Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján végezték ki a 13 aradi vértanút. A bukás után kerültek osztrák fogságba. Ez volt a Haynau vezette véres megtorlás első lépése.
 |
Pesten ezen a napon végezték ki Batthyány Lajos volt miniszterelnököt, akit csak 1870. június 9-én temethettek el nyilvános tiszteletadással, majd 1874. május 26-án helyezték el a Kerepesi temető mauzóleumában. A nemzeti vértanúk, akik értünk és hazánkért haltak meg: Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Lahner György, Lázár Vilmos ezredes, Leiningen - Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác és Vécsey Károly.
A gyásznap és a történelem
A szabadságharc leverése után megkezdődött a Haynau vezette - egy éven át tartó - véres megtorlás. Ennek első lépése az aradi tizenhármak, és Batthyány Lajos miniszterelnök pesti kivégzése volt, 1849. október 6-án. A szabadságharc kezdetén az aradi vértanúk mindegyike még az osztrák császári hadsereg tisztje volt, ám az összecsapások alatt a magyar honvéd hadsereg vezetőinek sorába léptek. Közülük egy altábornagyi, tizenegy vezérőrnagyi és egy tábornoki rangot viselt. A 13 honvédtiszt átlagéletkora 46 év volt, a legidősebb közülük az 56 éves Aulich Lajos volt, a legfiatalabb pedig Leiningen-Westerburg Károly és Lázár Vilmos. Előbbi 30, utóbbi 32 évesen várta a halált.
A 13-ak ítéletét október 6-án - szándékosan a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján - hajtották végre, ami ezért a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyászünnepe. Az alkalomra ideiglenesen felállított - mondhatni összetákolt és egyáltalán nem szabályos - akasztófákat készítettek az Arad melletti síkon.
Vécsey Károly büntetését azzal súlyosbították, hogy végig kellett néznie társai kivégzését, mert őt akasztották fel utolsónak. A vértanú tábornokok sorban elbúcsúztak egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie. A kivégzést követően elrettentésül az elítéltek holttetemét közszemlére tették ki. Október 6-án este az agyonlőtt tábornokokat a sáncárokban, a felakasztott vértanúkat pedig a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottak testét levetkőztetve a bitófa tövébe helyezték, majd melléjük döntötték a bitófák oszlopait.
Szomorú, de nem ők voltak az utolsók, akiknek Aradon megtorlás gyanánt kioltották az életét. 1849 augusztusa és 1850 februárja között még további három honvédtisztet végeztek ki: 1849. augusztus 22-én Ormai Norbert honvéd ezredest, a honvéd vadászezredek parancsnokát - őt szokás az első aradi vértanúnak is nevezni -, 1849. október 25-én Kazinczy Lajos honvéd ezredest, Kazinczy Ferenc fiát - őt szokás a tizenötödik aradi vértanúnak nevezni - és 1850. február 19-én Ludwig Hauk alezredest, Bem tábornok hadsegédét. Lenkey János honvéd vezérőrnagy szintén az aradi várbörtönben halt meg, őt azért nem végezték ki, mert a börtönben megtébolyodott.
(Világjáró nyomán)
Kapcsolódó:
