 |
A Birminghami Egyetem honlapján egy bizonyos Caroline Sturdy Colls nevű fiatal archeológusról a következő érdekes információk láttak napvilágot1:
“Caroline egy törvényszéki orvosi vizsgálatokra szakosodott kutatócsoport tagja Nagy-Britanniában. Caroline igen bátor, szembe tud nézni a szörnyűségekkel, márpedig sok borzalmas dologgal találkozik, amikor a brit rendőrség számára dolgozik…
Carolnie nem is oly rég azon kevesek között volt, akik számára lehetővé tették, hogy részt vegyen az egyiptomi Királyok Völgyében egy újonnan felfedezett sír (KV 63-as jelzetű) feltáró munkálataiban. Jelenleg pedig a holokauszt áldozatainak Lengyelországban található tömegsírjait azonosító kutatásban tevékenykedik.”
Valójában Caroline a „kizárólag megsemmisítő táborként” beállított Treblinka II-ben található állítólagos tömegsírok feltárásán dolgozik, ami a Birminghami Egyetem weboldaláról letölthető egyik tájékoztató filmből derül ki. A filmben maga Caroline a következőket mondja (kiemelés tőlem):
“A törvényszéki orvostani vizsgálat során bizonyítékokat gyűjtünk, amelyeket a bírósági eljárás során fel lehet használni. Vizsgálataink kiterjednek bizonyos gyilkossági ügyekre éppen úgy, mint háborús bűntettek vagy népirtások következtében elkövetett cselekményekre.
Igencsak nehezen hihető, hogy a mai napig nem végezték el a holokauszt idején meggyilkolt hatmillió áldozat földi maradványainak alapos vizsgálatát.
Treblinkában 800 ezer embert gyilkoltak le, és az ő holttesteiket sohasem találták meg. Itt az idő, hogy elkezdjük a feltáró munkát.
Én kutatónak tekintem magam, és számomra is ugyanúgy megrázó, mint bárki más számára, amikor a holokauszt idején megtörtént borzalmakról olvasok, nekem mégis tárgyilagosan kell végeznem a munkámat. Ezért aztán igyekszem elnyomni magamban az érzelmeimet, és hagyom, hogy a bizonyítékok önmagukért beszéljenek.
Van néhány nagyhangú holokauszt-tagadó, akik meghamisított archeológiai vizsgálati eredményeikre hivatkozva jelentik ki, hogy a holokauszt nem történt meg. Ezért olyan fontos, hogy mi a legmodernebb tudományos technikai eljárásokat felhasználva dolgozzunk. Ezt megtehetjük, és szükséges is, hogy megtegyük.”
Néhány megjegyzés Caroline kijelentéseivel kapcsolatban:
1) Való igaz, tényleg „nehezen hihető”, hogy a „mai napig nem végezték el” az ún. holokauszt idején meggyilkolt állítólagos hatmillió áldozat „földi maradványainak alapos vizsgálatát”. Holott minden gyilkossági ügyben a legalapvetőbb követelmény, hogy a hatóságok minden részletre kiterjedő, alapos törvényszéki orvosi kutatómunka során feltárják a technikai és embertani bizonyítékokat, legfőképpen pedig az áldozatok maradványait kell megtalálniuk és alaposan megvizsgálniuk. Az ember azt gondolná, hogy ilyen alapos feltáró munka – melynek során a meggyilkoltak földi maradványai mellett szisztematikusan átvizsgálják a bűncselekmény tárgyi bizonyítékait, a „gyilkos fegyvert”, vagyis az állítólagos gázkamrákat – elengedhetetlen lett volna például a nürnbergi per tárgyalásai során. Vajon hogyan lehetséges, hogy ezeket a legalapvetőbb technikai-törvényszéki orvosi vizsgálatokat sohasem végezték el a „hatmillió áldozat” esetében?
2) Caroline Sturdy Colls feltehetné azt a kérdést is önmagának, hogy vajon miért nem sikerült senkinek a mai napig sem megtalálnia az állítólagos 800 ezer treblinkai áldozat földi maradványait rejtő tömegsírt, amely pedig a tábor néhány hektáros területén (vagy annak közelében) kell, hogy legyen.2
3) Amennyiben Sturdy Colls kisasszony vette volna a fáradságot, és elolvasta volna az úgynevezett Reinhardt-akció keretei között zajló állítólagos „megsemmisítésről” az elmúlt tíz esztendő során publikált revizionista műveket, akkor tudná, hogy az ortodox holokauszt-történet kritikája a belzeci3 és a sobibori4 megsemmisítő táborok vonatkozásában a neves lengyel archeológus professzor, Andrzej Kola vizsgálatain alapszik. Miközben Kola professzor szép szavakkal hódol a holokauszt krédója előtt, nyilvánosságra hozott kutatási eredményei nyomán teljesen világos és egyértelmű, hogy az ortodox történészek által a sobibori és a belzeci táborokról festett kép hamis, a feltételezett gázkamrák sohasem léteztek, továbbá egyértelmű az is, hogy ezekben a lágerekben sokkal kevesebb embert tartottak fogva, és a tömegsírokban is sokkal kevesebb áldozatot temettek el, mint azt a holokauszt hivatalos történészei feltételezik. Kola professzor Sobiborban végzett kutatásainak eredményei olyannyira kínosak az ortodox holokauszt-történészek számára, hogy 2001-ben írt cikkét, melyben vizsgálatairól részletesen beszámol, hivatalosan sohasem fordították le a nagy világnyelvek egyikére sem. Első ízben a Jürgen Graf, Carlo Mattogno és az énáltalam szerkesztett Sobiborról szóló, most, 2010-ben megjelent tanulmányban (Jürgen Graf - Thomas Kues - Carlo Mattogno: Sobibor. Holocaust Propaganda and Reality, TBR Books, Washington D.C. 2010) értesülhetett a lengyelül nem beszélő közönség Kola professzor kutatásainak eredményeiről. Igencsak sokat mondó tény, hogy a hivatalos történészek körébe tartozó és Sobibor kérdésében szakértőnek kikiáltott Jules Schelvis (aki jelenleg a Demjanjuk ellen Münchenben zajló per felperesei (Nebenkläger) között foglal helyet) Sobibor. A History of a Nazi Death Camp című, 2001-ben megjelent, egyébként igen alapos tanulmányában5 egyetlen szóval sem említi Kola professzor kutatásait. Nem említi annak ellenére sem, hogy Schelvis, aki szoros kapcsolatokat ápol több lengyelországi holokauszt-múzeummal és holokauszt-intézménnyel6, egészen biztosan értesült Kola professzor vizsgálatairól. Remélhetően Sturdy Colls kisasszony nem akarja azt állítani, hogy Anndrzej Kola kutatásai “a meghamisított archeológia” körébe tartoznak, vagy, hogy a professzor bármiféle kapcsolatban is állna az ördögi színekbe lefestett „holokauszt-tagadókkal”?
4) Őszintén remélem, hogy Caroline Sturdy Colls valóban részrehajlástól mentesen végzi a munkáját, annak ellenére, hogy már eleve (à priori) meg van győződve arról, hogy a nácik 800 ezer embert öltek meg Treblinkán. Jó lenne, ha alaposan megfontolná három neves archeológus, Isaac Gilead, Yoram Haimi és Wojciech Mazurek alábbi véleményét:
1) Való igaz, tényleg „nehezen hihető”, hogy a „mai napig nem végezték el” az ún. holokauszt idején meggyilkolt állítólagos hatmillió áldozat „földi maradványainak alapos vizsgálatát”. Holott minden gyilkossági ügyben a legalapvetőbb követelmény, hogy a hatóságok minden részletre kiterjedő, alapos törvényszéki orvosi kutatómunka során feltárják a technikai és embertani bizonyítékokat, legfőképpen pedig az áldozatok maradványait kell megtalálniuk és alaposan megvizsgálniuk. Az ember azt gondolná, hogy ilyen alapos feltáró munka – melynek során a meggyilkoltak földi maradványai mellett szisztematikusan átvizsgálják a bűncselekmény tárgyi bizonyítékait, a „gyilkos fegyvert”, vagyis az állítólagos gázkamrákat – elengedhetetlen lett volna például a nürnbergi per tárgyalásai során. Vajon hogyan lehetséges, hogy ezeket a legalapvetőbb technikai-törvényszéki orvosi vizsgálatokat sohasem végezték el a „hatmillió áldozat” esetében?
