A Néphazugság hétfő este a pufajkás terrorista halálhírét keltette, később a hírt levették. Sajnos még nem döglött meg, de már nem sokáig húzza, derül ki a Kuruc.info-hoz eljuttatott bennfentes egészségügyis levélből.

Adalék a karhatalmista egészségi állapotához - közeli forrásból.


Egy kis betekintést szeretnék nyújtani a vén pufajkás korházi szobájába nemzeti érzelmű olvasótársaimnak. Eddig nagyjából sikeresen titkolták Horn egészségi állapotát a bulvár és a judeomédia elől. Ha tisztességes emberről volna szó, akkor nem tennék ilyet, de most, hogy a törpe karhatalmista végre megkapta Istentől amit felnőtté válása óta megérdemel szívesen számolok be nektek "exluzív" hogy miért is van kórházban. A szánalmas bulvársajtónak nincs túl sok információja, ezért csak találgat. A blikkolvasók kevésbé, ellenben Ti megérdemlitek hogy tisztán lássatok.

Szóval a gnóm exminiszterelnök elérte 75. életévére a teljes leépülés szintjét. A helyzet kísértetiesen hasonlít Kádár utolsó napjaira. Jelenleg körülbelül egy 3 éves gyerek szintjének megfelelően teljesít a nemrégiben még miniszterelnökként tevékenykedő tömeggyilkos pufajkás. Szakszerű orvosi jelentést nem tudnék adni de valószinűleg az öregkori demencia és a túlhajszolt, stresszes élet taszította ebbe az állapotba - lássuk be, az akkori maffiamagyarország vezetőjeként a párthatalmat és vagyont továbbmenteni, az állami stratégiai cégeket az ország számára lehető legrosszabb feltételekkel privatizálni és milliárdokat veszteni fantasztikus autópálya építésekkel és a többi - nem kis feladat lehetett. Na meg persze az elvtársakkal egy-egy jól sikerült vadászat után elfogyasztott töménytelen mennyiségű vodka (Több forrásunk szerint a vén tetű valóban masszív alkoholista, de pont vodkát nem ivott, inkább Unicumot, viszkit - a szerk.) elfogyasztása is hozzájárulhatott.

Mára a "nagy vasfüggönybontó" Gyula odáig jutott, hogy egy jól elkülönített kórteremben pelenkában fekszik, az orvosok pszichiátriai gyógyszerekkel - többnyire nyugtatókkal - próbálják őt felnőtt emberi mivoltában megtartani egyre kevesebb eredménnyel és reménnyel. Örülnek az ápolók már annak is, ha éppen nem húzza le magáról a pelenkát és hugyozza oldalba a kórterem ajtaját. Jellemző, hogy egyik orvosa már azt is a gyógyulás jelének tartaná ha a 2-3 éves korú kisbabáknak való logikai játékot megfelelő módon használni tudná. Rokonainak azzal is örömteli perceket tud okozni ha néha napján egy-egy tiszta pillanatában felismeri őket. Ők még bíznak gyógyulásában, de tudhatnák ha orvosai elmondanák nekik az igazat: innen már nincs visszaút.

Adófizetői pénzből kezelik a rohadékot?

És most kapaszkodjatok meg! Ennek a szánalmas emberi roncsnak ugyebár egy pszichiátriai osztályon az alkeszek és demensek között, zárt osztályon, megfelelő őrzéssel ágyhoz kötözve, de leginkább egy eldugott szanatóriumban volna a helye. Exminiszterelnökként vagyoni helyzetének okán akár azt is gondolhatnánk, hogy egy drága, puccos magán szanatóriumban várja a végső megváltást havi 50-100 ezerért amit az eddig összelopott pénzéből valszeg ki tudna fizetni a család. De nem! A szarba taszított egészségügy rothadt szemétkupacára az adófizetőktől lopott és a NATO pénzén felépített csilivili giga-kórház (ÁAK-állami egészségügyi központ) egyik ultramodern kórtermében a mi pénzünkön tartva, valószínűleg még kórházi napidíjat sem fizetve fekszik. És nem ám a megfelelő helyen - a pszichiátriai osztályon, nem-nem! Az SBO-n, a sürgősségi balesetin egy 4 ágyas bekamerázott kórtermet foglal el egymaga tőlünk, több millió forintot érő többfunkciós betegágyon fekve a mi pénzünkön! Mi szüksége rá??? Ja, hogy a Honvéd kórház pszichiátriája kimaradt a hiperkórház böszmenagy épületéből és a régi épületben hagyták mint mostohagyereket, kizárva az összes modern kórházi infrastruktúrából!? Oda nem mennek ám a robotok a szennyes ruhákért, oda a robotok nem viszik az ebédet! Hát ilyen körülmények között nem fekhet a kiskirály kérem szépen! Viszont 24 órás felügyelet kell mellé, mert ő az atyaisten ami pedig azt jelenti, hogy több ápolót is lefoglal EGYETLEN betegként egész napra, az osztályokon pedig oldják meg a megmaradt ápolókkal a kiesett munkaerőt. Gratulálok.

Ja igen, ha nem züllesztettétek majd zárattátok volna be az OPNI-t, akkor ott kényelmesen ellehetne Gyuszika is a többi szoci bűnözővel együtt. Jó kis befejezése lenne pályafutásuknak egy ilyen hely.

G. G.