Az MDF szerint felelőtlenség politikai célból támadni a rendőrség vezetőjét az október 23-ai eseményekkel kapcsolatban, ugyanakkor szigorúbb feltételekhez kötnék a köztéri rendezvények megtartását - hangzott el az ellenzéki párt választmányi ülése utáni tájékoztatón.

Nyilvánvalóan történtek október 23-án a rendőri beavatkozás során olyan események, amelyek vizsgálatot igényelnek. A konzekvenciák levonása, ha indokolt, járhat következményekkel, de addig felelőtlenség akár a rendőrséget, akár annak vezetőjét politikai célból támadni. Így reagált Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője a Fidesz pénteki, Gergényi Péter budapesti főkapitány menesztésével kapcsolatos felvetésére a tájékoztatón.

Újságírói kérdésre válaszolva a frakcióvezető kifejtette, hogy a politikai rendezvények technikai berendezéseinek elhelyezését a továbbiakban engedélyhez kötő fővárosi rendelet-módosítást nem ellenzi.

- Én mélységesen tisztelem a gyülekezési jogot, alkotmány adta és rögzítette jog, viszont nem tisztelem és nem becsülöm az alkotmányban rögzített joggal való visszaélést. Indokoltnak tartom a szigorítást, hiszen a Parlament mellett sátortábort fölverni és hetekre, hónapokra az ott lakásra berendezkedni, ez nem alkotmányos való joggal élés, hanem visszaélés.

A Magyar Rádió megjegyzésére, hogy Hock Zoltán, a fővárosi MDF-frakció vezetője elutasította a módosítási javaslatot, s a rendelet-módosítás mellett szavazó MDF-es képviselő is csak véletlenül nyomta meg az igen gombot, Herényi Károly kifejtette, hogy talán az elfogadott rendelet minden részletével nem lehet egyetérteni, de a helyzet rendezését indokoltnak tartja.

(MR)