A hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Zoom
"Az új egység Magyarországért több mint 3 millió emberének a véleményét alkotmánymódosítássá formáló politikai akarat nem kapcsolható össze semmilyen más kérdéssel" - fogalmazott a kormányfő, aki ezért jelezte: nem tudják elfogadni a Jobbik kérését. Az ellenzéki párt korábban a letelepedési kötvény megszüntetését támasztotta az alkotmánymódosítás támogatásának feltételéül.
"Tudomásul kell venni, hogy nem lehet 3,3 millió embert ugráltatni", nem fog ennyi ember "úgy ugrálni, ahogy a Jobbik fütyül" - mondta Orbán Viktor. Az alkotmánymódosítással kapcsolatos forgatókönyvet firtató kérdésre azt felelte: "beterjesztjük a parlamentnek, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz".
A miniszterelnök ugyanakkor az interjúban is megerősítette, hogy folyik a kormányban egy munka, amely abból fakad, hogy megváltozott az ország pénzügyi helyzete, így felvetődik a kérdés, hogyan kell finanszírozni Magyarország pénzügyi szükségleteit. A nemzetgazdasági miniszter az év végéig terjeszti a kormány elé javaslatát, és ez terjed majd ki egyebek mellett a letelepedési kötvényre is.
Orbán azt is mondta, 2011-2013-ban a letelepedési kötvény kibocsátása egy sikeres konstrukció volt, de Varga Mihály pénzügyminiszter megbízást kapott arra, hogy az év végéig vizsgálja felül a rendszert.
A kormányfő azt mondta, nem számít arra, hogy a Jobbik megszavazza az alkotmánymódosítást, mert a párt egy feltételhez kötötte azt, amit a kormány nem teljesít.
(MTI nyomán)
Márpedig a Jobbik tényleg nem arra készül, hogy a feltételének teljesítése nélkül megszavazza a módosítást:
Frissítés: Vona: a lelkiismeretünk szerint fogunk szavazni
Amennyiben beterjesztik az alaptörvény-módosítást, a Fidesznek és a Jobbiknak is "a lelkiismerete szerint" kell szavaznia - jelentette ki a Jobbik elnöke pénteki nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Vona Gábor hangsúlyozta, pártja támogatja az alaptörvény módosítását, de csak abban az esetben, ha az megszüntet és kizár mindenféle betelepítést Magyarországon.
Az ellenzéki pártelnök a letelepedési kötvényre utalva elmondta, arra az egyszerű kérdésre kell választ adni, hogy mi a fontosabb, a gazdag migránsok pénzéből a kormány közelébe érkező profit vagy pedig az ország valódi biztonsága.
A Jobbik elnöke ugyanakkor egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában elhangzottakkal, amikor a kormányfő az alkotmánymódosítással kapcsolatos forgatókönyvet firtató kérdésre azt felelte: "beterjesztjük a parlamentnek, és mindenkinek lelke rajta, milyen döntést hoz".
A Jobbik a lelkiismerete szerint fog szavazni, számára az ország biztonsága a legfontosabb, ezért a párt szeretné az alaptörvény-módosítást, ám csak akkor, ha az nem félmegoldás - közölte Vona Gábor.
Kifejtette, a letelepedési kötvény gazdaságilag indokolhatatlan, az ország biztonsága szempontjából pedig veszélyes, a "terrorizmusnak kiskaput jelentő", "korrupt konstrukció", kivezetése ezért nem tűr halasztást. Vona Gábor szerint a szerdai kormányülés óta "zavar" van a kabinetben, az elmúlt két napban több, egymással ellentmondó nyilatkozatot tett Orbán Viktor kormányfő, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ebben az ügyben.
Arról, hogy a letelepedési kötvény üzletága mennyire jó vagy rossz, nem a Jobbik-frakciót kell győzködni, hanem az embereket - vélekedett Vona Gábor, hozzátéve, meggyőződése szerint a letelepedési körvény intézményét a magyar társadalom "elsöprő többsége" elutasítja.
Vona Gábor úgy fogalmazott: arra kéri a kormányfőt, "hogy ne kezelje ezt személyes ügyként (...) ezt a jelenlegi helyzetet, a letelepedési kötvényügyletnek így is, úgy is vége, ez most már egy menthetetlen ügylet."
Hozzátette, amennyiben megszűnnek a letelepedési kötvények, az elmúlt három évre visszamenőleg meg kell vizsgálni gazdasági hasznosságukat, a korrupció gyanújának lehetőségét, valamint a miattuk keletkezett esetleges biztonsági réseket.
(MTI)
2. frissítés: Tuzson Bence kapkodja a fejét
A Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára szerint "az ember csak kapkodja a fejét, olyan gyorsan változik a Jobbik álláspontja az alaptörvény-módosításról".
Tuzson Bence az M1 aktuális csatorna műsorában péntek este azt mondta: reméli, hogy a jobbikos képviselők “a nemzet érdekében” fognak szavazni, mert szerinte nemzeti ügyről van szó, nem pártkérdésről. A politikust arról kérdezték, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke a nap folyamán sajtótájékoztatón közölte: az alaptörvény-módosításra a Fidesznek és a Jobbiknak is “a lelkiismerete szerint” kell szavaznia.
A műsorvezető azt a kérdést is feltette neki, hogy ha a kormány is ki akarja vezetni a kötvényeket, miért nem teszik meg az alaptörvény módosításáról tartandó szavazás előtt, hogy meglegyen a Jobbik támogatása - de értelmes választ hiába várt...