A konyári iskolából igazmondás miatt korábban kirúgott tanár olvasónk levele:
Tisztelt Szerkesztőség!
Azért írok Önöknek, mert hazug, aljas állítások jelentek meg a médiában egy esetről, amely néhány napja, szeptember 5-én történt Konyáron. Bízom benne, az általam egyetlen hiteles médiaforrásnak tekintett hírportál, a Kuruc.info segít nekem abban, hogy az igaz történetet megismerjék az emberek az esettel kapcsolatban.
Tehát a következő történt: 2013. szeptember 5-én, délelőtt 9 óra után nem sokkal, 30 fővel útra keltünk egy szurkolói szempontból vegyes, identitástudat szempontjából természetesen azonos értékrendű brigáddal Bukarest felé, a Románia-Magyarország válogatott mérkőzésre.

Az igazmondása miatt kirúgott Vígh Szilárd
Mivel Berettyóújfalu felé mentünk, ezért jött egy ötlet, látogassunk el Konyárra pihenés céljából. Mivel sokan a társaságból még nem jártak ott, gondoltuk itt a kiváló alkalom, hogy a pestiek is megismerjék a falut. 10 óra környékén érkeztünk meg a Konyári Általános Iskola elé, ahol egy megállóban leparkolt buszunk, majd leszálltunk, hogy néhány percre kipihenjük magunkat. Épp szünet volt az iskolában, a gyerekek nézelődtek kifelé, mi pedig gondoltuk, identitástudatuk formálása céljából elénekeljük nekik a magyar és a székely himnuszt - az iskolában sajnos úgysem szokták énekelni azokat oly gyakran, sőt...
Tehát eme nemes céltól vezérelve elénekeltük a két himnuszt, valamint egy erős "ria-ria-Hungária" rigmus hangzott el részünkről. Ekkor egy magából kikelt cigány asszony próbált elzavarni minket, mondván "az óvodában sírnak a gyerekek", mire én mondtam a többieknek, menjünk innen, mert el kéne jutni Bukarestbe.
Persze egy nőszemély (akit sejtek, hogy ki volt, elképzelhető, hogy az iskolából egy olyan személy, aki azt mondta a kirúgásom idején, hogy írhatok és nyilatkozhatok bármit, ő úgyis le fogja tagadni azt...) kihívta a rendőrséget, ezt követően igazoltatás történt, majd elindultunk rendőri felvezetéssel a gúnyhatár felé.
Tehát mi, magyar szurkolók a "cigány" szót még a szánkra sem vettük Konyáron tartózkodásunk idején. Ehhez képest aljas, valótlan és hazug állítások jelentek meg - persze számomra nem meglepő módon - a ballib médiában. Az ATV-n, a Hajdú-Bihari Naplón vagy éppen a Haonon meg is lehet tekinteni egy cigány vezető és egy gyerek nyilatkozatát az esetről. Persze míg ők padok alá menekítésről beszélnek, addig mi az ablakokból vigyorgó gyerekeket láttunk a himnuszok éneklése alatt, s míg ők sörösüvegeket dobáló szurkolókat láttak, azzal szemben közülünk senkinek a kezében még sörösüveg sem volt... Ők beszélnek az iskolába berontani akaró és gyilkolni szándékozó szurkolókról, miközben mi nyugodtan álltunk az út szélén, a járda előtt, kb. 4 méterre az iskola kapuja előtt, és himnuszt énekeltünk!
Semmi olyan nem történt, amit a buta cigány vezetők terjesztenek, riogatva ezzel a cigányságot és persze ellenem hergelve őket. Ez utóbbinak köszönhető, hogy tegnap késő este - már nem először az iskolából történt elbocsátásom óta, életveszélyesen megfenyegettek bizonyos cigány emberek.
A hiteles történet tehát így hangzik.
Üdvözlettel és köszönettel:
Vígh Szilárd
Korábbi híreink a meghurcolt történelemtanárról: