Az NBH-s tolvajoknak is falazó Kövér László az őszi rendőrterrorért felelős Bene és Gergényi kirúgása kapcsán politikai tisztogatásról beszél.

A gyanú szerint a rendőrségnél szakmai, morális megújulás címén politikai tisztogatás történik. Erről Kövér László beszélt szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Kövér László azt mondta, bár a most leváltott rendőri vezetők is lojálisak a jelenlegi kormányhoz, az utóbbi időszakban kiderült botrányok lehetőséget adnak arra, hogy a Gyurcsány Ferenchez kötődő, lojális és meghízható emberekkel váltják az eddigi vezetőket. (Ez a mondat az oximoron, az önellentmondás példamondata lehetne - a szerk.)

Azzal kapcsolatban, hogy a rendőrségi objektumok őrzését civil őrző-védő szervezetek vették át, a fideszes politikus kijelentette: ez az állam vége. Hozzátette: ilyen módon lehet az állami pénzeket „haveroknak" juttatni.

(MN nyomán)