Nyugdíjba küldené a cigánybűnözésről beszélő miskolci rendőrkapitányt a Roma Polgárjogi Alapítvány. A szervezet Miskolcra küldött válságkezelő csoportja szerint ugyanis a bűnesetek száma nem ugrott meg a városban és az avasi lakótelepen. A Horváth Aladár által csak a béke szigetének nevezett Avason közben a rendőrség már magánokirat-hamisítás miatt is nyomoz, 30 – többségében cigány – család ugyanis jogtalanul kapott többmilliós állami kölcsönt.

Az egyre szaporodó utcai rablások miatt a miskolci lakótelepen élők naplemente után már alig mernek kilépni az utcára. Az itteni őslakosok szerint a közbiztonság a vidékről tömegesen betelepülő családok miatt romlott. A rendőrség egyébként magánokirat-hamisítás miatt is nyomoz az Avason, gyanújuk szerint ugyanis több mint 30 többségében cigány lakó a Fészekrakó program keretében többmilliós állami kölcsönt vett fel, miközben rendszeres szociális segélyben is részesültek. Ez pedig szabálytalan, mivel az állami hitelhez jövedelemigazolás szükséges, segélyt viszont csak munkanélküli kaphat.

„Csak hangulatkeltés”

A Roma Polgárjogi Alapítvány Miskolcra küldött tényfeltáró csoportja azonban úgy látja: csupán hangulatkeltésről van szó, a bűnesetek száma ugyanis nem ugrott meg jelentősen Miskolcon. Horváth Aladár ezért nyugdíjba küldené a cigánybűnözésről nyilatkozó miskolci rendőrkapitányt, és felszólította a kormányt is: azonnal kezelje a helyzetet, ellenkező esetben nemzetközi vizsgálatot kérnek.

Mivel az országos rendőrfőkapitány kiadta a parancsot, hogy a szokásosnál kétszer több rendőr járőrözzön az utcákon, a miskolci rendészeti szakközépiskolában most gyorsan fegyveres biztonságiőr-képzést indítottak, hogy az eddig objektumőrzést végző állományt is a közterületre tudják vezényelni. A megyei főkapitány elmondta azt is: remélik, hogy egyre több cigány származású fiatal is felvételét kéri majd a rendőrség soraiba.

(hírTV)

A YouTube-videó következik (az eredeti, WMV formátumban, ITT):
 


Kuruc.info: az Avas, mint a "béke szigete". Kevés embernek (látszó fehérjehalmaznak) van olyan vastag bőr a képén, mint Áládárunknak és díszes kompániájának (többek között Hell Libera Istvánnak, az SZDSZ politikusának, bér-rettegőnek). Ugyanazt csinálja, mint a Hírszerző dísz-cigánya, bloggere, Balogh Artúr (ezügyben lásd EZT). Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy még egyes balliberális sajtótermékek is beismerték (lásd EZT), a cigányok valóban pokollá teszik a lakótelepet. Ugyanezt tette Drazsé is, amikor nagyhirtelen tizedére csökkent bűnözésről beszélt. Akkor vajh’ kinek van igaza?

A témában ajánljuk a Vastagbőr ITT található cikkét is. Ezt teljes egészében (az eredeti, vastagbőrös kommentárokkal együtt) átvettük és a Függelékben megtalálható.

Kapcsolódó cikkek:

- Hell István már Miskolcon uszít
- Áládár: nyugdíjba kellene vonulnia Pásztor Albertnek  (jelen cikkünk eggyel régebbi verziója még az ominózus “béke szigete”-kitétel nélkül)

Függelék: a Vastagbőr cikke:
A Pásztor-ügyre nagy nehezen sikerült feltuszkolni a koronát, amit nem sikerült Gusztosnak, Fodornak, a Népszavának, Népszabadságnak, azt Horváth Aladár és kicsiny "tényfeltáró" csoportja lazán, könnyedén, csuklóból megcsinálta. Hiába, a Mester lép legutoljára.
A "válságkezelő csoport" tagjai:  Horváth Aladár, Hell István, Iványi Gábor, Ladányi János, Tóth Balázs.

Ők bizony Miskolcra utaztak, hogy a saját szemükkel lássák, mi az igazság.

