Részlet a Boon.hu és az Észak-Magyarország cikkéből:
Nagy lehetőséget kínál a hátrányos helyzetű farkaslyuki diákoknak az a projekt, amelyet az előttünk álló szűk két esztendőben valósíthatnak meg az Ózd melletti településen. A Klebersberg Intézményfenntartó Központhoz csatlakozott általános iskolában 96 millió forintot fordíthatnak különféle mozgásfajták bevezetésére, valamint a pedagógusok szakmai fejlesztésére.
- A köznevelési intézményünkben a nevelési-pedagógiai tevékenységek támogatására, a hátrányos helyzetű diákok környezettudatosságának nevelésére és egészségtudatos, mozgás gazdag életmódra nevelő iskolai tevékenységére fókuszál a projekt – vetítette előre Gábor Dezső projektmenedzser. – Az iskola valamennyi tanulójának előnye származhat ebből az időszakból, hiszen a mélyszegénységben, illetve szegénységben élő gyerekek számára csak ezek a programok nyújthatnak kitörési lehetőséget. Más városokba, az ország távolabbi pontjaira juthatnak el, hiszen ötvenfős turnusokban, kétszer négynapos sporttábort és nyelvi tábort is szervezünk. Emellett új típusú mozgásformákat sajátíthatnak el a gyerekek, amivel bővíthetik a saját érdeklődési körüket is.
Ezek a foglakozások már el is kezdődtek Farkaslyukon, hetente két alkalommal, délutáni foglalkozás keretében. Esős időjárás idején az iskola tornatermében, később azonban a szabadban szeretnék az órákat megtartani.
- Azt tapasztaltuk, hogy a roma gyerekek esetében kimondottan fontosak a küzdősportok – folytatta Gábor Dezső. – Éppen ezért nagyon örülünk annak, hogy néhány eszköz beszerzésére is lehetőségünk nyílik. Olyan sportszereket vásárolhatunk, amelyeket a hozzánk járó fiatalok családjai önerőből szintén nem tudnák megtenni. Lesz kerékpárunk, ugrálóboxunk, bokszkesztyűnk és zsákunk, de a téli hónapokban a szánkózást és a síelést is kipróbálhatják majd néhányan.
Emellett a projekt lehetőséget kínál a gyerekeknek idegen nyelvi témahéten való részvételre, a tantestület tagjai pedig valamennyien részt vehetnek majd különféle továbbképzésen. Gábor Dezső hozzátette: a két tanév között, tehát a nyári szünetben is zajlanak majd a programok, amiket igyekeznek arányosan beosztani. Fontos szempont az is, hogy az iskolába járó gyerekek mindegyike részesüljön az előnyökből, ki ilyen, ki olyan formában.
Nos, megérkeztek a fotók. Igaz, nem a hivatalosak, hanem a valósak - írja az alábbi képeket közzétevő Radical Puzzle blog.





Zoom






Erre kell a 96 millió. Igaz, a felét lenyúlják a mindenféle bennfentesek és a tányérnyalóik. A többit pedig lepapírozzák, odahazudnak a jelentéseikbe, amit csak nem szégyellnek, idegen nyelvi oktatást, kultúrprogramokat, személyiségfejlesztő tréningeket, anyám tyúkját. Sok évtizedes rutinjuk van benne. Ellenőrizni a kutya sem fogja. Ha valaki nyikkanni merne, az nyilván rasszistafasiszta.
Pedig jó lenne, ha az állami felsőbb szervek odanéznének a körmükre. És persze az Európai Unió, aki a pénzt adta. (Persze nem a sajátjából, hanem a tagországok által befizetett pénzekből, vastagon a mi magyar pénzeinkből is.)
Van fogalmuk róla, hogy milyen militáris dolgok folynak „kultúrprogramok” és „integrálás” gyanánt? Van sejtelmük róla, hogy itt pulyák és purgyék kifejezett katonai képzése és ölni tanítása kezdődött meg? Fegyverekkel?! Kultúra gyanánt?!
Hol vannak ilyenkor az oktatási szervek? A rendvédelmi szervek? Az ifjúságvédelmi szervek? A közigazgatást nem kérdezem, mert Gábor Dezső, az elégedett „projektmenedzser” egyben a polgármester is, az iskola látszólag nyugdíjba ment igazgatója is, tőle nem várhatunk semmit. De hol van a Fidesz? Hol van a szomszédos Ózd közigazgatása? Hol van Riz Gábor fideszes parlamenti képviselő, aki közreműködött ennek az agyrémnek a nyakunkra szabadításában? És hol van az Európai Unió? Vagy nekik nem gond, ha fegyverre fordítják a kulturálisnak hazudott célokra adott pénzeket? - teszi fel a költői kérdéseket a Radical Puzzle.