Egy utazási iroda résztulajdonosa lesz Gergényi Péter amellett, hogy a jövőben is Budapest rendőrfőkapitányaként dolgozik. Gergényi Péter az InfoRádióban hangsúlyozta: a két tevékenység nem összeférhetetlen egymással. A rendőrfőkapitány nyugdíjazási kérelmét Gyurcsány Ferenc kormányfő nem támogatta. Alább az InfoRádió interjúja, melyből kiderül, Gergényi barátunk nem változtat a "munkamódszerén." Szerkesztőségünk karate-tanfolyam beindítását fontolgatja azon áltagos állampolgárok számára, akik a mindennapi közlekedés során meg kívánják védeni magukat a módszereikben megerősített egyenruhás huligánoktól.
 
Miként győzték meg arról, hogy maradjon?

Hétfőn a miniszterelnök úr a hivatalába kéretett, és közölte velem, hogy nem támogatja a nyugdíjazási kérelmemet, mert nem ért egyet azzal. Ennek folyományaként Petrétei József rendészeti miniszter nem írta alá a kérelmemet. Én ezt természetesen tudomásul vettem, és folytatom a munkámat.

Korábban nem kommentálta, hogy miért menne nyugdíjba. Most, hogy marad, ad tájékoztatást a kérelem indokáról?

Ha megengedik, ezt azért én megtartom magamnak.

Korábban szó volt arról, hogy utazási irodát nyit. Változott ez a terve?

Január elsején indult volna a vállalkozás a társtulajdonosokkal, ez reményeim szerint indulni is fog. Ez összeegyeztethető, hiszen tulajdonrésze bárkinek lehet.

Mit szól ahhoz, hogy több vezető is fontolgatja a rendőrségnél a nyugdíjazási kérelmét?

Erről nem tudok, a belső személyzeti kérdések sohasem nyilvánosak.

Változtat-e tervein és munkáján?

Nem, reményeim szerint ugyanúgy, és ugyanazzal a csapattal dolgozom tovább, mint eddig.

(InfoRádió)