Többen számon kértek az elmúlt hetekben-hónapokban, hogy Gaudi-Nagy Tamásnak miért nem biztosítottunk képviselői helyet, ezért szükségesnek tartom tisztázni helyzetét.
A Jobbik elnöksége szerette volna, ha Tamás folytatja honatyai tevékenységét, ő azonban nem akarta. Most ezt írja: "Megtisztelő volt, hogy hazámat szolgálhattam országgyűlési képviselőként. De nem tehettem meg, hogy letegyem az ügyvédi talárt, mert ez lett volna a feltétele annak, hogy folytathassam." Ez azonban nem igaz, valójában ez nem feltétele, és ezt ő is tudja. Se jogszabály, se a Jobbik nem követeli meg. A törvény csak annyira kötelezné, hogy ügyvédi tevékenységéért plusz javadalmazást nem fogadhat el, be kell érje a képviselőként járó helyettes államtitkári tiszteletdíjjal (és költségtérítésekkel, személyi titkári és irodafenntartási keretekkel). Ráadásul valójában még juthatna is pénzhez ügyvédként, csak nem közvetlenül munkadíjként, hanem ha ügyvédi irodájának osztalékaként veszi fel, bár ez már egy jogi kiskapu volna. A lényeg, hogy valójában folytathatta volna párhuzamosan ügyvédi tevékenységét, ha győzte volna egy kisebb Országgyűlésben is, ahol már több feladata van egy képviselőnek.
Ő ezt nem akarta, s bár EP-képviselőként szeretett volna Morvai Krisztina mellett tevékenykedni, a Jobbik elnöksége Tamás kérésére előre jelezte neki, hogy nem még egy jogvédőt szeretnénk a szűkös, brüsszeli képviselőcsoportunkba, hanem más területeket, szempontokat is szeretnénk szolgálni, így neki csak az országgyűlési képviselőséget tudjuk kínálni, vagy egy brüsszeli intézményvezetői posztot, mert fontos volna a nemzeti jogvédelmet egy nemzetközi szervezetté szélesíteni, pl. az Amnesty Internationalt ellensúlyozandó. Utóbbira kezdetben nyitottságot mutatott, de aztán legnagyobb sajnálatomra mégsem volt hajlandó erre, és olyan irányba mozdult el, aminek nem látni a kifutását.
(Forrás: Novák Előd Fb-oldala)
Frissítés: Gaudi-Nagy Tamás válasza
Novák Előd egykori mozgalmárnak, frakciótársamnak és ügyfelemnek - reagálva közleményére, annak az esélynek a tudatában, hogy a Jobbikhoz közeli médiumok esetleg ezt nem hozzák le, bár ezzel ugyanazt tennék, mint a Fidesz a közmédiában - üzenem a következőket.
1. Schiffer Andrásnak már le kellett adnia az ügyvédi igazolványát, tehát nem lehettem volna aktív nemzeti jogvédő ügyvéd, ha országgyűlési képviselő maradok. Nem vagyok Papcsák, hogy ügyvédi irodám zsíros állami megbízásai után osztalékot vegyek fel. Egyéni ügyvéd vagyok. Ezt Te is jól tudod. Te is láttad előnyét annak, hogy milyen védelmet tudok biztosítani nemzeti jogvédő ügyvédként. Emlékszel 2006. október 23-a délelőttre? Emlékszel, hogy védőként ki ment be Hozzád, miután rendőrbűnözők letepertek és elfogtak Téged a Nádor utcában és a Gyorskocsiba vittek? Emlékszel, hogy ki védett a koncepciós peredben, amelyben végül felmentettek és ezután kártérítést kaptál? Az EU-NEM plakátos ügyben ugyanígy. Folytassam?
