A Jobbik hétfőn be kívánja nyújtani a parlamentnek az alaptörvény-módosító javaslatát, amely csak abban különbözik az Orbán Viktor miniszterelnök által kezdeményezett, majd elutasított alkotmánymódosítástól, hogy megszüntetné a letelepedési kötvények forgalmazását – erről Volner János, a Jobbik alelnöke beszélt vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus jelezte, azt szeretnék, ha javaslatukat minél előbb napirendre venné az Országgyűlés.
Már semmi egyébről nincs szó, mint hogy a Fidesz válaszúthoz érkezett: el kell dönteni, hogy tovább ragaszkodnak-e az offshore cégeken keresztül realizált milliárdokhoz, amelyek a letelepedésikötvény-bizniszből származtak, vagy pedig a magyar emberek biztonságát tekintik elsődlegesnek – mondta Volner János.
Frissítés: nem támogatják, mégsem hazaárulózza magát a Fidesz
A Jobbik mostani akciója nem más, mint egyszerű politikai machináció: annak a ténynek az elkendőzése, hogy cserbenhagyták Magyarországot - kommentálta a Fidesz-frakció vasárnap Volner János Jobbik-alelnök közlését pártja alaptörvény-módosító javaslatáról.
A Fidesz-frakció szerint viszont egyszerű színjáték, amit a Jobbik csinál, és az ellenzéki párt szavaira nem lehet alapozni, hiszen egyszer már hazudtak az alaptörvény módosításának támogatásáról.
Emlékeztettek, hogy Vona Gábor Jobbik-elnök korábban azt mondta, hogy aki nem szavazza meg a javaslatot, az hazaáruló. Ennek ellenére a Jobbik-frakció – a többi ellenzéki képviselővel egyetemben – mégsem szavazta meg azt. “Ezért ahelyett, hogy olcsó színjátékot űzne a magyar emberekkel, inkább azt magyarázza meg, miért nem védte meg az országot, miért csapta be saját szavazóit, miért állt Gyurcsány Ferenc és a balliberális ellenzék soraiba!” – szólított fel a kormánypárt.
2. frissítés: napirendre sem veszik
Nem csak az országnak, de önmagának is politikai kárt okozott a Jobbik - mondta Gulyás Gergely, a Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese vasárnap az M1 aktuális csatornának.
Gulyás Gergely a Jobbik bejelentésével kapcsolatban megjegyezte, hogy az Országgyűlés egy komoly testület, ezért még a Jobbik felvetésére sem lehetséges 24 óra alatt módosítani az alkotmányt. Hozzátette, hogy jelenleg "nincs ok" arra, hogy a Jobbik javaslatát napirendre vegyék.
(MTI)