Íme
Az RPA sajtóközleménye
Az RPA (Roma Polgárjogi Alapítványválságkezelő csoportja áttekintette a miskolci üggyelkapcsolatban elérhető statisztikákat és egyéb dokumentumokat, valamint a város vezetőinekaz utóbbi hónapokban tett nyilatkozatait. Ezen túlmenően munkánk elsősorban az érintett roma és nem roma lakosság helyzetének és véleményének megismerésére irányult.
Mindezek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy – a város vezetőitől származó nyilatkozatokban hivatkozott adatokat beszámítva – semmi jel nem mutat arra, hogy indokolt lenne az a hiszterizált, a miskolci roma és nem roma szegények elleni szélsőséges indulatok gerjesztésére alkalmas hangulatkeltés, ami az utóbbi időszakban nagymértékben felerősödött a városban. Az elmélyülő szociális krízis ellenére az azzal kapcsolatba hozható bűnesetek száma nem ugrott meg Miskolcon, a nyilatkozatokban gyakran emlegetett Avasi lakótelepen pedig úgy tűnik, hogy ebben a vonatkozásban még valamelyest javult is a helyzet. Az utcai rablásokatlakástámogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket elkövetők száma más, hasonló helyzetű településen megfigyelhetőnél számottevően nem magasabb, a probléma hagyományos bűnüldözési módszerekkel kezelhető és kezelendő.
Ugyanakkor azt is megállapítottuk, hogy  Miskolc egyes városrészeiben , mindenekelőtt a  szegény  és  cigány népességet  a legnagyobb mértékben koncentráló telepeken, illetve azok máig megmaradt részein (pl:  József Attila  és  Szondi telepBábonyibérc , „ Számos utcák ”), valamint az újonnan létrejövő „ vadtelepeken ” (pl:  Lyukóvölgye , egykor hétvégi házas telkei) – nem utolsó sorban a  város vezetőinek  az utóbbi évtizedekben követett szakszerűtlen és hanyag tevékenysége következtében - mára igen  súlyos szociális válsághelyzet  alakult ki. Az  elmélyülő szociális problémák , különösen akkor, ha azokat a város vezetése  hisztéria  és  gyűlölet  keltésére alkalmas, felelőtlen megnyilatkozásokkal igyekszik „kezelni”, könnyen olyan, vagy ahhoz hasonló helyzetbe csaphatnak át, amellyel „önbeteljesítő próféciává” váló apokaliptikus jóslataikban a  város  „ felelős vezetői ” ma fenyegetőznek.
Az önsorsrontás szabályainak megfelelően, húsz évvel ezelőtt, az akkori válság kezdetén, pontosan ilyen nyilatkozatok, pontosan ilyen cigányellenes hangulatkeltés folyt Miskolcon, és akkor sem az egymással a cigányellenességen kívül semmi másban egyetérteni nem képeshelyi vezetőkön múlt, hogy a város elkerülte a súlyosetnikai jellegű összetűzések kialakulását. Figyelemre méltó, hogy Miskolcon ma újra különböző ellenőrizhetetlen rémhírek terjednek arról, hogy a város vezetői a város szélén felépítendő gettóba készülnek kitelepíteni a „deviáns családokat”.
Figyelemre méltó az is, hogy jelenleg, az állam erőszakszervezeteken (rendőrség és készenléti rendőrség) kívül még legalább négy paramilitáris alakulat: az őrző-védő cégek mindenhol jelen levő fegyveresei, a városőrség, a polgárőrség és a „gárda” emberei vannak jelen Miskolcon és – mint ez a múlt hétvégén történt – vesznek/vehetnek részt olyan demonstráción, amit pártállásra való tekintet nélkül, a város helyi és országos politikusainak jelentős része is megtisztel részvételével!
Javasoljuk, hogy szülessen helyi szociális válságkezelési program, melynek részeként döntsön a miskolci önkormányzat az említett nyomortelepekzárványok sorsáról: melyeket indokolt megszüntetni, és melyeket érdemes felújítani. Ezúttal is javasoljuk az értékes telkek eladásából származó bevételekből - illetve egyéb állami és európai uniós forrásokból - szociális bérlakásoképítését, és a telepeken élők könnyen fenntartható, emberi lakókörnyezetbe való elhelyezését.
Kérjük a megyei jogú város közgyűlését, hogy szüntesse meg az intézkedésre egyébként sem jogosult őrző-védő cégek megbízását a közrend helyreállításában, és azt, hogy a rájuk fordított összeget csoportosítsák át oktatási és munkahelyteremtési célokra, valamint a rendőrség támogatására.
Javasoljuk, hogy a városi rendőrkapitányPásztor Albert ezredes kérje más munkakörbe helyezését, esetleg a nyugdíjazását. Megítélésünk szerint a gyanúja sem merülhet fel annak, hogy a Magyar Köztársaság rendőrségének parancsnoki állományban lévő tisztjei különbséget tesznek a különböző származású bűnelkövetők között.
Javasoljuk, hogy a város és megye készítsen terveket a munkahelyek megtartására, a foglalkoztatás új formáinak a kialakítására, az állami (önkormányzati) költségvetésből finanszírozott szociális szövetkezetek, civil szervezetek segítségével, szoros pénzügyi felügyelet mellett. A szociális szövetkezetek, kisvállalkozások munkahelyteremtésének legfőbb szempontja az alacsony iskolai végzettségű népesség foglalkoztatása legyen.
Végül: felhívjuk a Kormány és az ellenzék figyelmét is, hogy hihetetlen felelősséget viselnek ma, a gazdasági válság idején: ha a cigányellenességben teremtik meg a nemzeti konszenzust, és nem a cigányok és a többség társadalmi együvétartozásában:, beleroppan Magyarország történetének legsúlyosabb válságába.
Budapest, 2009. február 5.
MESTERMUNKA! Így, csupa nagybetűvel ...

