A Hír Tv-tulaj Csintalan és a Strabag Nemzet (mindkét lap balliberális oldalról is kap pénzt az MSZP és az SZDSZ kampányait finanszírozó Strabagon, no meg a csintalan-féléken keresztül keresztül) arcátlansága nem ismer határt. A mi "Sanyink" a szerencsére örvendetese csökkenő példányszámú "ellenzéki" lapnak nyilatkozva, most éppen az, idézzük: "részben a baloldal által szervezett és pénzelt szélsőjobboldalt gyanítja" eltángálása mögött (tegnapelőtt még kurucinfós nácikról, tegnap nácikról vagy hatalmi oligarchiákról hadovált). Értjük, ugye? Egy kommunista takony, egy ügynök, egy küldött ember lényegében arról panaszkodik, hogy a kommunista taknyok szélsőjobbosnak álcázott ügynököket küldtek rá. Avagy a szélsőjobbosok ilyenek: maguktól azt sem tudják, melyik mai Döbrögi érdemel egy kis ludasmatyis elbánást. A néhány hetes memóriával rendelkező narancsos agymosottak és az értelmesebbek kedvéért is ismét felhívjuk a figyelmet, hogy a Fidesz vezetésében, értelmiségi és médiaholdudvarában egyebek mellett a következő figurák találhatóak: dokumentáltan lebukott volt MSZMP-s és kommunista besúgó (Martonyi János, Boros Imre), volt MSZMP-s, a 2002-es választási csalások egyik felelős elsikálója (Pintér Sándor), volt MSZMP-s káder, az MSZMP Társadalomtudományi Intézetéből (Kövér László), volt népszabadságos, pártállami tollnok (Bencsik András), volt népszabadságos és 168 órás, kiérdemesült antiszemitázó és chartás (Bayer Zsolt), volt KISZ-es, MSZMP-s párttitkár és chartás (Kerényi Imre), volt rákosista majd kádárista költő, az 1956-os forradalom ellen az ENSZ-nek aláírt levélben uszító ügynök (Csoóri Sándor), volt MSZMP-s majd MSZP-s szervezett bűnöző, ügynök (Csintalan Sándor), volt KISZ-es funkci, a ballibbal mára nyíltan cimboráló egyed (Rogán), a zsidó bevándorlásért tüntető  és a Fidesz-MSZP koaláért lobbizó főpolgármester-jelölt (Tarlós). Likudista-cionista és atlantista maga a párt, élén Orbánnal, de különösen Schmidt Mária, Pokorni Zoltán, Németh Zsolt, Navracsics (ne feledjük, a bagázs tavasszal aláírta El Qró "antifasiszta" kiáltványát) és a jogerősen sikkasztásért elítélt, a börtönt természetesen megúszó Várhegyi Attila. De - szól az Csintalan őspatkányi "logikája", amely a Zsidesz suttogó propagandáját nyíltan jelenti meg a kilóra megvett Hír Tv-ben - nem a fenti emberek a gyanúsak, ügynökök, tisztátalanok és gazemberek, nem a szocionista kormánypártok a szélsőségesek, rasszisták, kirekesztők és szalonképtelenek, hanem a Gyurcsány-rezsim ellen az utcán harcoló magyar fiatalok.

Az interjú készítője az a jobb napokat is látott Villányi Károly, aki régebben éppen Csintalan és más kommunista szervezett bűnözők privatizációs visszaéléseit leplezte le. Mára azonban új, fényes szelek fújnak, a "jobbos" lap hovatovább nemzeti hőst farag Tasnádi Péter és az olajszőkítők üzlettársából, aki egyebek mellett a Budai Hengermalom szétlopásában is szerepet játszott (ezt is éppen az egykori Magyar Nemzet tárta fel). A gyomorforgató szó nem sokat fejez ki a Zsidesz-média erkölcsi állapotáról. Sebaj, tisztul a kép, nyíltabban is összeér a gyurcsányista és az orbánista hordalék. Alább az okádmány:

„Édesapámat is négy ember verte félholtra”
2007. december 15. 00:04

Magyar Nemzet

Folyamatosan javul a kedd este brutálisan megvert Csintalan Sándor állapota, aki még a kórházban is rendőri védelem alatt áll. A Hír TV műsorvezetője lapunknak adott interjújában megdöbbentő vallomást tett. Kiderült, hogy évekkel ezelőtt édesapját is brutálisan megverték. Az idős férfi túlélte a támadást, ám később a súlyos bántalmazás miatt életét vesztette. Csintalan Sándor saját megverése mögött a részben a baloldal által szervezett és pénzelt szélsőjobboldalt gyanítja. Az MSZP egyik volt vezetője arról is beszélt, hogy van egy széf, ahol olyan iratokat őriz, amelyek számára felérnek egy életbiztosítással.

Kötés a fején, zúzódás a kezén és a lábán, láthatóan fájdalmat okoz a legkisebb mozdulat is, de kötelező a kérdés: hogy van?

– Fizikailag, hála istennek, javuló tendenciát mutatok, már nagy nehezen el tudok menni a vécéig, ami nagy szó. Szerencsére, úgy tűnik, elmúltak a nagyobb veszélyek. – Lelkileg hogy viseli a történteket? – Mentálisan most nagyon hullámzó az állapotom. Felmegy az adrenalinszintem, aztán rájövök, hogy megúsztam. Érdekes módon ez a hatalmas felszabadultság azt eredményezi, hogy nagyon könnyen beszélek a történtekről. Először éreztem igazán, menynyit számít az, hogy vannak kollégák, barátok és a közönség. Rémisztő volt, hogy azokat az embereket, akikkel sokszor pörlekedek, illetve akik sokszor pörlekednek velem, elveszíthetem.

– Aludni tudott?

– Az első nap egyáltalán nem. Altatóval másnap hajnalban azonban már sikerült. Azóta rémesen érzem magam. Többször arra riadtam fel, hogy ezek az emberek botokkal, fekete ruhában, csuklyában jönnek felém, majd ütlegelni kezdenek. Az első ütés nagyon fájt, az visszatér.

– A családja miként élte meg a történteket?

– Őket is megviselték az események. A fájdalom és a félelem bennem maradt, és most nagyon féltem a családomat. Az esetemben egyszerűen nem volt rablási szándék. Látható, hogy ennek döntően érzelmi, indulati, politikai és még ki tudja, milyen okai voltak. Éppen ezért a családomat is veszélyben érzem. Mindig utáltam a festett vérzéseket. Ezzel azt akarom mondani, hogy számtalanszor jelentek már meg hírek arról, hogy ezt vagy azt a politikust megfenyegették. Vannak közöttük olyanok, akik ezzel kérkedtek. Én az ilyen természetű fenyegetésekről sosem beszéltem. Most azonban jelentősen megváltozott a helyzet.

Villányi Károly

Kuruc.info