Megsértette a Jobbik Magyarországért Mozgalom jó hírnévhez fűződő jogát a Konyári Kisebbségi Önkormányzat vezetője - elsőrendű alperes -, amikor valótlanul úgy nyilatkozott, hogy "jobbikosok keltettek riadalmat 2013 szeptemberében a konyári általános iskola kisdiákjai körében" - döntött első fokon a Debreceni Törvényszék pénteken.

A konyári általános iskola
Tóth Endre Tamás bíró nem jogerős ítéletében a többi alperest - helyi és országos online szerkesztőségeket, illetve egy alapítványt - is elmarasztalta a személyhez fűződő jogok megsértése miatt - közölte Tatár Tímea törvényszéki szóvivő. Az ítélet értelmében az elsőrendű alperesnek 100 ezer forint nem vagyoni kártérítést kell fizetnie a politikai párt számára, a többieknek pedig 15 napon belül meg kell jelentetniük az ítélet elmarasztaló rendelkezéseit. Az elsőrendű alperesen, a Konyári Kisebbségi Önkormányzat vezetőjén kívül a többi alperesnek nem vagyoni kártérítést nem kell fizetnie - tartalmazza az ítélet.
Az ügy háttere, hogy 2013 őszén egy Bukarestbe tartó szurkolói busz állt meg Konyáron, a helyi iskola előtt. A Románia-Magyarország mérkőzésre tartó csoport tagjai leszálltak a buszról, majd a cigányok szerint "erődemonstráció és félelemkeltés látszatával nemzetiszínű zászlót és egy kelta zászlót lengettek, elénekelték a magyar és a székely himnuszt". (Ez ám a félelemkeltés! - a szerk.) A cigányok továbbá azt is állították, hogy "a csoport egy vagy több tagja az udvaron tartózkodó gyerekek és tanárok felé a roma etnikai kisebbséget érintő rasszista kifejezéseket is tett".
A tanítók hisztériakeltés gyanánt a gyerekeket az iskola épületébe terelték, és kihívták a rendőrséget. A busz rendőri felvezetéssel hagyta el a települést.
Az események után az elsőrendű alperes - aki nem volt az incidens szemtanúja - többfelé is úgy nyilatkozott, hogy "megtámadták az iskolát, a Jobbik megtámadta az iskolát".
Nyilatkozataiban többször is nevén nevezte a pártot, a vele készült interjúk pedig több hírportálon is megjelentek. Tényállításként jelentette ki, hogy a félelemkeltőként, rasszistaként bemutatott cselekmény a Jobbikhoz köthető.
A Debreceni Törvényszék eljárása során azonban az elsőrendű alperesnek nem sikerült igazolnia azt, hogy a szurkolói csoport valóban az említett politikai párthoz tartozik, semmilyen adat vagy bizonyíték nem támasztotta alá, hogy az esemény résztvevőinek közük lenne a Jobbikhoz.
Az elsőrendű alperes így valótlan tényt állítva, híresztelve, egyértelműen megsértette a párt jó hírét - ismertette a bíró, hozzátéve: az interjúkat közzétevő sajtóorgánumok teljesítették azon kötelezettségüket, hogy a történteket körbejárva az ügy minden feltételezett érintettjét szerepeltették riportjaikban, így nekik nem kell kártérítést fizetniük. Miután azonban a valótlan tényállításnak ők is helyet adtak, a személyiségi jogsértés az ő esetükben is megállapítható - zárult az ítélet, ami még nem jogerős.
Az ítélethirdetésen csak a hatodrendű alperes jogi képviselője volt jelen, a többiek - így a felperes is - postai úton kapják meg az elsőfokú határozatot, és a kézhezvételtől számított 15 napon belül jelenthetnek be fellebbezést - közölte a törvényszéki sajtószóvivő.
(MTI nyomán)
Frissítés: A Jobbik ma közleményben reagált az ítéletre
Mint ismeretes, 2013. szeptember 5-én egy Bukarestbe, a román-magyar meccsre tartó szurkolói busz megállt Konyáron, az utasok leszálltak, s elénekelték a magyar és a székely himnuszt - kezdi sorait a nemzeti párt közleménye.
A településen cigány önkormányzati vezetője, Gyöngyösi Jenő némi „jogvédői” segítséggel a valósággal szemben azt állította és nyilatkozta a Roma Produkciós Iroda lelkes munkatársának, hogy a Jobbik érkezett a faluba egy busszal, majd rá akartak törni az iskolásokra, és meg akarták támadni a cigánygyereket.
A Jobbik rámutat, hogy a jó hírneve megsértése miatt pert indított Gyöngyösi Jenő, a Roma Produkciós Iroda, a HVG, a 444.hu hírportált üzemeltető Magyar Jeti Zrt., valamint más portálok ellen, s pénteken a Debreceni Törvényszék nem jogerős ítéletében megállapította, hogy azok megsértették a Jobbik személyhez fűződő jogait. Gyöngyösi Jenőt 100 ezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezték, a másik 7 alperest pedig kötelezték, hogy 15 napon belül 30 napon keresztül tegyék közzé nyilvános bocsánatkérésüket.
Korábban írtuk: