Kemenár Zoltánt, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tagját 2 év börtönbüntetésre, 3 év 6 hónapra felfüggesztve ítélte a Kiszel Zoltánné dr. Nyikita Györgyi vezette tanács, míg Dobay Gergelyt, a szervezet felvidéki vezetőjét bizonyítottság hiányában felmentette.
A vád szerint a 2012-es homoszexuális felvonulást követően egy fiatal testvérpárt inzultáltak "vélt homoszexualitásuk" miatt a Nyugati pályaudvarnál, talpig feketébe öltözött csoport tagjai.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) korábbi ítéletével szemben az ügyészség az I. rendű vádlott, Kemenár esetében súlyosbításért, a II. rendű vádlott, Dobay vonatkozásában pedig a bűnösség megállapításáért fellebbezett. A Fővárosi Törvényszék a mai napon a PKKB döntését helybenhagyta annak ellenére, hogy I. rendű vádlottnak sem az elkövetői csoporthoz tartozását, sem tettlegességét nem tudta igazolni. A rendelkezésre álló fotók, a lefolytatott bizonyítás - pl. felismerésre bemutatás - pedig nem vezetett eredményre. A sértett a történtek napján is úgy nyilatkozott a nyomozóhatóság előtt, hogy nem ismeri fel Kemenár személyében az elkövetőt.

Kemenár Zoltán, a HVIM tagja és Dobay Gergely, a szervezet felvidéki vezetője
Dobayról némileg csalódottan állapította meg a Törvényszék, hogy őt nem tudják elítélni. A HVIM felvidéki vezetőjére valaki - egy az eljárás során be nem azonosított személy - rámutatott a bűncselekmény helyszínétől mintegy 50 méterre, mondván "ő is ott volt". A rendőrség Dobayt ez alapján állította elő a Gyorskocsi utcába.
Toborozták a tanúkat, szervezett médiahiszti
A Háttér Társaság a Melegekért szélsőséges deviánsszervezet az interneten toborozta a tanúkat, az Index pedig "Buzizós erőszakkal vádolnak két hatvannégy vármegyést" és más egyéb hangzatos szalagcímekkel próbált hangulatot kelteni.
Dr. Borbély Andrea, a vármegyések jogi képviselője aggályosnak nevezte, hogy ma Magyarországon bárkit el lehet ítélni pusztán azért, mert egy adott napon, fekete ruházatával kívánja kifejezni ellenérzéseit a homoszexuális felvonulással szemben.
Zoom
Tiltakozni is bűn már a deviancia ellen (életkép a 2011-es párizsi buzivonaglásról)
Az ügyvédnő arra is felhívta a figyelmet, hogy az eljárást végigkövette az a prekoncepció, miszerint az ügy terheltjei a "szélsőséges, extrémista szervezetnek", a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnak a tagjai. Ennek igazolására pedig a valódi impresszummal nem is rendelkező Athena Intézet állásfoglalását említették.
Dobay Gergely a tárgyalás után a helyszínen lévő érdeklődők kérdésére elmondta, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom a jövőben is minden törvényes eszközt igénybe fog venni a fővárost megbénító, a társadalmi élet őssejtjét, a családot relativizáló deviancia ellen.
(Kuruc.info)
Kapcsolódó: