Egy ámokfutó fegyverrel rontott a járókelőkre Budapest belvárosában, aki ellenállt, arcon lőtte. A részeg férfinak nem volt célja, indítéka, kijózanodás után pedig semmire sem emlékezett. Most pedig felmentették.
Zoom
Az emberek nagyon kis százalékénál előfordulhat, hogy a szesztől egyszer csak tudatborulásos állapotba kerülnek, az elmebetegséghez hasonló pszichotikus tünetek miatt pedig nem, vagy csak korlátozottan beszámíthatók. Patológiás részegség a rendellenesség neve. Ez volt a második olyan eset, amikor az ítélet kiszabásánál figyelembe vették ezt a "ritka betegséget".Egy rendezett családból jövő, diplomás fiatalember arra ébredt az egyik budapesti rendőrkapitányság zárkájában, hogy előző éjjel fegyverrel támadt vadidegen járókelőkre, és az egyiküket lelőtte. A férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért és garázdaságért állították bíróság elé.
2014. szeptember 18-án este az akkor 23 éves Tamás albérletében kibontott egy üveg rumot. Nem sokkal később a Keleti pályaudvar egyik büféjénél belekötött egy ott étkező hajléktalan férfiba, akinek aztán egy rövid dulakodás után sikerült elmenekülnie. Majd a VII. kerületben folytatta ámokfutását: fegyvert fogott egy vadidegenre, és lőtt. Később ismét elsütötte fegyverét, de már csupán a levegőbe lőtt vele, majd szétzúzott egy telefonfülkét.
A sorozatos bejelentések miatt ekkorra már üldözték a rendőrök. Elfogása után 10 órával ébredt ismét tudatára.
A bíróság először 6 évre ítélte a férfit, mert úgy ítélte meg, hogy részegsége tette erőszakossá, amiért ő a felelős. Másodfokon azonban a védelem sikeresen ébresztette fel a kételyt: lehet, hogy Tamás patológiás ittasság állapotában kezdett lövöldözésbe, ami gyökeresen megváltoztathatta az ítéletet.
A “kóros részegség állapota” felmentő körülmény
Az ügyészség kitartott amellett, hogy a vádlott előre készült az ámokfutásra, hiszen nem sokkal korábban gumilövedékes gázriasztópisztolyt vásárolt, amit valaki átalakított, hogy nagyobb sérülést okozzon.
Az eljárásba bevont újabb szakértők szerint azonban a férfi viselkedése egyértelműen arra utal, hogy ámokfutása idején kóros részegség állapotában volt.
Így a törvény előírása szerint a bíróságnak 6 év helyett fel kellett mentenie a vádlottat. Mivel a férfi nem függő, és az "elmebetegségét is kialudta", még kényszergyógykezelésre sincs szüksége. Ugyanakkor ha ismét patológiás részegség állapotába kerül, mert ivott, és bűncselekményt követ el, akkor már semmi nem menti fel a felelősség alól. A felmentő ítélet egyelőre nem jogerős.
Egy korábbi hasonló eset
A 33 éves Zsoltot még tavaly ítélték el, a patológiás részegség megállapítása miatt azonban életfogytiglani helyett csupán 9 év fegyházbüntetést kapott.
A férfi a Bosnyák téren őrjöngött, és 57 késszúrással ölt meg egy személyt, aki a buszmegállóban várakozott. A szemtanúk állítása szerint üveges volt a tekintete, és még a kiérkező rendőrök sem tudtak beszélni a megvadult férfival. Zavartan viselkedett, bilincselés közben pedig olykor elaludt.
Végül kimondták: a gyilkosság idején a férfi elméje ugyan nem borult el teljesen, ám belátási képességét valóban súlyosan korlátozta az elfogyasztott alkohol. Ez a patológiás részegség abortív, vagyis csökevényes formája, amiért a bíróság nem kötelezően, de az egyéb körülményektől függően korlátlanul enyhíthette büntetését. Mivel különös kegyetlenséggel gyilkolt, jogerősen 9 év fegyházra ítélték. Az örökös elzárást azonban megúszta.
(Híradó nyomán, videó itt)