A Der Spiegel beszámol az egy év alatt hitelét vesztett osztrák Gusenbauer-kormányról. A Die Welt a hollókoszt-beetetés új módszereiről tudósít. Hamarosan hazánkban is, hacsak az SZDSZ nem tiltakozik ellene.

Die Welt (welt.de)
A konzervatív német napilap Holokauszt-képregényt tesztelnek a berlini iskolákban című cikkében ismertet egy ijesztő pedagógiai "kísérletet". Miként adható tovább legjobban a nemzeti szocialista időszakról szerzett tudásanyag – teszi fel a kérdést a cikk idióta szerzője ahelyett, hogy félreverné a harangot: vigyázzatok, emberek, a cionisták gyermekeinket sem kímélik, zsenge korukat és hiszékenységüket kihasználva oltják beléjük már fiatalon a hazugságáradatot!
A berlini Anna Frank Központ támogatja azt a kezdeményezést, miszerint a fővárosi iskolákban a képregényekkel tanítsanak zsidó hazugságokat a Harmadik Birodalom története helyett. Az Anna Frank Központ adatai szerint a következő hat hónapban 20 osztályban tesztelik a 7. és 10. osztályokat.
A kísérlet célja, hogy országosan is bevezessék ezt az oktatási módszert – számol be a lap. A németországi kísérlettel párhuzamosan Lengyelországban és Magyarországon is próbálkoznak a módszer életbe ültetésével. A hollandiai tapasztalatok alapján a galád kísérlet kedvező eredményekkel zajlik.
 
Der Spiegel (spiegel.de)
A baloldali hírmagazinban Sebastian Fischer A borzalom egyensúlya címmel von lesújtó mérleget az egyesztendős osztrák nagykoalíciós kormány eddigi tétlenségéről. Először hatalmas ünneplés, most düh: a nagykoalíció egy éve után az osztrákok 70 százaléka elégedetlen a szocialistákból és a kereszténydemokratákból álló kormány teljesítményével, a kiútkeresés közben még a választási törvény módosítása is felmerült – állítja a Der Spiegel.
Olyan szépen kezdődött Alfred Gusenbauer számára: a szocialisták győzelmi partiján a bécsi SPÖ-központ előtt kéz a kézben álltak az elvtársak és azt kiáltozták: „Bun-des-kan-zler-Gu-sen-bau-er!” Ez 2006. október 1-jén történt, 99 nap múlva megalakult az SPÖ és ÖVP nagykoalíciója, egy év múlva, napjainkban, macskajaj uralkodik, főként a szocialistáknál – írja a baloldali hírmagazin.
Azok az ifjú szocik, akik „Gusit” ünnepelték, később tiltakozó nagygyűléseket szerveztek a kancellár ellen, mivel a kampányban megígérte, hogy megszünteti a tandíjat, s ezt az ígéretét megszegte. Miként azt sem teljesítette, hogy győzelme esetén leállítja az előző kormány által megrendelt Eurofightereket. A szerződést ugyan módosították – néhány darabbal kevesebbet vásárolnak – de sikerült a gépek árát tovább növelniük. Gusenbauer megszegte az oktatási reformra vonatkozó ígéretét is, néhány általános iskolai kísérletet leszámítva – adja hírül a Der Spiegel. Az osztrákok közhangulata lesújtó, a válaszadók 79 százaléka a kancellárt szószegőnek tartja, több mint egyharmaduk pedig előre hozott választásokat szeretne.
Mindezek ellenére Gusenbauer egy pompás partival ünnepelte egyéves kormányzását, igaz, csak elvtársai körében, a koalíciós partnerek nélkül. A bécsi Hofburgban kibéreltek egy nagytermet, hogy megrendezzék az „Egyéves Dr. Alfred Gusenbauer kormánya – A szociális kézjegyet viselő politika” mottójú rendezvényüket. A kapuk előtt az időközben immár állandóan tiltakozó ifjú szocialisták, belül egy cirkuszi csoport szórakoztatta a közönséget – tudósít a hírmagazin. A Wilhelm Molterer alkancellár vezette keresztényszocialisták láthatóan máig nem tudták feldolgozni 2006. őszi vereségüket. Legszívesebben megakadályoznák, hogy a következő – 2010-es választásokon – Gusenbauer kancellári bonusszal induljon – számol be a Der Spiegel. Kiderült, „hogy a nagykoalíció nem jelenti minden probléma megoldását” – nyilatkozta Molterer a napokban.
Wolfgang Schüssel (ÖVP) csalódott, s az új feladatra váró volt kancellár, ma a keresztényszocialisták frakcióvezetője, nyilatkozataival szívesen kioszt mindenkit. A koalíciós politikusok most arról vitatkoznak, hogy módosítsák a választójogot és bevezessék a többségi választójogot. Martin Bartenstein (ÖVP) gazdasági miniszter így látja megállíthatónak a társadalom peremén észlelhető „radikalizálódási tendenciákat”. Az ÖVP elnöke jóval visszafogottabb, a résztvevők konszenzusát nevezte a komoly tárgyalások feltételének. Josef Cap SPÖ-frakcióvezető a kérdéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, „sem igen, sem nem”. És a kancellár? „Nincs kommentár” – tette hozzá.
(MNO)