Bevonulási parancsot kaptam a Honvédségtől két napra rá, hogy a héten az Országgyűlésben a honvédelmi törvény módosítását kritizálva szóvá tettem, hogy bár szeptemberben jelentkeztem önkéntes tartalékosnak főként határvédelmi célból (és példamutatásul), de még az elmúlt hetekben sem tudták megmondani az általam ismert kiképzők sem, hogy mikor és hol lesz az alapkiképzés - írja Facebook-oldalán Novák Előd, alább olvasható a folytatás.
Ez nem épp egy gyors reagálású honvédség, ilyen szervezetlenség és motiválatlanság közepette nem csoda, hogy több ezer fő hiányzik a tartalékos keretből, illetve a 45 év alattiak száma 515 fő. Sokan elveszítik lelkesedésüket, ha szinte egy évet kell várni a honvéddé váláshoz - miközben ráadásul óriási hiány van belőlük. Nem folytatom a kritizálást, mert most még csak behívót kaptam két napra rá, de ha így megy, hamarosan a büntetőszázadban találhatom magam.
Hogy valami azért történjen háromnegyed év elteltével, nemrég beléptem a Magyar Tartalékosok Szövetségébe, mely civil szervezeten keresztül a szentendrei laktanyába is mehettem lövészetre (AK-val és egyéb fegyverekkel), illetve harci túrára - a kézigránátdobó, aknakereső, térképészeti, szituációs lövészeti stb. versenyen második helyezést ért el csapatom, de hogy hány induló közül, az legyen hadititok.
Meggyőződésem, hogy a Jobbik úgy tudja hitelesen szorgalmazni az önkéntes honvédségi alapkiképzés és a tartalékos rendszer kibővítését, ha - magam is vállalva a haza védelmét - jó példával járunk elől (ahogy a politikusi álláshalmozás és a mentelmi jog terén is, önkorlátozással élve). A "rendszerváltás" óta nem volt még példa honvédszolgálatra honatyák esetében, de a képviselői jogállással összeegyeztethető, pusztán az országgyűlési javadalmazásaimról kell lemondjak a kiképzés 4 hetére és a tényleges szolgálatteljesítés idejére (terveim szerint augusztusban a határt védem majd). Míg tehát az Országgyűlés szokatlanul hosszú nyári szünetet tart (foci-EB, majd olimpia lesz...), addig számomra a hazánk megvédése lesz a cél és a feladat. A Magyar Honvédséggel való szerződéskötésem során a „zsoldomról” való lemondás mellett kizártam a külföldre küldésem lehetőségét is, hiszen az Országgyűlésben is szoktam szorgalmazni: „magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk”!
A kiképzésig magam is folytatom a felkészülést elméleti és fizikai téren egyaránt, mert bár az alkalmassági vizsgán jól szerepeltem (a fizikai erőpróba alapján a négy kategória közül a legjobbhoz minimálisan szükséges 220 pont helyett 295-öt szereztem fekvőtámaszból, felülésből és versenygyaloglásból a ponttáblázat alapján), de tíz kilót híztam házasságom első éve alatt, most 77 kg és 175 cm, így a honvédségi alkalmassági tartomány legkövérebb harmadában vagyok, igyekszem tehát fogyni is, ebben jó példa és küzdőtárs számomra feleségem is. Ajánlom mindenkinek! - Mármint a honvédséget, s nem Dórimat.
![]() |
Behívás kiképzési célból: Alapkiképzés 07.18-08.11 MH BHDTisztelt Önkéntes Tartalékos!Tájékoztatom, hogy a Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár érdekében az alábbiak szerint tervezem a behívását:
A behívás helye, címe: Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 1118 Budapest, Budaőrsi út 49-53.
A behívás ideje, időpontja: 2016.07.18 09:00:00
A szolgálat tervezett időtartama: 2016.07.18 – 2016.08.11
A szolgálatteljesítés célja: Kiképzés
A tartalékos szolgálattal kapcsolatos tájékoztatót az alábbi linken találja meg: http://www.hadkiegeszites.honvedseg.hu/…/omttajekoztato_201…Tisztelettel:
Vanyur Tibor Attila ezredes sk.
parancsnok