Lemondott Szőcs Géza, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.

Szőcs Géza a Népszavának május elején még azt mondta, biztos a maradásában, mert azt a munkát, amit rábíztak, "a körülményekhez képest jól végezte", és ebben azok is megerősítették, akik székéről döntenek. "Feladatom az volt, hogy azt a minisztériumi döntést, miszerint a kultúra a többi területhez képest nagyobb elvonást is elbír, az elviselhetőség határain belül megvalósítsam" - mondta akkor a most lemondott államtitkár.
A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) elnöke, L. Simon László a lap kérdésére, miszerint sajtóértesülések szerint ő lesz Szőcs Géza kulturális államtitkár utóda, azt válaszolta: "Egyelőre nem kért fel senki erre a posztra."
Frissítés: Sokkal több szempont szól amellett, hogy "változtassak és más feltételek közt próbáljam tovább szolgálni az eddig fontosnak tartott értékeket és ügyeket" - írta lemondásának okairól Szőcs Géza a közleményében, azt állítva: irányítása alatt a kulturális államtitkárság tisztességes munkát végzett az elmúlt két évben.
Döntésemet könnyű szívvel hoztam, mert súlyos terhektől szabadulok általa, ha nem is az volt számomra nehéz, amit annak szokás gondolni - fogalmazott Szőcs Géza, aki megköszönte barátainak, hogy mellette álltak és segítségére voltak. Ellenségeimnek is köszönöm, hogy közreműködtek annak a megtörténtében, ami a sors vagy az istenek szándéka volt velem - írja a távozó államtitkár.
Nem biztos, hogy mindig minden egyes ítéletem helyénvaló volt. De biztos, hogy mindig azt támogattam, amit helyesebbnek gondoltam - tette hozzá.
Frissítés 2: Orbán főtanácsadója lett
Orbán Viktor miniszterelnök elfogadta Szőcs Géza lemondását, egyben felkérte, hogy a továbbiakban miniszterelnöki főtanácsadóként végezze tevékenységét - tájékoztatta a kormányfő sajtófőnöke az MTI-t szerdán.
Havasi Bertalan hozzátette: Szőcs Géza munkájára minden kulturális kérdésben számít a miniszterelnök, különös tekintettel a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet ügyeire.
(MTI - HVG nyomán)
Kapcsolódó: