Pottyondy Edina augusztus 2-án távozott a Momentum elnökségi tagsági pozíciójából, értesült a 24.hu, a háttérben személyes okok állnak.
Zoom
Az értesülést Hajnal Miklós, a párt szóvivője megerősítette, hozzátéve, hogy az országjárásuk egyik szervezőjeként továbbra is folytatja a közösségépítő munkáját. „Ennek is köszönhető, hogy már több mint 1100 taggal és 100 alapszervezettel dolgozunk Magyarország beindításán”, mondta.
A Momentum augusztus 6-án tart küldöttgyűlést. Pottyondy a Nolimpia-kampány utáni, márciusi közgyűlés alkalmával került be a Momentum elnökségébe, akkor a négy helyre nyolcan indultak. Akkor Mécs Imre SZDSZ-alapító fia, Mécs János nem került be, most Pottyondy öt hónap után mondott le.
Megszólalt csütörtökön a Momentum két adományozója is, Bojár Gábor, a Graphisoft és a budapesti Aquincum Institute of Technology magánegyetem alapítója és Raskó György volt MDF-s, majd MDNP-s parlamenti képviselő. Előbbi egymillióval, utóbbi ismeretlen összeggel támogatta a pártot.