Nézzük:

"Az elmélyülő szociális krízis ellenére az azzal kapcsolatba hozható bűnesetek száma nem ugrott meg Miskolcon"
Milyen kapcsolatnak is kellene lennie a szociális krízisnek és az utcai rablótámadások között? Nem kenyeret loptak, hanem mobiltelefonokat meg táskákat. Természetes magyar emberet nem érint az "elmélyülő szociális krízis", így ők ezért nem mennek ki az utcára rabolni. Csak a bankokat. Biztos felosztották egymás között a piacot. Tied az utca, enyém a bank.

"Az utcai rablásokatlakástámogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket elkövetők száma más, hasonló helyzetű településen megfigyelhetőnél számottevően nem magasabb."
Ezért kár volt odautazni. Nem olvasták az Indexen? Most robbant ki a legnagyobb Fészekrakó-csalássorozat, kb. 100 lakással, mit ad isten, Avason...

"nem utolsó sorban a város vezetőinek az utóbbi évtizedekben követett szakszerűtlen és hanyag tevékenysége következtében - mára igen súlyos szociális válsághelyzet alakult ki"
Nem kell finomkodni, páros lábbal belerúgni a polgármesterbe. Mellesleg mi köze a polgármesternek a szociális válsághelyzethez? 
"Miskolcon ma újra különböző ellenőrizhetetlen rémhírek terjednek arról, hogy a város vezetői a város szélén felépítendő gettóba készülnek kitelepíteni a „deviáns családokat"
Ilyen egy felelős tényfeltárás, csak a kőkemény tényekre szorítkozik.
"négy paramilitáris alakulat: az őrző-védő cégek mindenhol jelen levő fegyveresei, a városőrség, a polgárőrség és a „gárda” emberei vannak jelen Miskolcon"
Újabb hazugság, hol is van a "Gárda" Miskolcon? mesteri módon mossák össze a Gárdát a Városőrséggel és Polgárőrséggel, simán elhiszik a Zemberek, hogy a Gárda együtt járörőzik a Városőrséggel. Mellesleg nincs is fegyverük. De olyan jól hangzik ez a szó a mondatban, nem?

"javasoljuk az értékes telkek eladásából származó bevételekből - illetve egyéb állami és európai uniós forrásokból - szociális bérlakásoképítését"
Miért mindig ez a javaslat? Építsünk állami pénzből lakásokat a romáknak? Autó ne járjon a lakás mellé, esetleg? Mondjuk egy új Suzuki. Csak mert megérdemlik. Természetesen mindezt az adónkból ...

"szüntesse meg az intézkedésre egyébként sem jogosult őrző-védő cégek megbízását a közrend helyreállításában"
Ez igen! Nem kell Városőrség, nem kell Polgárőrség. Hiába, hogy az egész város meg van velük elégedve, mint civil biztonsági szolgálatattal. Megszüntetni mindet!
"az állami (önkormányzati) költségvetésből finanszírozott szociális szövetkezetek, civil szervezetek segítségével, szoros pénzügyi felügyelet mellett"
 Kolompár Orbán is megpróbálkozott mint civil szervezet a romák munkához jutattásával, és mi lett belőle? Szegény Kolompár elcsábult, és elsikkasztott 15 milliót! De adjunk még több állami pénzt, ugye? Pont most, amikor dolgozó magyarok tízezrei veszítik el a munkahelyeiket? Eszem megáll ... 
 "A szociális szövetkezetek, kisvállalkozások munkahelyteremtésének legfőbb szempontja az alacsony iskolai végzettségű népesség foglalkoztatása legyen."
 Most már tuti, hogy ők 5-en idegenek, és csak emberi az álcájuk. Milyen "kisvállalkozás" tud foglalkozatni "alacsony végzettségűeket"? Miért kell ordasan hazudni? Ha kapnának munkát, akkor sem mennének el dolgozni, mert 4-5 ezer forinttal többért nem fog minden nap 4-5 órakkor kelni, hogy "dolgozhasson". Ha mégis megpróbálják, csak 1-2 napig bírják, mert nincsenek hozzászokva a rendszeres munkához, hogy fel kell kelni, hogy rendszer van az életükbe, hogy 2-3 műszakban kell(ene) dolgozni ...Csak akkor fognak dolgozni, ha rákényszerülnek. Ha nem fognak megélni abból, amit a postás hoz minden hónapban.
 Akkor foglaljuk össze röviden: mindenki hibás Miskolcon, a romák kivételével! Ők 100% áldozatok, minden az önhibájukon kívül történt!
Hibásak a miskolci lakosok.
Hibás a város vezetése.
Hibás a Városőrség.
Hibás a Polgárőrség.
Hibásak az erőszakszervezetek.
Hibás Pásztor Albert.
Hibás a kormány.
Hibás az ellenzék.
És ami kell: még több pénz, még több pénz, még több pénz ....
Update:
Forrongó indulatok Miskolcon - Házon kívül, RTL Klub