Interjút adott a HírTV-nek a szeptember elején meggyilkolt, 17 éves borsodnádasdi lány édesanyja. Azt mondta: jól ismerte a gyilkossággal gyanúsított férfi családját, sőt egyszer egy autóban is utazott "B." (azaz Bialkó) Rolanddal. Kahán Csenge szeptember 2-án szombat este ment el otthonról, de haza már nem jutott. Másnap este a rendőrök egy vízzel teli aknában, meztelenül találtak rá a holttestére.
Zoom
„Sajnálom a fiút is. Sajnálom a szüleit is. Mert bele tudok gondolni, hogyha fordítva történt volna a dolog” – Farkas Róza alig egy hete vesztette el a lányát, mégis azt mondta, hogy már nincs benne harag. A brutális gyilkosság híre az egész magyar sajtót bejárta. A 17 éves lány szalonnát sütni indult a barátaival szombat este, az édesanyja akkor látta utoljára.
„Ha késett is 5-10 percet, mindig szólt, hogy késni fogok, nyugodjál meg, jövök, úton vagyok. Már tíz órakor vasárnap délelőtt tudtam, hogy baj van” – mondta Farkas Róza.
Másnap már az egész falu Csengét kereste, a rendőrség a polgárőrök és a tűzoltóság segítségével átfésülte az erdős területet, ahol a lányt utoljára látták.
Éjfél körül egy vízzel teli aknában rábukkantunk az eltűntre. Ekkor már nem élt.
A rendőrség a gyilkossággal a 20 éves "B." Rolandot gyanúsítja, aki részleges beismerő vallomást tett.
„Elmondása szerint találkozásuk ideje alatt a lány elvesztette az eszméletét. Mivel nem akarta, hogy emiatt gyanú terelődjön rá, az önkívületi állapotban lévő lányt a közelben lévő vízgyűjtő, vízzel teli aknához vonszolta, és abba beleengedte” – közölte Mecsár Tamás rendőrezredes.
– Mit gondol, hogy ez a fiú miért tehette, amit tett?
– Nem tudom, erre nem tudok válaszolni. A szüleit nagyon jól ismerem. Csengének a ballagó ruháját még az édesanyja varrta. Jó viszonyban voltunk. Viszont a fiúcskát nem ismertem. A Rolandot nem ismertem – mondta az áldozat édesanyja.
A brutális gyilkossággal kapcsolatban számos kérdés továbbra is megválaszolatlan, a HírTV információi szerint az sem biztos, hogy fulladás okozta a lány halálát.