Ján Slota, a magyargyűlölő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökének állítása szerint a németek sem hajtottak végre annyira "elvetemült tetteket" a II. világháború idején, mint "a magyar fasiszták" "Dél-Szlovákiában." (Értsd: a magyar Felvidéken - a szerk.)

"Elnézést, de a németek szó szerint talán kevésbé elvetemült tetteket hajtottak végre, mint a magyar fasiszták Dél-Szlovákiában" - jelentette ki az egyre pofátlanabb szlovák kormánypárti politikus egy interjújában a hét végén, amelyet a cseh CTK hírügynökségnek adott.

A Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap, amely hétfőn idézett az interjúból, az antimagyar tót politikus állításával kapcsolatban megjegyezte, hogy Slota kijelentése "szöges ellentétben van a történelmi tényekkel".

"A szlovákok az átadott területeken - hasonlóan, mint a csehek a Szudétavidéken - ugyan kemény asszimilációnak voltak kitéve, de a magyar "megszállás" idején a szlovák lakosság körében nem került sor nagyobb számú emberveszteségre" - írja a lap szerkesztője, Lubos Palata.

Slota a CTK-nak adott interjújában ismét egyetértését fejezte ki azzal, hogy Csehországból a II. világháború után kitelepítették a szudétanémeteket.

"Én természetesen egyetértek a cseh nemzet döntő többségével, hogy az, amit a háború után tettek, azt helyesen tették" - jelentette ki a szlovák magyarellenesek vezérének tartott politikus, s egyben felszólította a cseh politikai élet képviseleőit, hogy támogassák Szlovákiát. "Össze kell tartanunk. Valamiféle magyarok itt Közép-Európában nem ugrálhatnak és nem teremthetnek olyan feszültséget, amely valami nagyon rosszba csaphat át. Ezt Közép-Európában senki nem akarja" - mondta Slota.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke egy korábbi nyilatkozatában, a Lidové Noviny tavaly júliusi számában megjelent interjújában nyíltan jelezte: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, s ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában.

(MTI)