A parlamenti munkám mennyiségi és minősége szintén közismert és munkabírásom is, amellyel a Jobbik-frakció messze legaktívabb tagja voltam, a ciklusban pedig második, két bizottságban is aktív voltam, 72 óra felszólalással, 706 nem önálló és 133 önálló indítvánnyal, számos eredményes módosító javaslattal és a javaslatomra létrejött Kárpát-medencei Magyar Jogsegélyszolgálattal. Tehát bőven bírtam volna. Bár sokat harcoltunk együtt ellene, mégis pártpolitikai homokozóvá silányította a kétharmad az Országgyűlést a szemünk láttára, ahol az önálló véleménnyel, élettapasztalattal és hivatással rendelkező képviselő számára a játéktér minimálisra zsugorodott. Ti mégis szerettétek volna, ha folytatom, mert megbecsültétek eredményes munkámat, amely miatt a kormánytöbbség tagjainak többsége is tisztelt kemény ellenzéki kritikáim ellenére.
2. Tudtátok jól, hogy EP-képviselőként folytathattam volna nemzeti jogvédő ügyvédi munkámat és ezzel együtt - ahogy az elmúlt 4 évben is képes voltam rá - az EU intézményének jogi-politikai szétbombázása mellett azt szerettem volna folytatni az EP-ben, amit a magyarságért tettem az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése tagjaként 4 évig. Rendszeresen hírt adtam erről a munkásságról, honlapomon külön menüpontban (ET-tevékenység) minden megtalálható: 16 ülésszakon közel száz felszólalással, számos sikeres szövetségkötéssel (különösen azeriek, oroszok, törökök) küzdöttem a magyar érdekekért, önrendelkezésért és az európai hagyományos nemzeti közösségekért, értékeikért. A legbüszkébb arra a határozatra vagyok, amely - Kalmár Ferenccel közös - módosító javaslatom nyomán kötelezi a tagállamokat arra, hogy biztosítsanak a területükön kisebbségi számban élő nemzetiségek számára területi autonómiát. Ti mindezt azonban nem akartátok: Krisztinán kívül csak pártembereket küldtök ki a bejutás esélyével - Vele ellentétben, aki a nemzetért harcol - pártot építeni. Erre máig semmilyen racionális és hazafias gondolkodású ember számára elfogadható magyarázatot nem tudtatok adni. Ezt nagyon sok Jobbik-tag és szimpatizáns máig nem tudja megemészteni.
3. Ezúton jelentem örömmel, hogy előrehaladott állapotban van egy brüsszeli székhelyű, pártfüggetlen, patrióta jogvédő szervezet vezetésemmel történő megalapítása, amely valóban megcélozza azt, hogy az európai hagyományos nemzeti közösségek jogait, de különösen hangsúllyal a Kárpát-medencei magyarságot védő, önrendelkezését elősegítő jogvédő hálózattá nője ki magát, amolyan nemzeti Amnesty Internationalként. Krisztinával folytatott legutóbbi strassburgi beszélgetésünkben erről részletesen szóltunk. Minden olyan szervezet és személy együttműködésére számítok, akiknek fontos egy ilyen szervezet hatékony működése.
Csak azt tudom kívánni Neked és párttársaidnak, hogy az elhatárolósdi helyett fontoljátok meg II. Rákóczi Ferenc fejedelem szavait: "...vérünket és javunkat szomjazó ellenségünk kegyetlensége igáját másként nyakunkból ki nem vethetjük, hanem egybekapcsoló közönséges karokkal."
Remélem elgondolkodtatnak a Kurucon olvasható, közleményeddel, illetve az elhatárolódó közleményekkel kapcsolatos kommentek is, amelyek elsöprő része velem ért egyet és igen keményen bírálja ezt a hozzáállást részetekről. Kapjatok észbe!
Jogvédő, földvédő és nemzetvédő bajtársaimmal együtt a Nagyságos Fejedelem fenti intő szavainak szellemében cselekszem. Most rajtatok a sor.
Budapest, 2014. május 8.
Dr. Gaudi-Nagy Tamás,
nemzeti jogvédő