Felmondási hullám indult el a Hír TV-nél. Csak hétfőn öten kezdeményezték munkaviszonyuk megszüntetését. Az elmúlt napokban összesen 20 dolgozó jelentette be távozását Simicska Lajos tévéjében, köztük több szerkesztő, operatőr és technikus. Mindannyian Mészáros-féle Echo TV-hez szerződnek - derül ki a Magyar Idők cikkéből.
A lap úgy tudja, a szakítás oka "a tulajdonos által megkövetelt 180 fokos politikai fordulat". Már tavaly év végén bizonytalanná vált a hangulat a szerkesztőségben, miután kitudódott, hogy még a hírigazgató, Nagy Zoltán is az Echo TV vezetőjével tárgyalt. A hírcsatorna dolgozóinál Kálmán Olga, a liberális oldal emblematikus riporterének érkezése volt az utolsó csepp a pohárban.
A fideszes lap szerint a volt ATV-s műsorvezető leigazolása óta "lázadás közeli" hangulat uralkodik a Hír TV-ben. Több felmondás előtt álló Hír TV-s is elmondta nekik, hogy Tarr Péter vezérigazgató-helyettes nem tudott garanciát adni nekik arra, hogy Simicska Lajos a 2018-as választás után is finanszírozni fogja a tévét. Ez egybevág Schlecht Csabának, a Lánchíd Rádió főszerkesztőjének korábbi kijelentésével, amely szerint Simicska 2018-ig tett félre pénzt a médiaportfóliója működtetésére.