Újra rendezvényt biztosított a Nemzeti Őrsereg Kisvárdán - közölte elborzadva a Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke sajtótájékoztatón Nyíregyházán csütörtökön.
Az őrsereg egyenruhás tagjai múlt vasárnap a Szent Korona hazakerülésének évfordulója alkalmából a kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumban tartott ünnepségen vonultak fel, álltak díszsorfalat, s egyik vezetőjük szónokolt is a rendezvényen - sorolta rémülten Kiss Bálint.
A kommunista pártvezető emlékeztetett arra, hogy a Szabolcs Megyei Bíróság január 21-én jogerőre emelkedett végzésével elutasította a Nemzeti Őrsereg nyilvántartásba vételét, mert képviselője a bíróság hiánypótlásra vonatkozó felhívásának nem tett eleget.
Kiss Bálint érthetetlennek nevezte, hogy a bírósági elutasítás és a párizsi békeszerződés (!) ellenére - amely megítélése szerint megtiltja azt, hogy Magyarországon félkatonai szerveződés működhessen - továbbra sem történik hatósági intézkedés a Nemzeti Őrsereg végérvényes betiltására.
(MTI korrigálva)