Az apostolok cselekedeteire összpontosít a vasárnap kezdődő ökumenikus imahét - emelte ki a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára az M1 vasárnap délelőtti műsorában.
Fischl Vilmos evangélikus lelkész elmondta: a MEÖT a Katolikus Püspöki Konferenciával együtt szervezi minden évben az ökumenikus imahetet. Idén az országos megnyitó istentiszteletet Budapesten, a Kálvin téri református templomban tartják vasárnap este hat órakor, ahol Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek és Kondor Péter evangélikus püspök, a MEÖT alelnöke hirdet igét.
Az ökumenikus imahét vasárnaptól egy héten keresztül országosan megmozgatja a híveket - hangsúlyozta Fischl Vilmos. Hozzátette: minden évben egy adott ország keresztény közössége készíti elő az imahét anyagát. Idén a máltaiak alakították a tematikát, a központi téma pedig az emberségesség és a másikra való odafigyelés. Minden napnak van egy mottója, például a megbékélés, a megvilágosodás, az erő vagy a vendégszeretet - mondta.
Arról is beszélt, hogy a vasárnapi nyitónapon az imák az üldözött keresztényekért is szólnak.
(MTI nyomán)