Ján Slota, a kormánypárti Szlovák Nemzeti Párt elnöke egy cseh lapban szombaton közölt interjújában jelezte: irigyli a cseheket, hogy elűzték országuk területéről a németeket, s ezért ma már nincs olyan problémájuk velük, mint a szlovákoknak a magyarokkal Szlovákiában.

A Robert Fico vezette új szlovák kormánykoalíció egyik pártjának elnöke a konzervatív Lidové Novinyben megjelent beszélgetésben keményen bírálta a cseh pártokat és politikusokat, hogy "normális" pártnak tartják a Magyar Koalíció Pártját (MKP), amelynek állítólagos célja Szlovákia szövetségi állammá átalakítása, a trianoni szerződés és a Benes-dekrétumok átértékelése.
Slota megjegyezte, hogy pártja nem a magyarok ellen van, hanem a MKP azon képviselői ellen harcol, akik kisebbségként elnyomják a többségi nemzetet, mégpedig annak saját területén. Amíg az MKP képviselői Szlovákiát nem tekintik hazájuknak, hanem Nagy-Magyarország részének, addig ő a párt betiltása mellett lesz. Az MKP által követelt politikai autonómiát Slota nagyon veszélyesnek tartja.

"Képzelje el, hogy Csehországban kikiáltanák a cseh-német köztársaságot. Ha ennek a veszélye fenyegetne, maguk is másképpen gondolkodnának. Nagyon nehéz lenne maguknak" - válaszolt Slota arra a kérdésre, miért elfogadhatatlan az MKP autonómiatörekvése, amikor Európában már sok autonómia létezik. Az újságíró megjegyzésére, miszerint a csehek tehát örülhetnek annak, hogy a második világháború után kiűzték a németeket, Slota kijelentette: "Inkább nem mondok semmit. Én cseh barátainknak kívánom, hogy ilyen nyugodtak legyenek, mint amilyenek, és mutogathassák izmaikat. Irigylem őket" - válaszolt a politikus, aki úgy véli, hogy a szlovákok az egykori történelmi Magyarországon ezer évig "rabszolgaságban" éltek.

Slota azt állította, hogy Dél-Szlovákiában a magyarok uralkodnak, és "a Szlovák Köztársaság felségterületén" elnyomják a szlovákokat, s ott szlovákul nem lehet senkivel szót érteni. Slota ismét elkápráztatta a közvéleményt történelmi ismereteivel. Sérelmezte, hogy míg Komáromban Cirill és Metód szlovák hittérítők szobrát a Matica Slovenská székházának bejárata fölé tudták csak elhelyezni, addig Rozsnyóban "szobrot emeltek Kossuth Lajosnak, a szlovákok gyilkosának, aki aláírta Stúrék (szlovák nemzeti mozgalom a XIX. század közepén) halálos ítéletét, Kassán pedig Rákóczinak emeltek szobrot, aki nyolcvanezer szlovákot gyilkolt meg" (sic!!!). Attilának, aki "egész Európában gyilkolt", Szlovákia-szerte vannak emlékművei.

Megütközést keltett Magyarországon Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt elnökének szombati kijelentése, amelyben a Magyar Koalíció Pártját kritizálta - mondta ma Göncz Kinga külügyminiszter. A magyar politikus szerint „mindenféle európai normán kívül vannak” azok a kijelentések, amelyeket a szlovák kormánykoalícióban részt vevő párt elnöke tett. Göncz Kinga emlékeztetett arra, hogy Ján Kubis szlovák külügyminiszter magyarországi útján ígéretet tett arra, hogy kormánya a jövőben elhatárolódik a magyarellenes és a kisebbségeket sértő kijelentésektől. A magyar külügyminiszter hétfőn hangsúlyozta, hogy Magyarország várja a szlovák kormány reakcióját Ján Slota hét végi mondataira.

(MN)