Nagy visszhangot váltott ki Gerendás Péter nyílt levele, amelyben azt írta, anyagi okok miatt elhagyja Magyarországot. A zsidó "művész" drámai írásának azonban ellentmond, hogy Budapesten egy több milliós Lexus volánja mögött kapták lencsevégre.
Zoom
Csúnyán leégett Gerendás Péter. Az ötvenhét éves "művész" fajtársával, Székhelyi Józseffel közös zenés előadására készült szerda este, ami egyszerűen megbukott. Nem is akárhogy.
A Közérzeti napló című műsor nyolc órára hirdetett kezdése után negyedórával az intézmény vezetője közölte, hogy a programot törölték. Nem érti, miért, de gyakorlatilag senki nem vett a 2300 forintos jegyekből.
Zoom
A színházban – mely hatvan személy befogadására alkalmas – hasonló eset még nem igazán fordult elő. Sőt gyakorlatilag telt házzal futnak meghirdetett estjeik. A "művészek" is tisztában lehettek ezzel, hisz, kínosnak érezvén a szituációt, azonnal távoztak a helyszínről.
Az egyik bulvárlap munkatársainak az utolsó pillanatban még sikerült elcsípniük az utcán zavartan toporgó Gerendást. Sajnos a beszélgetés közléséhez nem járult hozzá, de láthatóan feszengett a helyzet miatt, aminek okát talán ő maga sem értette.
A "kiválasztott" egyébként húsvétkor került az érdeklődés középpontjába, amikor közösségi oldalán nyílt levélben sajnáltatta magát "sanyarú életkörülményei" miatt, egyúttal bejelentve, hogy külföldre távozik (de persze azóta is itt rontja a levegőt, pedig senki sem kíváncsi rá).
"Az életem során összegyűjtött javaimat eladtam, amit mind feléltünk. Zongora, ami sokat jelentett nekem, gitárok, amelyeket a spórolt pénzemből vettem. Folyamatosan APEH-szorongatásban vagyunk, háromhavonta inkasszóznak… Koncertek nincsenek. Felkérnek, aztán lemondják" – panaszkodott akkor, azt sugallva, mindennek az antiszemitizmus az oka. Pedig tegnap kiderült: csak az érdektelenség.
(Bors nyomán)
Korábban írtuk: