Hivatali visszaéléssel és nagy kárt okozó csalással is vádolják Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott volt személyi titkárát, Bogdán Lászlót. A Baranyai megyei Rózsafa – a Fidesz–KDNP színeiben megválasztott – polgármestere 2010–2014 között dolgozott a Miniszterelnökségen, és a vád szerint főtanácsadóként, azaz „hivatalos személyként” követte el a terhére rótt cselekményeket - írja a Magyar Nemzet.
Zoom
Hegedűs Zsuzsa főtanácsadó kiskacsákat oszt a Minden gyerek lakjon jól programja keretében 2013-ban (fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet)
A rendőrség 2014 decembere óta nyomozott Bogdán ügyében, a Fővárosi Főügyészség pedig csak 2016 októberében jutott el a vádemelésig. Az idén januárban kezdődött perben a mai napon tartják az első érdemi tárgyalást a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Bogdán a Miniszterelnökségen betöltött pozíciójával visszaélve, magáncéljaihoz különböző hivataloktól kért adatokat soron kívül és ingyenesen. A megszerzett adatokat ráadásul 2014-ben saját polgármesteri kampányához is felhasználta. Bogdán abban az évben indult az októberi önkormányzati választáson a mindössze 300 fős Rózsafa község vezetéséért, ehhez kérte és kapta meg a Fidesz támogatását, ami az ilyen kis falvakban nem gyakori. A vád szerint Bogdán a kampányához felhasználta egyes kistelepülések közfoglalkoztatottjainak listáját. Továbbá Hegedűs titkára ingyen jutott olyan ingatlan-nyilvántartási adatokhoz, amelyeket az általa megkötni kívánt termőföld-haszonbérleti és -hasznosítási szerződésekhez akart felhasználni. Mindezeken felül jogosulatlanul igényelt és kapott diplomata-útlevelet és hivatali személygépkocsit is. Az ügy jelentőségét mutatja, hogy az ügyészség a hűtlen kezelés mellett közokirat-hamisítás, illetve nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta meg Bogdánt.
Hegedűs Zsuzsa a Magyar Nemzetnek azt írta, Bogdán 2010 októberétől 2014. december 9-ig volt a személyi titkára a Miniszterelnökségen. A szociológus a társadalmi felzárkóztatással kapcsolatban adott akkoriban és ad a mai napig tanácsot Orbán Viktor miniszterelnöknek, 2015-től már a Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazásában. Ezért havi 997 ezer forintot, szolgálati autót és sofőrt kap. Bogdán egy 2012-ből származó miniszterelnökségi dokumentum szerint havi 300 ezer forintot keresett ügyintéző munkatársként. Tehát vagy képes volt magát a tárca főtanácsadójának kiadni – és így autóhoz és diplomata-útlevélhez jutni –, vagy pedig mégsem pusztán személyi titkárként tevékenykedett.
Hegedűst állítása szerint csak 2014. december elején értesítette a Miniszterelnökség humán erőforrásokért felelős államtitkára, hogy Bogdán 2012 óta súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseket követett el. 2014 decemberében Hegedűs a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy Bogdán visszaélt az ő nevével, ezért a titkárt elbocsátották a Miniszterelnökségről. Vagyis úgy tűnik, közvetlen munkatársa, akinek bejárása volt a Parlamentbe, képes volt Hegedűs tudta nélkül, de az ő nevében előnyökhöz jutni két éven át. A Magyar Narancs 2014-ben Hegedűs alapítványa, a Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány zavaros ügyeiről írt, amelyben pedig Bogdán is tevékenykedett. A lap szerint a cigányoknak élőállatot osztó, az állami cégek által több mint százmillió forinttal támogatott szervezethez tisztázatlan körülmények között, külföldről behozott állatok kerültek, amelyek szállítása papíron 160 millió forintot emésztett fel.
Csakhogy Bogdán szerint ennek az ügynek semmi köze nem volt a távozásához. Hegedűs volt titkára a Magyar Nemzetnek azt mondta, maga kezdeményezte a közös megegyezéssel történő szerződésbontást Lázár János tárcájával, mert 2014 októberében Rózsafa polgármesterévé választották, és erre akart koncentrálni.
– A vádak teljesen alaptalanok. Kellemetlen az ügy, ennyi év munka után az ember nem várna ilyet – tette hozzá Bogdán, aki elismerte, hogy dolgozott Hegedűs alapítványának, de nem volt az alkalmazottja. Állítása szerint nem volt kormánytisztviselő a Miniszterelnökségen, csak munkavállaló.
Orbán tanácsadója leszögezte: az alapítványához beérkező támogatásokból egyetlen forint sem használható a működtetésre. Az ahhoz szükséges minden pluszköltséget (infrastruktúra, autó, utazás) az alapítványt támogató cégek vállalták. Hegedűs azt állítja, alapítványi munkáját önkéntesek segítségével végezte, pluszjuttatások nélkül, és Bogdán, mint a személyi titkára, ebben is részt vett. A főtanácsadó szerint ez beletartozott a férfi feladatkörébe. Vagyis Hegedűs elképzelése szerint Bogdán a Miniszterelnökség alkalmazottjaként ingyen segédkezhetett az alapítványnak.
Frissítés: sofőrös Audi ment a titkárért, hogy megsétáltassa Hegedűs Zsuzsa kutyáját
Államtitkot és szolgálati titkot sérthet vallomásával, ezért fel akarja mentetni magát állítólagos titoktartási kötelezettsége alól Hegedűs Zsuzsa szociológus és miniszterelnöki megbízott volt személyi titkára. Bogdán László büntetőpere pénteken kezdődött el érdemben a Fővárosi Törvényszéken, a férfit hivatali visszaéléssel, közokirat-hamisítással, valamint nagyobb kárt okozó, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolják.
Zoom
Bogdán László a Fővárosi Törvényszéken (Fotó: Balogh Dávid / Magyar Nemzet)
Bár az ügyészség 2016 októberében emelt vádat, eddig minden tárgyalás elmaradt, mert Bogdán László pánikbetegségére hivatkozva nem tudott megjelenni a bíróság előtt. Azonban az orvosszakértő megállapította, hogy a vádlott betegségére ellenére képes részt venni a tárgyaláson.
A vádirat szerint Bogdán a Miniszterelnökségen dolgozott Hegedűs Zsuzsa személyi titkáraként 2010 októbere és 2014 decembere között, és mivel ezalatt a miniszterelnöki főtanácsadó munkáját koordinálta, hivatalos személynek minősült. A bíró szerint azonban a nyomozati iratokban nem volt olyan dokumentum, amelyek alapján a volt személyi titkár vallomása államtitkot sérthetne. Ezért arra kérte Bogdánt, hogy jelölje ki pontosan a témakört, hogy a bíróság az illetékes titokgazdához, azaz a megfelelő állami szervhez fordulhasson.
Bogdán a vádak ismertetése után azt az észrevételt tette, őt sosem tekintették hivatalos személynek, nem is rendelkezett aláírási jogkörrel, csupán a Miniszterelnökség munkavállalója volt. Ennek keretében volt személyi titkár, munkatárs, vagy éppen protokollfőnök, attól függően, hogy „mit mondott róla a főnöke”, azaz Hegedűs Zsuzsa.
Bár Hegedűs a Magyar Nemzet korábbi megkeresésére válaszolva azt állította, hogy a Miniszterelnökség – Hegedűsnek adott – tájékoztatása szerint Bogdán 2012 óta követte el „súlyos anyagi károkat okozó visszaéléseit”, a vádirat szerint csak 2014 során okozott jelentős kárt, legfőképpen a jogosulatlan szolgálatigépkocsi-igényleseivel. Összesen 32 alkalommal igényelt autókat és hozzá sofőröket a Közbeszerzési Ellátási Főigazgatóságtól (KEF), és ezzel az ügyészség szerint 2,47 millió forint kárt okozott az államnak. A kihallgatott sofőrök bíró által felolvasott tanúvallomásai szerint Bogdán a legtöbb alkalommal a Baranya megyei Rózsafa községébe fuvaroztatta magát – általában budapesti albérletéből –, ahol 2014 októberében a Fidesz–KDNP támogatásával polgármesterré választották. Több sofőr is azt vallotta, hogy Bogdán több fuvart is intéztetett kifejezetten a kampány kedvéért Rózsafára, például választási plakátokat és segélycsomagokat szállítottak oda több alkalommal Budapestről. Az egyik sofőr ráadásul azt állította, hogy Bogdán a hitelesített polgármesteri jelölőíveket a határidő utolsó napján szállította Rózsafára Bogdán apjának.
A személyi titkárt többször fuvarozták Szigetvár polgármesteri hivatalába a 2014-es önkormányzati választás előtt, mert az egyik sofőr vallomása szerint a város fideszes önkormányzata támogatta Bogdán rózsafai megválasztását. A város akkori polgármestere, Kolovics János ellen 2016 októberében emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség hivatali vesztegetés és hűtlen kezelés miatt.
Két sofőr is beszélt arról, hogy Hegedűs Zsuzsa szolgálati Audi A6-osával szállították Bogdánt Hegedűs lakására, hogy „sétáltatni vigyék a kutyát”. Az egyik sofőr szerint az egyik vádirat által említett – vagyis jogosulatlanul igénybe vett – fuvarján Bogdánt maga Hegedűs küldhette el valamiben intézkedni.
Az egyik sofőr, aki Hegedűst is gyakran szállította, azt mondta: Bogdánt általában vidéki, Hegedűst pedig budapesti címekre szállította. Az autóvezetők nagyjából egyöntetűen állították, hogy államtitkári szint alatt általában csak hivatalos célokra lehetett igénybe venni szolgálati autót, és a feletteseknek tudnia kellett róla, ha beosztottjuk igényelte és használta a gépkocsit. Egyik alkalommal például Bogdán államtitkári sofőrt vett igénybe, amihez államtitkári engedély is kellett. De az is előfordult, hogy a KEF-nek benyújtott igénylőlapokon az autóhasználatot engedélyező személy aláírása nem volt rajta.
A tovább vádpontok már ennél kisebb anyagi károkozást taglalnak. Bogdán például 2014 májusában jogosulatlanul igényelhetett magának ingyenesen diplomata útlevelet. Ezen felül hivatali eljárást színlelve, térítésmentesen kért ki 18-szor tulajdoni lapokat és térképeket járási földhivataloktól. Erre az ügyészség szerint azért lehetett szüksége, mert egy másik vádpont szerint „személyi titkári befolyását” felhasználva indult és nyert a Nemzeti Földalap pályázatain, így Szentgál és Dencsháza környékén nyerte el állami földek haszonbérletét 20 évre.
A legkisebb súlyú bűncselekményt a Központi Statisztikai Hivataltól (KSH) való adatkéréssel követhette el Bogdán. A rózsafai polgármester-választás előtt hivatalos eljárást színlelve kikérte Rózsafa demográfiai és munkanélküliségi adatait. Ezekhez pedig akár ingyen, magánszemélyként is hozzájuthatott volna a KSH-tól.
A per következő tárgyalása novemberben lesz, amikor Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki megbízott is tanúvallomást tesz.
(MNO nyomán)