Németországban is hallottunk, olvastunk a budapesti Margit hídnál történt vízi balesetről. Most azonban az itteni sajtó nem közölte a szokásos magyarellenes felhangokat. Ezúttal nem hangsúlyozták ki - mint a magyarországi politikai élet szereplői közül néhányan - azt, hogy a segítség, a mentés csak jóval a tragédia bekövetkezte után kezdődött meg. Persze akkor sem lehetett volna semmit sem tenni, ha a mentők perceken belül kivonultak, hiszen a Viking Sigyn nevű monstrum szinte azonnal, pontosan hét másodperc alatt maga és a víz alá gyűrte a Hableányt.
Zoom
Dél-koreai mentőegység tagjai várakoznak a Margitszigeten
Az újabban előkerült videók közül az egyiken látszik, hogy a Viking Sigyn monstrum még visszatolatott a helyszínre, de mivel a víz felszínén már semmi nem látszott, mint aki jól végezte dolgát, újból eltávolodott a helyszínről. A rendkívül nehéz körülményeket igazolja, hogy a Hableány hajó kiemelését még mindig nem tudták megkezdeni, pedig speciális nemzetközi brigádok is érkeztek a magyarok segítségére. A Duna erős sodrása és a folyammeder fenekére süllyedt hajóroncs éles fémdarabjai miatt a búvárok minden merüléskor életveszélyben vannak. Felvetődik a kérdés: vajon mit tehettek volna, ha a baleset utáni pillanatokban azonnal a helyszínre érkeznek? Sokat nem.
Zoom
Német kutatócsónak a Rajnán, Elzászban múlt pénteken (fotó: Benedikt Spether)
Egyébként minden csoda (mondjuk ez nem az volt…) három napig tart. A budapesti tragédiát Németországban szinte azonnal elhomályosította az elzászi Gerstheim (egykor Németországhoz tartozott – a szerk.) településen, a Rajna ottani zsilipjénél a múlt csütörtökön történt baleset, amelynek során egy felfújható motoros gumicsónak felborult, és az örvény mélybehúzó ereje következtében a benne ülő, egyébként a Baden-württembergi Offenburg városbeli négy személy odaveszett. (A negyedik áldozat, egy leánygyermek holttestét öt nappal a baleset után, tegnap húzta ki a Rajna vízéből már német területen egy német kutatócsoport – a szerk.) Majd nem sokkal később jött a velencei tengerjáró nagyhajó okozta baleset híre, amikor még a Vikingnél is nagyobb monstrum egyszerűen nem tudott megállni a mólónál, és nekirontott egy kikötött kishajónak. Érthetetlen, hogy miért engedik be ezeket a monstrumokat a lagúnákba, szinte csaknem a sétálóutcákba, de még a Szent Márk templom előtti térségre is. Hihetetlen, hogy szinte egy időben történt ennyi vízi baleset.
Zoom
Tengeri monstrum a lagúnák városában (fotó: srf.ch)
Az előzetes terveink szerint nemsokára Magyarországra látogató turistacsoportunk is hajókázni szeretett volna a magyar fővárosban, de a szomorú hírek hallatán ezt az élményt most sorra lemondják. Nem is csodálkozunk ezen. Bár, gondoljuk, ezek után nagyon odafigyelnek majd a magyar vízirendőrök és a hajóskapitányok arra, hogy ne történhessen a mostanihoz hasonló baleset. Valószínű, hogy az elkövetkező évtizedekben nem is fog bekövetkezni a Dunán ilyen baleset, ám a mostani tragédia jócskán és jó időre megtépázza a turistacsoportok biztonságérzetét. Arról nem is beszélve, hogy sokakat egyenesen félelemérzettel tölt el. Ennek viszont az az ára, hogy az óvatosabbak egy darabig a vízről tekintve nem élvezik majd a világ legszebb látnivalóit.
Georg Albrecht
Baden-Württemberg