A néppártosodás vadhajtásait is le kell nyesegetnie valakinek, igyekszem is, mert vannak vállalhatatlan elhajlások azon a téren ugyanúgy - írja Facebook-bejegyzésében a párt alelnöke, alább olvasható a folytatás.
Pl. egy megyei Jobbik-alelnök önkormányzati képviselőnk a tiszteletdíját a helyi cigány kisebbségi önkormányzatnak akarta felajánlani... Szerencsére nem vagyok egyedül a pártelnökségben azzal a vélekedéssel, hogy a néppártosodásnak is vannak túlkapásai. Miként van olyan alelnöktársam is, akivel pedig abban értek egyet: a néppártiság az elvtelenség szinonimája, vagy legalábbis eddig az volt.
Zoom
Ami pedig politikusaink "klasszikus" vadhajtásait illeti: a „Zsidómentes Magyarországot”, vagy cigányügyben egy lőszerre írt „Pujacsendesítő” jelző és hasonló Facebook-bejegyzések számomra is elfogadhatatlanok, és szerzőik is belátták már, hogy viccnek is durva volt. És főként: soha nem volt a Jobbik programja, és nem is lesz. Attól, hogy politikai ellenfeleink támadtak ezekkel minket, még nem jelenti azt, hogy zsigerből meg kell védjük ezeket az erkölcsileg és politikailag is vállalhatatlan megnyilatkozásokat. Le kell számolnunk az általánosító, kollektív ítéletekkel, melyek soha nem voltak a Jobbik programjában, sőt íratlan alapvetéseinkben sem. Szó sincs tehát polkorrektkedő elhajlásról, amikor ezeket joggal elítéljük. Ezeket nemrég kifejtettem már.
Ami pedig a valódi kertészkedést illeti: egy óvodában végeztem ilyen munkát a Vona Gábor által kitalált és meghirdetett önkéntesség éve jegyében, melyet kitűnő kezdeményezésnek tartok.