Az eddig csak Orbán és a haverok véleményére kíváncsi Fidesz szerint hirtelen széles körű nemzeti konszenzusra van szükség a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam (IÁ) elleni küzdelemben való részvételről.
Szombaton az MTI-nek küldött közleményükben azt írták, mivel a Fidesz nem rendelkezik kétharmados többséggel az Országgyűlésben, ezért ehhez valamelyik ellenzéki frakció támogatására is szükség van.
A nagyobbik kormánypárt ugyanakkor kitért arra is, hogy a terrorizmus elleni fellépésben és az Iszlám Állam elleni küzdelemben a nemzeti konszenzust nem lehet olyan nem létező pártra építeni, mint az Együtt, amelynek nincs parlamenti frakciója.
Zoom
Együtt a kormánnyal - ha amerikai érdekről van szó
Azt sem lehet tudni, hogy kik hallgatnak a pártelnökre, ketten vagy hárman vannak-e, és ha valamelyik képviselőjük a mosdóban van, már nem teremthető meg a kétharmados többség - jegyezték meg.
Az Együtt szombaton sajtótájékoztatón ismertette álláspontját a kérdésben.
Szigetvári Viktor, a párt elnöke akkor egyebek mellett azt mondta, pártjuk szerint feltételekkel, de vállalható a magyar katonai részvétel az IÁ szélsőséges iszlamista szervezet elleni fellépésben. Azt is mondta, Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője "belehazudott a teljes magyar sajtó képébe", amikor azt mondta, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a kérdést.
Az IÁ elleni küzdelemben való magyar részvételről kedden tartottak a Fidesz frakcióvezetőjének kezdeményezésére ötpárti egyeztetést a parlamenti pártok frakcióvezetői Hende Csaba honvédelmi miniszter jelenlétében.
Rogán Antal az egyeztetés után azt közölte, hogy az ellenzéki pártok nem támogatják a magyar részvételt, így az erről szóló tárgyalások megrekedtek.
A szocialisták azt közölték, szeretnék, ha a kormányoldal a parlament illetékes bizottságai elé terjesztené a magyar fellépésről szóló javaslatait.
A Jobbik még február 27-én azt közölte, határozottan elutasítják a magyar katonai részvételt az IÁ terrorszervezet elleni harcban. Gyöngyösi Márton, a párt frakcióvezető-helyettesének értékelése szerint egy ilyen lépés "ideimportálná a terrorizmust", beláthatatlan fenyegetésnek tenné ki Magyarországot.
Az euroatlantizmus és a washingtoni ukáz kötelez: a "liberálisok" is háborúpártiak lettek
A Magyar Liberális Párt szerint Magyarországnak euroatlanti szövetségesként szerepet kell vállalnia az Iszlám Állam (IÁ) elleni katonai fellépésben.
Zoom
Újra vállvetve harcolhatnak, de sajnos a front helyett csak a parlamentben és a Twitteren
Szombaton az MTI-nek küldött közleményükben azt írták, az MLP nyugatbarát és elkötelezett az euroatlanti partnerség mellett, ezért támogatják a magyar koalíciós részvételt az IÁ elleni katonai fellépésben.
A liberálisok szerint a felelős politikusoknak tudniuk kell, hogy az IÁ mérhetetlen veszélyt jelent a biztonságra már Európában is.
Úgy vélték, valószínű, hogy a közvélemény számára a magyar katonai szerepvállalás felesleges kockázatvállalásnak tűnik, éppen ezért a kormánypártnak rendkívül nagy felelőssége van abban, hogy hitelesen tájékoztassa a lakosságot és a külszolgálatra induló katonákat is a szerepvállalás mértékéről és mikéntjéről, illetve annak szükségességéről.
Hozzátették: Magyarország természetes része az euroatlanti koalíciónak, függetlenül attól, hogy éppen milyen kormánya van.
Frissítés: Kerekedik a nagykoalíció: Gyurcsány demokratái is támogatják a "nyugatos világ" védelmét
A Demokratikus Koalíció (DK) támogatja a magyar katonai részvételt az Iszlám Állam (IÁ) elleni fellépésben, de garanciákat vár a kormánytól, hogy képes kezelni a kockázatokat - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője vasárnap az MTI-vel.
Közleményében az ellenzéki politikus azt írta, a szélsőséges dzsihadista szervezet, "az Iszlám Állam elvei, céljai és működése alapvetően fenyegetik európai, nyugatos világunkat", és az ellene való fellépés "alapvető emberi, erkölcsi, és szövetségesi kötelezettségünk". Nem nézhetők tétlenül a tömeges gyilkosságok, a totális pusztítás - hangsúlyozta Gréczy Zsolt. "A Demokratikus Koalíció alapvető szándéka, hogy támogatja a katonai részvételt, de garanciákat várunk a kormánytól, hogy képes kezelni az ilyenkor természetesen felvetődő katonai, biztonsági kockázatokat" - írta.
Tudatta ugyanakkor, hogy a DK ezzel kapcsolatban nem kíván egyeztetni a kormánnyal, tekintettel arra, hogy "a legélesebben szemben állnak Orbán rendszerével". A DK szóvivője közölte, azt várják, hogy a parlament illetékes bizottsága a plenáris ülés előtt számoljon be a felkérés részleteiről, a javasolt magyar válaszról és a megtenni kívánt biztonsági intézkedésekről.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel arról beszélt, csütörtökön megérkezett az Egyesült Államok hivatalos felkérése, hogy Magyarország növelje az Iszlám Állam elleni nemzetközi fellépésben való részvételét, a döntéshez kétharmados parlamenti többség szükséges. Mint mondta, Orbán Viktor miniszterelnök őt bízta meg azzal a feladattal, hogy koordinálja az Iszlám Állammal szembeni magyar szerepvállalással kapcsolatos lépéseket. Hétfőre munkacsoportot hívott össze, kedd reggelre pedig valamennyi, az Országgyűlésben jelen lévő pártot összehívta, hogy vitassák meg: az Egyesült Államok kérésének megfelelően tudják-e, akarják-e növelni az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalícióban való magyar katonai részvételt.
(MTI nyomán)
Korábban írtuk: