Feltételesen szabadlábra került jó magaviselete miatt Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) egykori elnöke, miután kitöltötte egy év tíz hónapos börtönbüntetésének kétharmad részét – írja a Magyar Nemzet.
Mint arról korábban beszámoltunk, Kolompárt tavaly márciusban a Kecskeméti Törvényszék mondta ki jogerősen bűnösnek, s egyúttal helybenhagyta az elsőfokú bíróság egy esztendővel korábbi döntését, amely kétrendbeli, részben társtettesként, részben folytatólagosan elkövetett jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az európai közösség pénzügyi érdekeinek társtettesként, folytatólagosan elkövetett megsértése miatt marasztalta el a Kiskunmajsai Roma Érdek-képviseleti Szervezet akkori vezetőjét.
Emlékezetes, hogy a cigány vezető vádlott-társai közül kettőt első fokon felmentett a bíróság, ketten tudomásul vették az ítéletet. A vád szerint a Kiskunmajsai Cigány Érdek-képviseleti Szervezet és partnerszervezetei az EU foglalkoztatási programját segítő pályázat révén a közösségi költségvetésből 109,1 millió, a magyar költségvetésből 36,4 millió forintot szereztek meg jogosulatlanul, és további 76,5 millió forintot kíséreltek megszerezni.
A korábban az MSZP-vel szoros kapcsolatokat ápoló Kolompár a jogerős ítélet kihirdetése után korrupcióval vádolta meg az ügyészséget, elfogultsággal a bíróságot, és megígérte, hogy „zenére és táncra” vonul majd a börtönbe (az ígéretének nem tett eleget). Azt is kifejtette: az ítélet nem neki, hanem a "roma társadalomnak" (merthogy szerinte létezik ilyen) nagy csapás, mert ezentúl nem lesz, aki képviselje őket. Kolompár egyébként már volt büntetve, egyrészt garázdaságért, másrészt orvhalászatért - de a jó magaviselet a lényeg...
(MNO nyomán)