Nórát többen meggyalázták Kiskunlacházán - Meggyilkolása előtt többen is megerőszakolhatták H. Nórát, azt a 14 éves kiskunlacházi lányt, akinek a holttestét pontosan ma két hónapja találták meg a település egyik erdős területén. A rendőrség továbbra sem tudta azonosítani a kéjgyilkosokat, és azt sem tartják kizártnak, hogy a nyomozást meg kell hosszabbítani.

Valószínűleg többen is megerőszakolták a 14 éves kiskunlacházi lányt, mielőtt könyörtelenül végeztek volna vele. A nyomozók gyakran járnak ki arra a fás, avarral borított kis területre, ahol pontosan két hónappal ezelőtt Nóra apja és a polgárőrség egyik vezetője megtalálta a lány élettelen testét.


Nóra szép és csinos lány volt, tavaly ballagott a nyolcadikból - Fotó: Bors


Úgy tudjuk, hogy a helyszínen újabb nyomokat sikerült rögzíteniük a bűnügyi technikusoknak. A rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a Borsnak azt az értesülést, miszerint az igazságügyi boncolás során öt különböző személy DNSnyomait is megtalálták.

– A boncoláshoz kirendelt hemogenetikus szakértő talált értékelhető és fontos nyomokat – mondta el a Borsnak Bényi Mónika, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

– A nyomozás során még a legapróbb bizonyítéknak, akár egy hajszálnak is döntő szerepe lehet. Viszont részleteket egyelőre nem árulhatunk el a felfedezett nyomokról, mert az sértheti a nyomozás érdekeit. A szóvivő elmondta: a nyomozás két hónapos határidejének újabb 60 nappal történő meghosszabbítására többek között azért is szükség volt, mert a több mint kétszáz tanú vallomásait egyeztetni kell. A napokban az egyik tévécsatorna bűnügyimagazinjában egy kocsmáros azt mondta: a gyilkosság időpontjában egy sötét színű, nagy autót látott az italmérő előtt, amelynek hiányzott az első ablaka, csak fólia volt rajta. Viszont a rendőrségi kihallgatások során erről a nyomozóknak nemtett említést.

(BORS Online; vannak olvasói kommentárok. Van ITT is egypár jó hozzászólás is arról, hogy mit csinál(hat)nak egy következő Nóri szülei, ha már a korrupt, a helyi cigánybűnözők kezében levő rendőrség akkor sem lesz haljandó semmit sem tenni; ill. ITT arról, hogy miért valószínű az, hogy Répás Józsefet megfenyegette a cigánymaffia. Ez előbbit semmiképp nem idézhetjük, mert nagyon durva, és nem akarjuk, hogy miatta kaszálják el portálunkat.)

Kuruc.info: gondolkodjunk el egy kicsit! Ugye, azt már a legeslegelején tudtuk (a helybeliek elmondása alapján), hogy hat elkövető volt, abból öten vettek részt tevékenyen a tulajdonképpeni megerőszakolásban (a hatodikat, aki ezt ellenezte, később ugyanezek eltették láb alól). A rendőrség természetesen mindezt tagadta, sőt, bejelentette, hogy az illetők pár napon belül saját maguk jelentkeztek a rendőrségen. Ezzel kapcsolatban sokan DNS-vizsgálatról is beszéltek, amelyen, így a rendőrség a vizsgálat után 1-2 nappal (gyengébbek kedvéért: a DNS-vizsgálat nem öt perc; 1-2 napos átfutást csak extra sürgős esetben és felárral vállalnak a DNS-laborok), úgymond, nem találtak hasonlóságot. Természetesen ezt a hírt a fajvédők azóta is folyton-folyvást felhozzák, mint a romák büntetlenségének bizonyítékát – lásd pl. magának Bencze Józsefnek az interjúját a nevezetes, “becsapós” “három romázással” ITT. Egyesek (konkrétan pl. a mi kedves Czirok LIFE Péterünk) odáig mennek, hogy egyenesen Répás Józsefet, Kiskunlacháza polgármesterét gyanusítják meg a szörnyű tettel.

Most meg kiderült (figyeljük meg: a rendőrség se nem tagad, se nem erősíti meg az infót; ez bizony azt jelenti, hogy az igaz) az, hogy öt személy DNS-mintáit találták meg a lányon. Még egyszer: hány embert neveztek meg a helyiek már a kezdet kezdetén? Ötöt… Biztosan véletlen az egybeesés, nem?

Nomármost, felvetődik az a kérdés is, hogy mi alapján állította a rendőrség (többek között Bencze december 5-én, azaz majdnem két héttel a gyilkosság után), hogy biztosan nem a hírbe hozottak közül három cigányról van szó? Hiszen most már látható, hogy DNS-vizsgálatnak nem vethették alá őket (szemben az eredeti, “korabeli” híresztelésekkel), hiszen mindezidáig nem is volt olyan DNS-minta, amihez egyértelműen hasonlíthatták volna a három cigány DNS-ét. Akkor meg mi alapján “bizonyultak” ártatlannak? Alibit adtak nekik? Kik? Az otthoni cigányok (“há kérem a Gázsi itthon volt és áludt egísz idő alatt”)?  Ez vicc? A Bencze-nyilatkozatban említett poligráf? Ez még nagyobb vicc? Olvassuk csak el a kapcsolódó Wikipédia-bejegyzés legeslegújabb nyugati technológiát (tessék mondani, a helyi rendőrségnek ilyenje van, vagy esetleg egy szakadt, elavult, még megbízhatatlanabb 20-30 évese?!) minősítő szekcióját. Idézzük: “Kevés tudományos bizonyíték van arra, hogy a poligráf eredménye megbízható lenne” (“There is little scientific evidence to support the reliability of polygraphs.”) Érdemes ugyanitt elolvasni azokat az eseteket, ahol a poligráf bizonyítottan csődöt mondott (Aldrich Ames, Karl Koecher, Ana Belen Montes, Leandro Aragoncillo stb.)

Naszóval, most hogy végérvényesen kiderült, az áldozatról vett összehasonlító DNS-mintákkal nem rendelkeztek akkor, amikor a három cigányt kihallgatták, az legalábbis elvárható rendőrségünktől, hogy prezentálja azokat az állítólagos "bizonyítékokat", amiről beszélnek. A poligráf, illetve a nágycsálád által adott “alibi” nem az. Terítse ki az ügyben a kártyáit, nevezze meg “bizonyítékait”.