Az ITT már tárgyalt (fekete hajú kép is van, valamint egyéb, az elkövetők cigány származását igazoló megjegyzések) tápióbicskei kínzás most (két és fél év elteltével – nem sietnek…) van bírósági szakaszban.

Lássuk, cigányaink most mit alkottak. Természetesen felvetődik az a kérdés is, hogy ezt a kínzást és gyilkosságot miért nem hozzák a balliberális, fajvédő médiumok címlapon – szemben azzal, ha valami tetvest valami sérelem ér (pl. a gonoszrasszista bíróság börtönbe utalja őket, mert kirívóan törvényellenes tevékenységet fejtettek ki, és a purgyéjukat nem vitték iskolába - lásd pl. EZT). Azt is gondoljuk el, hogy mi lett volna, ha mokkát kínoz és gyilkol meg így egy nemcigány szomszédja. Talán még az ENSZ-békefenntartók is bejöttek volna…

TÁPIÓBICSKE — A pokol elevenedett meg tegnap a Pest Megyei Bíróságon.

Rémtettek elkövetésével vádolnak két tápióbicskei nőt, O.[rsós?] Júliát (23) és L.[akatos?] Róbertné Andreát (26). Bűntársukat, J. Gyulát (†40) az előzetes letartóztatásból szabadulva halálra gázolta egy autó. A koronatanú Tímea (32), aki túlélte a borzalmakat, azóta eltűnt. Így a bíróságnak nem lesz könnyű dolga, hogy kiderítse, valójában kik és milyen mértékben terrorizálták 2007 januárjában és februárjában az anyát, Ny. Margitot (†54) és lányát, Timit. A vádlottak ugyanis egymásra mutogatnak.

O. Júlia (jobbra) és L. Róbertné egymásra kenték a bűnt

Mint azt megírtuk, a szadizmus akkor szabadult el, amikor Ny. Margithoz és lányához, Timihez beköltözött szomszédjuk, O. Júlia. A befogadott (Kuruc.info: ennyit arról, hogy segítő kezet szabad-e adni [deviáns]cigányoknak...) lakó barátnőjével és J. Gyulával rákaptak a nők kínzására. Timit kiszögezték a falhoz, lánccal felakasztották. Margitot ütötték, rugdosták, égették. A bíróságon tegnap mindkét vádlott annyira hevesen próbálta bizonygatni igazát, hogy a bíró megbilincseltette őket, mivel többszöri felszólításra sem hagyták abba az üvöltözést.

Margitnak Juli feldugta a seprűnyelet, majd parázzsal égette a tenyerét, ezután taposta a mellkasát. Timit pedig egy nap kétszer kiszögelte a falhoz. Nekem végig kellett néznem a kínzásokat, mert engem is fe
nyegetett – kiabálta Andrea. Júlia pedig vissza, hogy ő volt félelemben tartva, és a kínzásokat Andrea követte el.
(Blikk)
Egy jellemző hozzászólás a cikk alól: A lányomat ki kellett venni a napköziből, mert a hátrányos 6 éves késsel rohangált, a tanárnő alig tudta elvenni tőle. Egy 11 főből álló szaporulat egyik tagja. Következmény semmi, senki sem merte az ügyet hivatalos útra vinni, de még a szülőknek sem mertek szólni. Itt tartunk.