Rachel Corrie
Rachel Corrie amerikai békeharcoson 2003-ban a Gázai övezetben többször is átgázolt egy házromboló izraeli katonai buldózer, s az akkor 23 éves lány belehalt a sérülésébe. A szülei előbb Amerikában, majd Izraelben indítottak polgári peres eljárást a lányukat meggyilkoló izraeli hadsereg ellen. A Haifai Bíróság ma kimondta, hogy a lány saját magát hozta a halálát előidéző veszélyes helyzetbe, halála baleset volt, ezért a családja kártérítésre nem tarthat igényt.
Rachel Aliene Corrie az egyesült államokbeli Olympia városában született 1979-ben, s a Gázai övezetbeli Rafahban gyilkolták meg 2003-ban az izraeli megszállók, amikor igyekezett megakadályozni egy palesztin család otthonának lerombolását. Az izraeli katonaság által elvégzett kivizsgálást közzétevők, az ottani, a világsajtó egy része, a cionista politikusok és nem zsidó bűntársaik Rachel Corrie halálával kapcsolatban az azóta eltelt közel egy évtized folyamán lankadatlanul össze-vissza hazudoznak. Beszélnek terroristák által használt csempészalagutak megsemmisítéséről, terroristák házainak lerombolásáról és még sok mindenről, ám azon a dokumentált tényen, tehát az igazságon semmi nem változtathat, hogy a meggyilkolt, akkor 23 éves Rachel Corrie-t, a Nemzetközi Szolidaritási Mozgalom narancssárga láthatósági mellényben, megafonnal a kezében föllépő aktivistáját láthatták (volna) a buldózer izraeli irányítói, mielőtt többször is átgázoltak rajta.

Rachel Corrie néhány másodperccel a tragédia előtt
Rachel Corrie hősi halálakor, 2003. március 16-án éppen a Gázai övezetbeli szállásadója, dr. Szamír Maszri palesztin gyógyszerész (és nem terrorista, amint azt a cionisták hazudják – H. J.) otthonát és benne az egész családját, így a gyermekeit is a testével akarta megvédeni Rafah városban a megszállók romboló ösztönétől. A buldózer irányítói előre-hátra menetben többször is átgázoltak Rachel Corrie testén. A Vörös Félhold azonnal az An-Naddzsár kórházba szállította a fiatal lányt, aki azonban nemsokára belehalt a sérülésébe.

A halálosan megsérült lány a gyilkosság színhelyén
Az Izraeli TV 2-es Csatornája a gyilkosság után sugározta azt a filmrészletet, amely megörökíti az izraeli hadsereg által bevetett, a katonák által Dubbinak (Mackónak) becézett buldózerek közötti beszélgetést a gyilkosság idején:
- 30-as a 2-es Mackónak.
- 2-es Mackó a 30-asnak, vétel.
- Elütöttem egy tárgyat.
- Vétel. Úgy néz ki, hogy a Mackótól ütést kapott valaki, aki valószínűleg súlyos állapotban van.
- Hogy van az illető? Te láttad őt?
- Igen, láttam őt, szerintem meghalt.
Rachel Corrie az egész világon sokak szemében hős, aki csak azért nem részesül poszthumusz kitüntetésekben és elismerésekben, mert az izraeli megszállók igazságtalansága ellen merte fölemelni a szavát. Márpedig aki bírálni merészeli Izraelt és annak gaztetteit, az menthetetlen antiszemita, náci, holokauszttagadó és így tovább. De azért vannak, akik merik tisztelni. Alan Sidney Patrick Rickman, a világhírű angol filmszínész és színpadi rendező az áldozat hátramaradt leveleire és naplórészleteire alapozva írta és vitte színpadra A nevem Rachel Corrie című színművet, amelyet a Playhouse Theatre londoni színház több szezonon keresztül műsorán tartott.
Zoom
A Corrie életéről szóló darabot játszó londoni színház
Patricia Lee „Patti” Smith amerikai költőnő, dalszövegíró több verset is írt Rachel Corrie emlékére, míg Philip Munger amerikai kortárs zeneszerző The Skies are Weeping (Zokognak az egek) címen kantátát komponált a lány hősiességének megörökítésére. Rámalláh városban és Teheránban utcát neveztek el róla. (Budapesten ilyesmire egyhamar valószínűleg nem kerül sor – H. J.)

A Rachel Corrie utca Rámalláhban
Rachel Corrie nem volt zsidó, csak az 1948 óta folyamatos palesztin holokauszt keresztény áldozata, ezért családja igazságtételre a halála után sem nagyon számíthat. A család 2005-ben először Amerikában kereste az igazát, s az ottani bíróságon följelentette a lány halálát előidéző izraeli hadsereget és a jeruzsálemi védelmi minisztériumot. Ám az amerikai bíróság megalapozatlannak találta a keresetet. Sidney és Craig Corrie, a lány szülei 2010-ben az izraeli bíróságon tett följelentést, ám ma délután a Haifai Körzeti Bíróság elutasította a család kártérítésre vonatkozó polgári peres keresetét. Rachel Corrie szülei és húga is jelen volt a haifai bíróság mai tárgyalásán, s a keresetet elutasító döntés után az édesanya sajtótájékoztatón kijelentette: a mai bírósági döntés valójában igazolja azokat a katonákat, akik meggyilkolják az igazságtalanság ellen föllépő civileket.

Rachel Corrie szülei és húga ma a haifai tárgyaláson
Odéd Gerson, a Haifai Bíróság bírája az ítéletet így indokolta: „Az elhunyt saját magát hozta veszélyes helyzetbe, az elhunyt halála baleset következménye volt, amelyet az elhunyt idézett elő, s mindez történt annak ellenére, hogy az izraeli hadsereg mindent megkísérelt az elhunytnak és társainak a helyszínről való eltávolítása érdekében”, áll az ítélet megindoklásában, amely a következőképpen folytatódik: „A buldózer (sic!) és annak működtetői harcászati műveletet hajtottak végre ellenséges tűz alatt (sic!), Rachel Corrie halála baleset következménye - ezért a család kártérítésre nem tarthat igényt”, hangzik az izraeli bíróság mai ítéletének indoklása.
Hering József - Kuruc.info
Frissítés: A HírTV összeállítása:
Kapcsolódó: