December 11-én tartják meg az időközi polgármester- és képviselő-választást a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érpatakon - olvasható a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
A voksolást azért kell megtartani az 1700 lelkes községben, mert a független Orosz Mihály Zoltán polgármester által vezetett a testület szeptember 6-án megtartott rendkívüli ülésén feloszlatta önmagát.
Az időközi választás kapcsán a Kelet-Magyarország napilap online oldalán, a Szabolcs Online-on szerdán arról írt, a képviselő-testület döntése ellen Kozma Péter megyei kormánymegbízott korábban törvényességi kifogást emelt, mivel indoklása szerint az ülésről szóló jegyzőkönyv alapján vélhetően nem volt jogszerű a testület feloszlatása.
"A törvény kimondja, hogy csak előzetesen elfogadott és megtárgyalt napirendi pontok szerint lehet határozatokat hozni, ám a polgármester nem tette fel szavazásra a napirendeket. Volt ugyan egy tanácskozás, de ez nem egyenlő a testületi ülés jogerős határozatával" - idézte a napilap a kormánymegbízottat.
Kozma Péter a napilaphoz eljuttatott közleményében azt írta, amennyiben az érpataki testület a kibocsátott törvényességi felhívással nem ért egyet, akkor a kormányhivatal az illetékes közigazgatási és munkaügyi bírósághoz fordul, ahol kezdeményezni fogja az önkormányzati határozatok felülvizsgálatát.
Orosz Mihály Zoltán a Kelet-Magyarországnak úgy nyilatkozott, a törvényes döntéshez szükséges feltételeket maximálisan teljesítették, az érpataki testület szándéka és akarata egyértelműen a saját feloszlatására és az új választás kiírására irányult.
(MTI)