Révész Máriusz, a Fidesz országgyűlési képviselője csütörtökön feljelentést tett Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ellen bűnpártolás és pszichikai bűnsegédként elkövetett bűncselekmény miatt. Az ellenzéki politikus úgy véli, a rendőri brutalitás elfajulásáért őket sokkal nagyobb felelősség terheli, mint a közrendőröket.

Révész Máriusz feljelentését azzal indokolta, hogy Bene László országos rendőrfőkapitány és Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány a szeptember 19-22-e közötti rendőri túlkapásokat sem vizsgálta ki, ítélte el, miközben a médiában számos olyan felvétel jelent meg, mely a rendőri túlkapásokat egyértelműen bizonyítja. Ez Révész Máriusz szerint a későbbiekben szándékerősítőleg hatott az intézkedő rendőrökre a későbbi bűncselekmény kialakulásához.

A két rendőri vezető október 23-át követően is rendszeresen úgy nyilatkozott, hogy jogszerűen és szakszerűen jártak el a rendőrök, a politikus pedig úgy látja, ennek megfelelően a vele szemben elkövetett bűncselekménnyel is egyetértenek, és még belső vizsgálat indítását sem látják megalapozottnak. Révész Máriusz beadványában arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrök szolgálati azonosító jelvény nélkül léptek fel, mely ellentétes a rendőrségről szóló 1994 törvény egyik paragrafusával, ám ezt azért tehették meg, mert az Alkotmánysértő 16/2006 ORFK-utasítás alapján "gyakorló öltözet esetén a szolgálati azonosító jelvény viselése a szolgálati eljáró döntése értelmében – az adott szolgálati feladat időtartamára – nem kötelező". Bene László és Gergényi Péter utasítására a rendőrök nem is viselhettek szolgálati azonosító jelvényt, így nem lehet őket beazonosítani és így a büntetőeljárás sikerét, meghiúsítják – véli Révész Máriusz, aki szerint ez az utasítás biztatást és védelmet biztosított a törvénysértően eljáró rendőröknek, és ennek jelentős szerepe volt a rendőri brutalitás kialakulásában.


(MNO)


Kuruc.info kommentár: Révész Máriusz egyre inkább különbözik párttársaitól. Ő ellenzéki politikusként viselkedik. Csak így tovább Máriusz!