Nem engedték be Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő vendégeit az Országházba. Such György főigazgató azért aggódott, hogy a gárdisták egyenruhában és alakzatban megzavarják a Ház nyugalmát.
Zoom
Gaudi egy előre egyeztetett parlamenti látogatás keretében mintegy 20-25 gárdistát fogadott volna, a tervezett program magába foglalta a Szent Korona elé járulást, a Munkácsy terem megtekintését és egy ebéd elfogyasztását. Mindezekre előzetesen engedélyt kaptak a Háztól.
Még a látszatát is kerülni kell!
Szerdán, a látogatás előtt egy nappal az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója, Such György jelezte Gaudi-Nagy Tamás felé, hogy pontos információi vannak arról, hogy „magyar gárdisták” készülnek botrányt csapni a parlamentben, illetve meg szeretnék zavarni a Magyar Állandó Értekezlet ülését. Gaudi-Nagy Tamás természetesen ezeket cáfolta, nem tagadva ugyanakkor, hogy a vendégek egy része előre nem ellenőrizhető módon jöhet fehér ingben és fekete mellényben, miután Magyarországon ezt semmilyen jogszabály nem tiltja, a Ház méltóságát nem sérti. A politikus garanciát vállalt, hogy vendégei a Máért ülését nem fogják megzavarni.
Such György előzetesen szóbeli ígéretet kért arra vonatkozóan, hogy Gaudi-Nagy Tamás meghívott vendégei a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda egyenruháját nem fogják viselni, nem hangzanak el vezényszavak, illetve semmilyen alakzatban nem közlekednek a Ház területén, kerülve a látszatát is annak, hogy bármiféle köze lenne a csoportnak az általa „paramilitárisnak” nevezett Magyar Gárdához. A jobbikos képviselő erre ígéretet is tett.
Indoklás nélkül tagadták meg a belépést
Csütörtökön az előre egyeztetett találkozáson 10 óra előtt pár perccel a többek között Fejér, Komárom-Esztergom és Nógrád megyéből érkező vendégekkel beléptetéskor közölték a házőrség tagjai, hogy egy frissen kapott utasítás alapján Gaudi-Nagy Tamás látogatóit az Országház épületébe nem tudják beléptetni. A kisvártatva a helyszínre érkező jogvédő képviselő tájékoztatást kért a házőrség (időközben szintén helyszínre sietett) vezetőitől a beléptetés megtagadásának indoklásáról, annak jogszabályi megjelölésével.
A házőrség két vezetője válaszában közölte: Such György utasítása alapján járnak el. Gaudi-Nagy Tamás udvariasan jelezte, hogy 16 éve ügyvédként praktizál, 3 éve az Országgyűlés legaktívabb tagjaként tudna arról, ha lenne „Such György” nevű jogszabály, így a magyarázatot nem tudta elfogadni, majd ismételten kérte, hogy jelöljék meg azt az indokot, ami alapján ezek a semmilyen jogszabályba nem ütköző ruhában érkező, kulturáltan viselkedő magyar emberek nem léphetnek be az Országházba. A házőrök ilyet nem tudtak megjegyezni, sőt maguk is elismerték, hogy részükről nem merült fel a megjelent vendégek ruházatával és viselkedésével kapcsolatban kifogás, ugyanakkor határozott és egyértelmű parancsot kaptak, melyet nem állt módjukban megszegni.
Such György hallgat
Gaudi-Nagy Tamás személyesen próbált Such György főigazgatónál közbenjárni, hogy ezt a "nyilvánvaló félreértést" tisztázzák, a vidékről Budapestre utazó, többségében munkahelyükről szabadságot kivett személyek végre beléphessenek az Országházba, ugyanúgy, ahogy tették ezt ez idő alatt olasz, angol, kínai, indiai turisták is.
A nemzeti radikális képviselő szavai süket fülekre találtak, ezért Gaudi meghívott vendégei társaságában a Néprajzi Múzeumban vett részt egy tárlatvezetésen.
Körülbelül 15:30 perckor egy megkésett ebéd keretében a gárdisták összefoglalták a nap legfontosabb eseményeit, illetve fogadalmat tettek, hogy törvénytisztelő, de meg nem alkuvó magyar emberekként a közeljövőben újra megpróbálnak eleget tenni Gaudi-Nagy Tamás meghívásának.
Az Alfahír szerette volna megkérdezni Such Györgyöt, hogy mi alapján tagadta meg Gaudi-Nagy Tamás vendégeitől a beléptetést, illetve mi alapján feltételezte látogatásuk előtt egy nappal, hogy „oroszlános mellényes” gárdisták fognak érkezni, illetve kívánnak-e változtatni ezen a diszkriminatív gyakorlaton. Az Országgyűlés főigazgatóságán visszahívást ígértek, amely a cikk megjelenéséig nem történt meg.
(alfahir.hu nyomán)