2) Caroline Sturdy Colls feltehetné azt a kérdést is önmagának, hogy vajon miért nem sikerült senkinek a mai napig sem megtalálnia az állítólagos 800 ezer treblinkai áldozat földi maradványait rejtő tömegsírt, amely pedig a tábor néhány hektáros területén (vagy annak közelében) kell, hogy legyen.2
3) Amennyiben Sturdy Colls kisasszony vette volna a fáradságot, és elolvasta volna az úgynevezett Reinhardt-akció keretei között zajló állítólagos „megsemmisítésről” az elmúlt tíz esztendő során publikált revizionista műveket, akkor tudná, hogy az ortodox holokauszt-történet kritikája a belzeci3 és a sobibori4 megsemmisítő táborok vonatkozásában a neves lengyel archeológus professzor, Andrzej Kola vizsgálatain alapszik. Miközben Kola professzor szép szavakkal hódol a holokauszt krédója előtt, nyilvánosságra hozott kutatási eredményei nyomán teljesen világos és egyértelmű, hogy az ortodox történészek által a sobibori és a belzeci táborokról festett kép hamis, a feltételezett gázkamrák sohasem léteztek, továbbá egyértelmű az is, hogy ezekben a lágerekben sokkal kevesebb embert tartottak fogva, és a tömegsírokban is sokkal kevesebb áldozatot temettek el, mint azt a holokauszt hivatalos történészei feltételezik. Kola professzor Sobiborban végzett kutatásainak eredményei olyannyira kínosak az ortodox holokauszt-történészek számára, hogy 2001-ben írt cikkét, melyben vizsgálatairól részletesen beszámol, hivatalosan sohasem fordították le a nagy világnyelvek egyikére sem. Első ízben a Jürgen Graf, Carlo Mattogno és az énáltalam szerkesztett Sobiborról szóló, most, 2010-ben megjelent tanulmányban (Jürgen Graf - Thomas Kues - Carlo Mattogno: Sobibor. Holocaust Propaganda and Reality, TBR Books, Washington D.C. 2010) értesülhetett a lengyelül nem beszélő közönség Kola professzor kutatásainak eredményeiről. Igencsak sokat mondó tény, hogy a hivatalos történészek körébe tartozó és Sobibor kérdésében szakértőnek kikiáltott Jules Schelvis (aki jelenleg a Demjanjuk ellen Münchenben zajló per felperesei (Nebenkläger) között foglal helyet) Sobibor. A History of a Nazi Death Camp című, 2001-ben megjelent, egyébként igen alapos tanulmányában5 egyetlen szóval sem említi Kola professzor kutatásait. Nem említi annak ellenére sem, hogy Schelvis, aki szoros kapcsolatokat ápol több lengyelországi holokauszt-múzeummal és holokauszt-intézménnyel6, egészen biztosan értesült Kola professzor vizsgálatairól. Remélhetően Sturdy Colls kisasszony nem akarja azt állítani, hogy Anndrzej Kola kutatásai “a meghamisított archeológia” körébe tartoznak, vagy, hogy a professzor bármiféle kapcsolatban is állna az ördögi színekbe lefestett „holokauszt-tagadókkal”?
4) Őszintén remélem, hogy Caroline Sturdy Colls valóban részrehajlástól mentesen végzi a munkáját, annak ellenére, hogy már eleve (à priori) meg van győződve arról, hogy a nácik 800 ezer embert öltek meg Treblinkán. Jó lenne, ha alaposan megfontolná három neves archeológus, Isaac Gilead, Yoram Haimi és Wojciech Mazurek alábbi véleményét:
“Általánosan elfogadott tény, hogy a történelmi archeológus előtt álló legfontosabb kihívás a tárgyi leletek és a fennmaradt szövegek közötti ellentmondás feloldása…melynek során ugyanakkor korábban nem sejtett részletek és tények derülhetnek ki…Azonban, hogy a jelzett ellentmondás ténylegesen fennáll-e valamely vizsgálat során, a bizonyítékok – úgy az archeológiai, mint az írásos források – alapos újragondolására van szükség..“7
Fogalmazhatnánk úgy is, hogy ha a hivatalos történettudomány állításainak ellentmondnak a fellelt tárgyi bizonyítékok, akkor feltétlenül újra kell gondolnunk korábban megfogalmazott állításainkat. Amennyiben Caroline Sturdy Colls kutatásainak eredményei a revizionisták álláspontját igazolnák – mely szerint ugyanis Belzec, Sobibor és Treblinka átmenő, nem pedig megsemmisítő táborok voltak –, mint tudósnak, feltétlen kötelessége őszintén és nyíltan, mindenfajta hamisítás nélkül beszámolni vizsgálatairól. És még egy jó tanács: Sturdy Colls kisasszonynak ajánlatos óvatosnak lennie, és csakis akkor közölje bármilyen „kellemetlen”, „kínos” következtetését, ha már biztonságosan megérkezett az Egyesült Királyság területére. Lengyelországban ugyanis három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik a „holokauszt-tagadókat”.8 Cselekedjen akár úgy, ahogy Kola professzor: rója le a kötelező köröket, vallja meg a hitvallást, de hagyja, hogy a bizonyítékok önmagukért beszéljenek.
2007-2008 folyamán a fent említett három archeológus (Gilead, Haimi és Mazurek) megkísérelte megcselekedni azt, ami Kola professzornak nem sikerült: megtalálni a feltételezett gázkamrák egykori helyét Sobiborban. Pedig rendelkezésükre álltak geofizikusok, nagy felbontású fémdetektorok, egy mágneses magnométer, a legmodernebb radar, GPS, és más térképészeti eszközök, nagy magasságból készített légi felvételek – tehát valóban a “legmodernebb tudományos technológiát” vonultatták föl, melyről Caroline Sturdy Colls is beszél. És annak ellenére, hogy a kutatócsoport kezdettől fogva nagyjából tudni vélte, „hol kell keresni a gázkamrát”, és az átvizsgálandó terület nagysága is alig érte el a három hektárt, mégis 2009-ben le kellett vonniuk a következtetést: “a gázkamrák meghatározása roppant bonyolult kérdés, amely még megoldásra vár, és a Sobiborban végzendő majdani archeológiai kutatások egyik legfontosabb feladata lesz.”9 A Reader’s Digest című folyóirat 2010. augusztusi számában Yoram Haimi egészen világosan és őszintén kimondja: “Még tovább kell keresnünk a gázkamrát.”10 Még egy utolsó figyelmeztetés: igen könnyen bolondot csinálhat magából az ember, amennyiben tudományosan védhetetlen dogmákhoz ragaszkodik!
Kívánok Caroline Sturdy Collsnak sok szerencsét a munkájához, amely egyébként pontosan az a tevékenység, amelyet mi, holokauszt-revizionisták régóta sürgetünk és támogatunk. Ajánlom mindamellett Caroline-nak, hogy olvassa el Carlo Mattogno és Jürgen Graf Treblinka: Extermination Camp or Transit Camp? Című tanulmányát11, kiváltképpen azokat a fejezeteket, amelyek a már elvégzett archeológiai, törvényszéki orvosi vizsgálatokkal, illetve a feltételezett tömegsírokkal és a halottak elégetésével kapcsolatosak. (77-110, 137-157. old.)
2007-2008 folyamán a fent említett három archeológus (Gilead, Haimi és Mazurek) megkísérelte megcselekedni azt, ami Kola professzornak nem sikerült: megtalálni a feltételezett gázkamrák egykori helyét Sobiborban. Pedig rendelkezésükre álltak geofizikusok, nagy felbontású fémdetektorok, egy mágneses magnométer, a legmodernebb radar, GPS, és más térképészeti eszközök, nagy magasságból készített légi felvételek – tehát valóban a “legmodernebb tudományos technológiát” vonultatták föl, melyről Caroline Sturdy Colls is beszél. És annak ellenére, hogy a kutatócsoport kezdettől fogva nagyjából tudni vélte, „hol kell keresni a gázkamrát”, és az átvizsgálandó terület nagysága is alig érte el a három hektárt, mégis 2009-ben le kellett vonniuk a következtetést: “a gázkamrák meghatározása roppant bonyolult kérdés, amely még megoldásra vár, és a Sobiborban végzendő majdani archeológiai kutatások egyik legfontosabb feladata lesz.”9 A Reader’s Digest című folyóirat 2010. augusztusi számában Yoram Haimi egészen világosan és őszintén kimondja: “Még tovább kell keresnünk a gázkamrát.”10 Még egy utolsó figyelmeztetés: igen könnyen bolondot csinálhat magából az ember, amennyiben tudományosan védhetetlen dogmákhoz ragaszkodik!
