Gyakorlatilag felszámolták a Magyar Nemzeti Arcvonalat. Aktív tagjai valamennyien gyanúsítottak, hárman előzetes letartóztatásban vannak. Hamarosan befejeződhet a bőnyi rendőrgyilkosság miatt indult belső vizsgálat is - írja a Magyar Idők.
Zoom
A kormánypropaganda lapjának rendészeti forrásai szerint nemcsak a jászberényi alcsoportját számolták fel a Magyar Nemzeti Arcvonalnak (MNA), hanem gyakorlatilag a teljes szervezetet. A jászberényi alcsoport felszámolása nagyobb publicitást kapott, mint a többi alcsoporté, ám "mára nincs működőképes, szervezett militáris alakulata az MNA-nak". A szervezetnek mind a tizenkilenc aktív tagját, akik a belső, szervezett magot jelentették, meggyanúsították, többségüket fegyverrel, lőszerrel, robbanóanyaggal való visszaéléssel, illetve közösség tagja elleni erőszak előkészületével is.
Utóbbiak között van az MNA-alapító Győrkös István egyik fia, ifj. Győrkös István is. A gyanúsított MNA-sok közül két jászberényi férfi, illetve id. Győrkös István vannak jelenleg előzetes letartóztatásban.
Id. Győrkös István a tizenkilencedik MNA-s gyanúsított. Őt rendőrgyilkosság, valamint lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt fogták el.
A Magyar Idők értesülése szerint még a karácsonyi ünnep előtt befejeződhet az ügyben indult belső rendőrségi vizsgálat második része. A rendőri fegyverhasználat jogszerűségét már a gyilkosság utáni héten megállapította az akcióban részt vevők elöljárója. A parancsnoki felelősség kérdését firtató vizsgálati rész pedig hamarosan befejeződik. A gyilkosságnak két közvetlen szemtanúja volt, az egyik az áldozattá vált főtiszt bajtársa, a másik a gyilkos felesége. Mindkettejük tanúkénti kihallgatására szükség volt – a büntetőeljárás mellett – a belső vizsgálathoz is.
A lap szerint id. Győrkös családi házához a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) négyfős nyomozócsoportja, s a Készenléti Rendőrség két tűzszerésze érkezett egy bombakereső kutyával. A parancsnok Pálvölgyi Péter, az NNI kiemelt főnyomozója volt. A nyomozók korábban már legalább négyszer jártak a hungaristának mondott, ám valójában a hungarizmussal már szakított "vezérnél". Győrkös minden esetben együttműködött a nyomozókkal, válaszolt kérdéseikre, nem állt ellen a házkutatásoknak sem.
Ezúttal azonban másként történt. A feleség vallomása szerint még az udvaron vita alakult ki férje és a rendőrök között, a férj bement a házba, Pálvölgyi Péter két lépésről követte. Félig mögötte-mellette volt egyik bajtársa. Győrkös belépett az egyik szobába, majd egy Kalasnyikovval tért vissza az előszobába, amit ráfogott Pálvölgyire. A gyilkos felesége hiába próbálta megfékezni férjét. Mindkét rendőr fegyvert rántott, ám Győrkös már lőtt is, a hat kilőtt lövedék közül az egyik a fején találta el a főnyomozót. Bajtársa ekkor hasba lőtte a támadót.
A belső vizsgálatnak arra kell választ adnia, szabályszerűen jártak-e el az akcióban részt vevő rendőrök s az akciót jóváhagyó feletteseik. A házkutatási parancsban nem szerepelt az a sajtó által idézett kitétel, miszerint fegyvere lehet id. Győrkösnek. Ha ez annak ellenére így volt, hogy kb. mindenki ennek az ellenkezőjére fogadott volna, akkor nem is kellett értesíteni a Terrorelhárítási Központot (TEK), és a közreműködésüket kérni. Semmi nem utalt arra, hogy Győrkös ezúttal ellenségként tekint a rendőrökre - mentegeti a felelősöket a fideszes lap.