből való kiesése folytán, maga vette kezébe a Magyar Front a kormányzói kiáltvány realizálását, s ennek érdekében a német megszállók ellen való nemzeti felkelés megszervezését és vezetését. Megszervezte mindenekelőtt a Magyar Front pártjainak és a legértékesebb pártfölötti felkelő szervezeteknek kiküldötteiből a Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát. Van szerencsém a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság ama tiszteletteljes kívánságát tolmácsolni, hogy mielőbb szoros kapcsolat és együttműködés létesülhessen a Szovjet-Unióval és a szovjet-orosz hadsereggel, hogy így a magyar felkelő erők minél eredményesebben vehessék ki részüket szegény, megpróbált hazánk felszabadításában.
E kapcsolat és együttműködés megteremtésére van szerencsém Nagyméltóságod jóakaratába ajánlani az ezen megbízólevéllel meghatalmazott küldöttséget, amelynek vezetője Szentgyörgyi Albert egyetemi tanár, tagjai pedig Pénzes Géza akadémiai rk. tanár és Radványi Imre hadmérnök-őrnagy. A küldöttség feladata, letárgyalni a következő és az azokkal kapcsolatban adódó kéréseinket:
1. Azok a magyar csapatok, amelyek megnyitják a frontot a szovjet-orosz csapatok előtt és csatlakoznak a szovjet-orosz hadsereghez, ne tekintessenek hadifoglyoknak, hanem külön magyar seregtestekbe szervezve, magyar vezetés alatt vehessenek részt a szovjet-orosz hadsereg hadműveleteiben a Német Birodalom ellen való harcokban;
2. Az 1941 óta szovjet-orosz fogságba került magyar katonák és volt munkaszolgálatosok a felállítandó magyar felkelő hadseregbe szerveztessenek és így magyar vezetés alatt vehessenek részt hazájuk felszabadításában, valamint a Német Birodalom ellen való további harcokban;
3. Az így létesítendő magyar felszabadító hadsereg, melynek legfontosabb kiegészítő részét a még fel nem szabadított területeken, főleg Budapesten felállítás alatt álló munkás csapatok alkotnák, s általában a partizán harcokra önként vállalkozó magyar lakosság, láttassék el sürgősen a szükség szerint, megfelelő modern felszereléssel és fegyverzettel;
4. A felszabadított Magyarországon maradjon meg a magyar polgári közigazgatás, beleértve a rendfenntartás szervezeteit is;
5. Építtessék ki a magyar nemzeti felkelés a felszabadított és még fel nem szabadított területen küzdő erők között, valamint a szovjet-orosz hadsereggel a gyakorlati összhang és együttműködés.
Midőn arra kérem Nagyméltóságodat, hogy a Magyar Front és a Felszabadító Bizottság nevében jelentkező küldöttségünket fogadni és a felsorolt, valamint az azokkal együtt adódó egyéb kérdésekben a magyar nemzeti felkelésnek segítő kezet nyújtani méltóztassék, fogadja Nagyméltóságod legőszintébb tiszteletem nyilvánítását.
Budapest, 1944. november hó 19.
Bajcsy-Zsilinszky Endre s.k.
a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnöke
A Molotovhoz intézett levélben említett bizottságnak november 23-án kellett volna Moszkvába repülnie, de a magyar rendőrség november 19-én pontot tett ennek a katonai összeesküvésnek a végére. Az előbb említetteken kívül még letartóztatták Almássy Pál tábornokot, Révay Kálmán századost, Garay László postaigazgatót, aki a székesfehérvári rádióállomást az ellenálló mozgalom rendelkezésére bocsátotta, és Szalay Sándor nyomdászt.
Az ügy annak rendje és módja szerint a magyar katonai hadbíróság elé került, és annak vezetőit Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt kivégezték. Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, Vargha Béla és a többiek csak az orosz "felszabadulás" után kerültek felszínre. Hogy a kommunisták később a hatalom birtokában mennyire értékelték ennek a tervnek kidolgozóit, azt abból láthatjuk, hogy Almássy Pál tábornokot 1947-ben életfogytiglani fegyházra ítélték, a Nitrokémia igazgatója halált kapott, míg Makkay Miklós nyugatra menekült.
A mór megtette kötelességét, s még csak kezet sem fogtak vele.
A Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle összeesküvési ügyről a magyarországi németellenes front egyik vezetője, Sulyok Dezső Amerikában megjelent könyvében (A magyar tragédia I. rész, szerző kiadása, New Brunswick, NJ. USA 1954.) azt írja, hogy „Bajcsy-Zsilinszky Endre kivégzése közönséges gyilkosság volt minden törvényes alap nélkül.” Ezzel szemben tény az, hogy az egész ügyet a magyar honvédség hadbírósága tárgyalta le, és perrendtartásszerűen hozta meg ítéletét. Ha Sulyok Dezsőék a Bajcsy-Zsilinszky Endre által aláírt és a Molotovhoz intézett levélben foglaltakat komolytalan dolognak tekintik, akkor ez a vélemény az ő elvakultságukat bizonyítja. Az ország ebben az időben a szovjet Vörös Hadsereg ellen harcolt, és aki az ellenséges haderőt a fronton harcoló katonaság háta mögé akarta vezetni, az a világ bármely nemzetének hadbírósága szerint kimeríti a háborúban elkövetett hazaárulás tényét. Sulyok Dezső fentebb említett könyvében azonban elfelejtette közölni a kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre Molotovhoz írott levelét.
Fiala Ferenc
(Részlet a Zavaros évek c. könyvből, München, 1976.)
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: Dobszay Károly: Két levél