Kívánok Caroline Sturdy Collsnak sok szerencsét a munkájához, amely egyébként pontosan az a tevékenység, amelyet mi, holokauszt-revizionisták régóta sürgetünk és támogatunk. Ajánlom mindamellett Caroline-nak, hogy olvassa el Carlo Mattogno és Jürgen Graf Treblinka: Extermination Camp or Transit Camp? Című tanulmányát11, kiváltképpen azokat a fejezeteket, amelyek a már elvégzett archeológiai, törvényszéki orvosi vizsgálatokkal, illetve a feltételezett tömegsírokkal és a halottak elégetésével kapcsolatosak. (77-110, 137-157. old.)
Thomas Kues - Inconvenient History
Fordította: Perge Ottó
Lábjegyzetek
1 http://www.ideaslab.bham.ac.uk/Talent%20bank%20page/index.htm
2 A Peter Laponder által készített térképen a treblinkai „haláltábor”, vagyis Treblinka II. hozzávetőleg 3 hektár területet foglal el. Lásd: http://www.deathcamps.org/treblinka/pic/bmap12.jpg
3 Carlo Mattogno: Bełzec in Propaganda, Testimonies, Archeological Research, and History, Theses & Dissertations Press, Chicago 2004, 71-96. old. C. Mattogno: “Bełzec or the Holocaust Controversy of Roberto Muehlenkamp” (2009), online: http://www.codoh.com/gcgv/gcgvhcrm.html
4 Jürgen Graf - Thomas Kues - Carlo Mattogno: Sobibór. Holocaust Propaganda and Reality, TBR Books, Washington D.C. 2010, 107-162. old. Lásd még T. Kues: “New ‘Memorial Center’ Planned for the Sobibór ‘Death Camp’”, online itt.
5 J. Schelvis: Sobibór. A History of a Nazi Death Camp, Berg Publishers, Oxford 2007; J. Schelvis: Vernietigingskamp Sobibór, De Bataafsche Leeuw, Amsterdam 2008.
6 Cf. J. Schelvis, Sobibór: A History of a Nazi Death Camp, op.cit. xiv. old.
7 I. Gilead - Y. Haimi - W. Mazurek: “Excavating Nazi Extermination Centres”, Present Pasts, vol. 1, 2009, 22. old.
8 Laws against Holocaust denial, http://en.wikipedia.org/wiki/Laws_against_Holocaust_denial
9 J. Graf, - T. Kues - C. Mattogno: Sobibór. Holocaust Propaganda and Reality, op.cit. 162-167. old.
10 Leonard Felson: “The Secrets of Sobibor: An Oral History”, Reader’s Digest, 2010. augusztus. Online itt.
11 Theses & Dissertations Press, Chicago 2004. Online: http://www.holocausthandbooks.com/
2 A Peter Laponder által készített térképen a treblinkai „haláltábor”, vagyis Treblinka II. hozzávetőleg 3 hektár területet foglal el. Lásd: http://www.deathcamps.org/treblinka/pic/bmap12.jpg
3 Carlo Mattogno: Bełzec in Propaganda, Testimonies, Archeological Research, and History, Theses & Dissertations Press, Chicago 2004, 71-96. old. C. Mattogno: “Bełzec or the Holocaust Controversy of Roberto Muehlenkamp” (2009), online: http://www.codoh.com/gcgv/gcgvhcrm.html
4 Jürgen Graf - Thomas Kues - Carlo Mattogno: Sobibór. Holocaust Propaganda and Reality, TBR Books, Washington D.C. 2010, 107-162. old. Lásd még T. Kues: “New ‘Memorial Center’ Planned for the Sobibór ‘Death Camp’”, online itt.
5 J. Schelvis: Sobibór. A History of a Nazi Death Camp, Berg Publishers, Oxford 2007; J. Schelvis: Vernietigingskamp Sobibór, De Bataafsche Leeuw, Amsterdam 2008.
6 Cf. J. Schelvis, Sobibór: A History of a Nazi Death Camp, op.cit. xiv. old.
7 I. Gilead - Y. Haimi - W. Mazurek: “Excavating Nazi Extermination Centres”, Present Pasts, vol. 1, 2009, 22. old.
8 Laws against Holocaust denial, http://en.wikipedia.org/wiki/Laws_against_Holocaust_denial
9 J. Graf, - T. Kues - C. Mattogno: Sobibór. Holocaust Propaganda and Reality, op.cit. 162-167. old.
10 Leonard Felson: “The Secrets of Sobibor: An Oral History”, Reader’s Digest, 2010. augusztus. Online itt.
11 Theses & Dissertations Press, Chicago 2004. Online: http://www.holocausthandbooks.com/
Cikk forrása itt.
